Futballmese

2020. július 2. 8:04
Bernau Péter
Népszava
Nincs még egy hely a világon, amelynek miniszterelnöke a telke mellé építtet közpénzből egy stadiont.

„Egy 1800 lakosú kistelepülés létrehozza saját futballakadémiáját, és nyolc évvel azután, hogy kilépett a Videoton FC árnyékából (előtte a Felcsút a fehérvári egyesület második csapata volt) bronzérmes lesz a labdarúgó NB I-ben. Megható történet lehetne ez arról, hogy a labdarúgásban minden lehetséges, szisztematikus munkával, tudatos építkezéssel nagyon magasra lehet jutni.

Az embernek mégsem a meghatottságtól lesz könnyes a szeme, ha a felcsúti történetre gondol. Itt minden megtörtént az elmúlt években, ami egy normálisan működő országban kizárt lenne.

Nincs még egy hely a világon, amelynek miniszterelnöke a telke mellé építtet közpénzből egy stadiont. Az is eléggé egyedi, hogy olyan játékos nevét viseli a klub (Puskás Ferenc, az Aranycsapat legendája), aki amíg élt, a település létezéséről sem tudott. Felcsúton nem ismernek lehetetlent, azt is meg tudják oldani, hogy akkor kapnak 3 milliárd forint közpénzt, amikor ennek kiutalásáról még meg sem született az MLSZ elnökségi határozata. Már a látszatra sem kell adni, a felcsúti futball akkor  kap állami pénzt, amikor akar, nem kell jogi formaságokkal vesződni.

A hitelesség sem szempont: Orbán Viktor miniszterelnök tíz évvel ezelőtt még egy másodosztályú középcsapat képét vázolta fel, amelyben a helyi akadémia tehetségei szerepelnek, a legügyesebbeket elviszik az élvonalbeli klubok. Ebből lett az NB I-ben bronzérmes csapat, amelyben lámpással kell keresni az akadémia neveltjeit, viszont tele van a keret külföldiekkel.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 65 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nektek bolsiknak már az is furcsa, ha valaki épít, nem rombol.

Ezt már annyiszor felbüfizték, hogy már unalmas. A PAFC-ban jelenleg két saját nevelésű fiatal játékos játszik rendszeresen az első csapatban (Deutsch és a 18 éves Rados) az első csapat keretében is sok a saját nevelés, ennél több jelenleg más NBI-es csapatban sincs. Az 5-6 PAFC játékossal felálló Csákvár sokáig harcban volt az NBI bajnoki címéért, és az utóbbi években nem egy válogatott játékos (Kleinheisler, Sallói, Márkvárt, stb...) nevelésében, felépítésében vettek részt.
Puskás nevét sokáig ki sem volt szabad ejteni még a rendszerváltás után sem, Orbán volt, aki megkezdte Öcsibá rehabilitálását és tudatos beépítését a brand jelleggel a nemzeti imázsba (Puskás stadion, Puskás-díj a legszebb gólért), mellesleg ők voltak hajlandóak egyedül fizetni Puskás özvegyének a névhasználati jogokért.

Orbán foci álmai:
1.)
2007. április 1., Felcsút.
Orbán Viktor:
"Én azt gondolom, hogy el tudunk jutni oda 7-8 év alatt, hogy legyen 50 (ötven) olyan magyar játékos, aki az európai négy legjobb ligában, a spanyolban, a németben, az angolban, meg az olaszban JÁTSZIK. Tehát nem kispados, meg azt írják róla, hanem aki minden héten kezdőként játszik. És ha lesz 50 (ötven) ilyen emberünk, akkor abból lehet egy jó válogatottat összerakni, már csak edző kérdése onnantól kezdve. És akkor nemzetközi szinten a válogatottak területén már jegyezni fognak bennünket."
Orbán-interjú a Puskás Akadémia megnyitóján (videó, 9:50-től)
https://www.youtube.com/watch?..

Most 2020 júliusa van. 2007 áprilisa óta
- nem 7-8 év telt el,
- hanem több, mint 13 (tizenhárom) év.
Tessék mondani, HOL VAN az 50 (ötven) magyar focista,
"aki az európai négy legjobb ligában, a spanyolban, a németben, az angolban, meg az olaszban JÁTSZIK. Tehát nem kispados, meg azt írják róla, hanem, aki minden héten kezdőként játszik"???
HOL VAN?
Ugye, hogy SEHOL SINCS.

2.)
2017. június 5., M4 Sport
Orbán Viktor:
"A magyar futballban ma azért mennek jobban a dolgok, mert vannak akadémiák. A legnagyobb érték a magyar labdarúgásban ma az akadémiai rendszer. Ezt kell megőrizni és ezt kell erősíteni. Ezt kitanultuk az elmúlt tíz évben, ehhez értünk.
...azt gondolom, hogy jól teljesítettünk. A Vasas, ha megnézzük, ott is lehet látni, hogy bontogatják a szárnyaikat, a Debrecen mindig jó. Szóval, azt gondolom, hogy ha az akadémiai rendszert stabilizáljuk, abból lesz világszínvonalú magyar futball.
https://www.youtube.com/watch?..

3.)
A Vasas már 2018-ban kiesett az NB I-ből, a "mindig jó" Debrecen pedig éppen most, 2020-ban esett ki.
Ami a válogatottat illeti,
az most az 52. (ötvenkettedik) a FIFA-ranglistáján...




Az érvelésed rossz.

A Kormányzati Negyed - nem vitás - egy baromi rossz elképzelés volt. A leállításáig valamivel több, mint 9 milliárd forint ment el rá, amiből
(most figyelj!)
8,5 milliárdot arra költöttek,
hogy a MÁV-tól megvették azokat a telkeket, ahová a kormányzati negyed épült volna.
https://www.origo.hu/itthon/20..

Az az állam által megvásárolt terület viszont nem veszett el, most is az államé.
És most látszik, hogy a telekvásárlás sem volt felesleges,
mert (részben) oda tervezik felépíteni a Városligetből kiköltöző Fővárosi Nagycirkusz helyett
a Nemzeti Cirkuszművészeti Központot.
https://epiteszforum.hu/nemzet..

Ezt írtad a Puskás Akadémia játékosairól: "jóformán gyerekek".

Na, akkor nézzük!
A keret 26 játékosa közül
20 év alatt: 4 fő
20-25 éves: 5 fő
26-29 éves: 13 fő
30-32 éves: 4 fő
Hát ezek tényleg-tényleg "jóformán gyerekek"...
(:-)))))

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés