Egy szempillantás alatt összezúzták a románok álmát: most megismerhette a lakosság a könyörtelen igazságot

Az is kiderült, hogy egy újabb kormány csak tetézné a bajt.

Az első nyertesek közül három vállalkozás támogatási szerződését írták alá kedden.
Százmilliárd forint fejlesztési forrásra pályázhatnak a kis- és középvállalkozások: a több mint kétszeres túljelentkezés miatt a kormány a duplájára, 100 milliárd forintra emelte az eredetileg országosan meghirdetett 50 milliárd forintos keretösszeget a vállalkozások technológiai megújítását segítő két program pályázatán – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter kedden Budapesten, a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) pályázat első támogatói szerződéseinek átadásán.
A tárcavezető kiemelte: a kormány célja a járvány elleni védekezés új szakaszában, hogy a gazdaság újraindítását Magyarország olyan sikerrel tegye, ahogyan a veszélyhelyzetet kezelte. Hozzátette, hogy egyszerűsített eljárással megszülettek az első támogatói döntések a május végén meghirdetett VEKOP pályázatán.
Az első nyertesek közül három vállalkozás támogatási szerződését írták alá kedden a Pénzügyminisztériumban (PM) a Dunai Kikötő Kft., a Logipack Packaging Kft., és a Karzol-Trans Kft. vezetőivel.
(MTI)