Bolton hazudik

2020. június 27. 11:13

Donald Trump
CBN News
Rettenetes volt, nem volt személyisége, nem volt benne emberi melegség.

John Bolton is mondott valamit a könyvében a médiáról. Valami olyasmit, hogy Trump szerint az újságírókat be kellene börtönözni és ki kellene végezni. Erre kíván reagálni?

Kitalálta az egészet. Nézze, ő bevallotta, hogy hazudni fog. Ezt elismerte. Láttam egy jelentést, amelyből kiderül, hogy kész be is vallani, hogy hazudik, hogy elérje a célját. Adtam egy nagy lehetőséget John Boltonnak, de ő hazudott. Mások is voltak ott a szobában, mert nem egyedül vele tárgyaltam ekkoriban…

Értem.

Sokan vannak. Egy nagy delegáció volt velem és velük is. Azóta Steve Mnuchin, Mike Pompeo és Mick Mulvaney (a Trump adminisztráció miniszterei – szerk.) is megszólaltak az ügyben. Sokan kiálltak és elmondták már, hogy Bolton hazudik. Ő egy hazudozó, akit kirúgtam. Kitettem, mert nem volt haszna. Mindig fel akarta robbantani az embereket. Az nem zavar, ha valakinek más a véleménye. Szerintem jól tudtam őt használni, mert amikor meglátták őt az emberek, tudták, hogy ő egy kicsit őrült. És őszintén, talán ez segített abban, hogy jó megállapodásokat tudjak kötni. De ő rettenetes volt. Nem volt személyisége. Nem volt benne emberi melegség. Talán soha sem láttam őt mosolyogni. Ön látta őt valaha mosolyogni? Megkérdeztem tőle: John, tudsz te mosolyodni? Azt sem tudta, hogyan válaszoljon erre a kérdésre.

John mélyponton volt, felkaroltam és adtam neki egy lehetőséget. Nem tudta megszerezni a szenátus támogatását, mert utálták. Gyűlölték. Úgy érezték, alkalmatlan a feladatra. Megkérdeztem tőle: Még mindig elégedett vagy azzal a döntéssel – annyira támogattad, hogy menjünk Irakba. Igen – mondta. Elégedett vagy? Majdnem 8 trillió dollárt költöttünk el a Közel-Keleten e miatt a döntés miatt. Jó döntés volt? – kérdeztem. Igen! – mondta. Aztán ott volt a líbiai modell. Emlékszik a líbiai modellre? Az egyik legbutább kijelentés, ami elhangzott valaha a TV-ben, John Boltontól származik. Úgyhogy már az elejétől fogva elég problémás volt, de megtartottuk, aztán elment és írt egy könyvet. Mellesleg a bíró egy nagyon fontos dolgot mondott. Hallotta, mit mondott a titkosított információk kiadásával kapcsolatban? John Bolton nagy gondban van, és a könyvből származó bevételt sem fogja tudni megtartani. Esélye sincs arra, hogy azt a pénzt eltegye. Majd meglátjuk, mi fog történni.”

Az interjú a Hetek fordításában, a Hetek.hu oldalon olvasható magyarul.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 15 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Bolton egy sértett hazug áruló.

Ha ha ha ... :-|. Vajon a Kaszem Szulejmáni felrobbantása Bagdadban az ilyen megközelítésben nézve Bolton-i befolyásoltságú akció volt,

ám mivel Bolton nem kapta meg az irán elleni háborúját , hát mufurc áruló lett belőle??

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés