Meggyőződésem, hogy a sok tekintetben feldolgozatlan téma, tehát a huszadik századi magyar progressziót „keresztény” és „zsidó” frontvonalakra osztó meghasonlás feldolgozásához nem volt megfelelő sem a helyszín, sem pedig a vitapartnerek.
A helyszín azért nem, mert bár a magyar parasztság sorskérdései tagadhatatlanul 1920 márciusa, azaz a trianoni szerződés aláírása után kerültek a figyelem középpontjába, ezek a népieket inspiráló problémák már sokkal régebben léteztek, érzékelték őket a századelő polgári radikális gondolkodói is.
A résztvevőkkel meg az a gondom, hogy mind a ketten, bár egymással szemben álló álláspontot képviselnek, a jelenlegi átpolitizált médiavilág aktív szereplői. Így már a képernyőn való megjelenésük polarizálta a nézőközönséget »Orbán-fanokra« és »Orbán-gyűlölőkre«. Hab a tortán, hogy Bayer Zsolt a hosszadalmas beszélgetésben rendre a két világháború közötti irodalmi világból merítette az érveit.”