2023-tól űrsétát is tehetnek az űrturisák

2020. június 25. 19:56
Egy orosz űrutazási vállalkozás bővítette a kínálatát.

Űrsétát is tehetnek 2023-tól a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) jutó turisták – közölte csütörtökön az RKK Energija orosz űrutazási vállalkozás.

Egy ilyen űrutazást 2023-ban szerveznek két űrturista számára, akik közül az egyik egy kozmonauta társaságában kiléphet majd a világűrbe és mintegy 400 kilométeres magasságból szemlélheti meg a Földet. Az orosz cég egyelőre nem hozta nyilvánosságra, hogy az űrsétával kibővített utazási csomag mennyibe kerül náluk.

A NASA tavaly jelentette be, hogy szintén szervez magánembereknek űrutazást. Az amerikai űrügynökséggel való utazás nem olcsó: naponta mintegy 11 millió forintba kerül, ezen felül még a világűrbe és onnan vissza történő szállításért is fizetniük kell az űrturistáknak körülbelül 50 millió dollárt (mintegy 16 milliárd forintot).

Eddig már hét alkalommal jártak űrturisták a Nemzetközi Űrállomáson, köztük volt 2001-ben Dennis Tito amerikai milliárdos, az Egyesült Államokban élő Simonyi Károly (Charles Simonyi) pedig kétszer, 2007-ben és 2009-ben is tett űrutazást.

(MTI)

Összesen 6 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés