Dömötör Csaba: Karácsony Gergely adós maradt a cselekvéssel

2020. június 8. 15:32
A Pesti úti idősotthonban egyes időszakokban nem volt orvosi jelenlét. A döntésképtelenség miatt pedig teljes bizonytalanságba fordult a Lánchíd felújítása, pedig a kormány biztosít rá forrást – közölte az államtitkár.

Az Országgyűlés hétfői ülésén Tordai Bence (Párbeszéd) arról beszélt, hogy vasárnap világszerte a rasszizmus áldozataira emlékeztek. Azt mondta, hogy Magyarországon ezen a téren egyre rosszabb a helyzet, mert a Fidesz „az állam politikájának a rangjára emelte a gyűlöletpolitikát”. Eleinte az IMF-fel és a multinacionális cégekkel hadakoztak, aztán a független médiát kezdték támadni, majd a menekülteket, most pedig a magyarországi romatársadalom a célcsoport – jelentette ki, hozzátéve: a Fidesz politikája egyre inkább összeér a „neonáci politikát felvállaló, büszkén rasszista” Mi Hazánkéval. Egy felelős kormánynak nem szítania, hanem orvosolnia kellene az indulatokat – hangsúlyozta.

A lemez, amit tíz éve játszanak a baloldali politikusok

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára válaszában leszögezte, hogy a kormány a szélsőségesség minden formáját elutasítja. Ezért szigorodott a Btk. és ezért nem masírozhatnak paramilitáris gárdák az utcákon, mint tették azt 2010 előtt – mondta. A jelenlegi kormány alatt a romák munkanélkülisége megfeleződött, miközben az Eurostat adatai szerint 1,3 millióval csökkent a szegénységnek kitettek száma – mutatott rá.

Az államtitkár úgy fogalmazott: Tordai Bence feltette azt a lemezt, amit több mint tíz éve játszanak a baloldali politikusok, de ez a lemez lejárt. Többek között azért, mert összefogtak azzal a Jobikkal, ami ellen éveken keresztül tüntettek, és most már nem is akarnak szétválni – érvelt. Hangsúlyozta, hogy a jövő évi büdzsében mindent a munkahelyvédelemnek kell alárendelni. A kormány szerint ezekből az erőfeszítésekből az önkormányzatoknak is ki kell venniük a részüket. Felidézte, hogy a költségvetési javaslat alapján az önkormányzatok 16 százalékkal több célzott támogatást kapnak, „erre nem mondhatják, hogy kivéreztetés”, mert ez többlettámogatás. Az államtitkár végül azt mondta, hogy

a járvány idején Karácsony Gergely főpolgármester adós maradt a cselekvéssel.

A Pesti úti idősotthonban egyes időszakokban nem volt orvosi jelenlét. A döntésképtelenség miatt pedig teljes bizonytalanságba fordult a Lánchíd felújítása, pedig a kormány biztosít rá forrást – közölte.

A jövő évi költségvetés egyik fő tétele a gazdaság és a munkahelyek védelme

Keresztes László Lóránt (LMP) kijelentette, hogy a számok alapján a 2021-es büdzséről szóló javaslat a jövő felélésének, a bosszúnak és a bizonytalanságnak a költségvetése. A frakcióvezető azt mondta, hogy rendkívül mély gazdasági válsággal néz szembe az ország, ezért várhatóan a főszámok is alapvetően fognak is változni.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára azt felelte, a jövő évi költségvetés egyik fő tétele a gazdaság és a munkahelyek védelme, az új munkahelyek létrehozása, a másik pedig a járványügyi készültség fenntartása. A kormány úgy tud a költségvetésben forrásokat teremteni a gazdaságvédelemre, hogy közben nem vesz el a családoktól, a büdzsében nincs megszorítás, nem csökkennek a jövedelmek, nem csökkennek a nyugdíjak – emelte ki.

Ezek a források lehetővé teszik, hogy a gazdaság 2021-ben újra növekedési pályára álljon. A GDP növekedése jövőre várhatóan újra el fogja érni az öt százalékot, és a munkahelyek száma is megint elkezd növekedni – hangsúlyozta az államtitkár, jelezve: a járványügyi készültség fenntartása érdekében a jövő évi büdzsé 2115 milliárd forintot tartalmaz majd egészségügyi célokra.

(MTI)

Összesen 111 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Karácsony egy szerencsétlen stróman .... sajnálom Budapestet. :(

Válaszok:
Agnieszka | 2020. június 9. 7:49

Budapesten elsősorban Karácsony miatt.

Kiváncsi leszek kitart-e Karácsony a következő önkormányzati választásokig ..... sanszos, hogy nem.

De nem Tarlós van! Épp ez a probléma egyik gyökere. Egy szakember helyett egy balfék, egyre több embernek feltűnik szvsz.

Gergő minden nagyobb munkától fél, ezért nem fog épülni semmi, így nem lesz gondja-dolga vele.

A szöveg az ellenzék részéről ugyanaz ami 2010-2013 között volt.
Ebben az időszakban a kormány hetente kétszer megbukott, az ország meg havon egyszer csődbe ment.
Le kellene már venni a ,,szürke kardigánt,, és kimosni, mert ez már nagyon ,,pöcsétes,, és hiteltelen amit nap mint nap folytatnak.

Na, mesélj, mi lett volna?

Bár, ha úgy nézem, nektek valóban rossz belegondolnotok, hogy Karácsony, és stábja, Kálmán Olga, Bánó, Draskovics, meg a többi díszpinty ülnének a süllyesztőben.

Nem tudja rájuk fogni. A pénz meg kell, hogy legyen rá. A kormány részéről megvan.

Az egyházi idősotthonokban is van gáz, de ott jól működnek a tömítések: senki nem betegszik meg.
Ez a hír Gyurcsánynak főnyeremény:
Karácsony, a baromja áztatja az Orbán-kormányt ezerrel, közben lenullázódik.
Épül Klára útja a baloldal miniszterelnöki magaslatára...

Dehogynem értem. Előzőleg éppen azt írtam, Gergő semmiért nem mer felelősséget vállalni, nem mer dolgozni. Amit elutasít, azzal nincsen dolga.

Azért, mert fel a munkától, a felelősségtől.

Miért vállalta el:-) már maga sem tudja

Szegény Gergőt meg az ág is húzza: elszaporodtak a patkányok Budapesten ( igaziak egyelőre). Irtani kéne.......

A média csinálta és a médiájuknak hívő szavazók. Gratulálok!

Eszik, amit főztek! Az ország fizeti, azokkal együtt, akik ezekre, SOHA!

Még emlékszem, mikor azon viccelődtünk szűk családi körben, a nyomorúságunkban, mert pontosan láttuk, mi lesz a privatizációnak becézett szabad rablásból, deviza hitel felfuttatásból, h. ideje lenne, h. a három budai kerület függetlenítse magát a kommunisták vezette országtól. Okt. 13-án mindhárom kerület, együtt a többivel és a vidék nagyvárosaival, elesett.

Egy-egy "nyertes" önkormányzatuk már bizonyít.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés