A derű pápája

II. évfolyam 22. szám | Meta - Jegyzet
2020. május 28.

Szilvay Gergely
Meglepetés volt, amikor 1978-ban ő jelent meg a Szent Péter-bazilika balkonján. Aztán a világ megszokta a lengyel szentatyát – ő pedig a világ plébánosa lett.

Száz éve született II. János Pál. Korosztályom számára ő volt „a pápa”. A bíborosai, püspökei és papjai többsége számára is. Elődje, I. János Pál egy hónapos pontifikátusa az egyik legrövidebb volt a történelemben, amit a harmadik leghosszabb követett – Szent Péter és a 19. századi IX. Piusz után. Meglepetés volt, amikor 1978-ban ő jelent meg a Szent Péter-bazilika balkonján, a riporterek próbálgatták kiejteni a nevét – Karol Wojtyła –, bár a latin Carolus némileg megmentette őket. Moszkva megdöbbent.

Pontosan 455 év telt el addigra az utolsó nem olasz pápa halála óta: az utrechti születésű VI. Adorján rövid ideig, 1522–23-ban ült Szent Péter trónján. II. János Pál az első szláv pápa is volt, aki így különös figyelmet szentelt a szláv népeknek.

Aztán a világ megszokta a lengyel szentatyát – ő pedig a világ plébánosa lett. Ahova csak lehetett, elutazott, több mint száz utazást tett szerte a Földön. Konfliktusba került különféle rezsimekkel jobbról és balról egyaránt. Mindenki szerette emberközeli, jóságos személyiségét, derűs arcát, amely azt üzente: ne féljetek! Ezt szolgálta az is, hogy 1338 embert avatott boldoggá és 482-t szentté; megmutatta ezzel, hogy ma is vannak szentek, s az nem 
a régmúlt ósdi meséje.

„II. János Pál egyháza mindig tudatában volt annak, hogy ő áll felette a kornak, a korszellemnek, nem pedig fordítva”
Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés