Picit örülünk

2020. május 27. 7:30

Kósa András
Népszava
Kövér Lászlónak ritka finom érzéke van arra, hogyan tegye elviselhetetlenné a munkát egy parlamentben dolgozó újságíró számára.

„Négy év után az Emberi Jogok Európai Bírósága kimondta, hogy az Országgyűlés elnöke jogtalanul tiltotta ki az azóta már megszűnt Népszabadság, valamint az Index, a hvg és a 24.hu hat munkatársát, csak mert a munkájukat próbálták végezni, és megkérdeztek néhány kormánypárti politikust egy közpénzeket érintő botrányról. Köztük Kövér Lászlót, akinek ez rosszul esett, és legott intézkedést is foganatosított.

Kövér Lászlónak ritka finom érzéke van arra, hogyan tegye elviselhetetlenné a munkát egy parlamentben dolgozó újságíró számára. A legutóbbi ötletével egy olyan oldalfolyosóra költöztette a sajtótermet, ahol időnként még térerő sincs, ellenben rendszeresen szerveznek tízórait közvetlenül az ajtó elé népes gyermekcsapatoknak, akik természetesen elég hangosan viselkednek, ami tökéletesen behallatszik a rosszul szigetelő ajtón keresztül. Azon már tényleg csak nevetni tudtunk pár kollégával, amikor nemrég egy takarítónő porszívózott, miközben a tévéképernyőn keresztül az éppen zajló parlamenti vitát próbáltuk követni, mert az egyszeri médiamunkásnak, a koronavírus járványra hivatkozva, ma már az ülésterem szintjére sem lehet felmerészkednie.

Ráadásul el vagyunk zárva attól a parlamenti sajtóirodától is, amely elvileg azért működik, hogy a mi munkánkat segítse.
Ha valaha visszaengednek minket a most elérhetetlen magasságban lebegő főemeletre, marad a szűk »karám«, egy kordonnal körülvett, uszkve tizenöt négyzetméteres tér, ahol állni kell, miközben a legtöbb kormánypárti politikus cinikus mosollyal az arcán egyszerűen továbbsétál a kérdéseinket hallva. Kövér László persze »nemzetközi példákra« hivatkozik: ez a Fidesz kedvenc taktikája, amikor valamilyen jogsértő, vagy egyszerűen csak felháborító intézkedést hoz. Hogyaszondja: »az ejrópai parlamentben sem lehet ám csak úgy összevissza flangálni!«.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 69 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Érdemes az egészet elolvasni. A ballib egy picit örülhet, ahogy mondja a szerző, de a Házelnök úr sokkal jobban:-))))

"akkor inkább a fideszesek kövessék Gurmai elvtársnő példáját a nyilatkozatok terén?"

Ugyan máááár...
Nem kellene nekik példa egy ellenzékitől.
A fideszeseknek ott a példa a SAJÁT BELSŐ köreikből, ami nem is utcai, hanem parlamenti:

https://www.youtube.com/watch?..

Na, ezt nagyon nem gondoltad végig.
Biztosan nem szándékosan, de ítéletet mondtál a lakájmédia számos újságírójáról is.

Miért, lehet összevissza flangálni az EP-ben? Vagy mondjuk a párizsi, londoni, washingtoni törvényhozásban?

Szerinted a "békés adventet/boldog karácsonyt" szajkózó Matolcsy
nem menekült az újságírói kérdések elől?
A haladási irányának "intelligens közlése" mellett szerinted mást nem mondott?

A többes ("buktok", "elkezditek", stb.) használata részedről ostobaság.
Én csak a saját nevemben írok. Te talán nem?
Ami pedig engem illet, mivel tudod bizonyítani, hogy én "majdnem mindenben lebuktam" volna?
Na... na, mivel?
Ugye, hogy SEMMIVEL.
Primitív ráolvasással ne próbálkozz, mert eltaknyolsz vele.

Egyre hülyébb vagy! Ezért fizet Viki?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés