Neokohn: Európai vezetők barátilag fenyegetik Izraelt

2020. május 27. 14:31
Arra kérik Izrael miniszterelnökét, hogy lépjen vissza annektálási terveitől – közölte a Neokohn.

A lap arról ír, hogy Franciaország, Nagy-Britannia és Spanyolország mellett Olaszország vezetője is levélben fordult az izraeli miniszterelnökhöz. Arról egyelőre nincs hír, hogy Németországból is érkezett volna hasonló üzenet a zsidó állam számára – közölte szerdán az Israel Hayom című lapra hivatkozva a Neokohn. „Baráti szellemben arra kérem, hogy új kormányával ne tegyen egyoldalú lépéseket” – írta levelében Emmanuel Macron, aki szerint az izraeli vezetés aláásná a közel-keleti régió stabilitását, ha megvalósítaná annektálási terveit Ciszjordánia bizonyos területein.

Hozzátették: Boris Johnson brit miniszterelnök hasonló levelet írt Benjamin Netanjahunak. Szintén így tett Giuseppe Conte olasz miniszterelnök, aki levelét Beni Ganznak is elküldte. Pedro Sanchez spanyol vezető pedig a nemzetközi jog betartására szólította fel Izraelt hasonló hangvételű levelében. Múlt héten

Josep Borell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője figyelmeztetett arra, hogy a tagállamok részéről szankció várható, amennyiben Izrael megteszi a lépést. Élesen kritizáló nyilatkozatát később Magyarország és Ausztria ellenezte.

Ahogy a Neokohn korábban beszámolt róla, a januárban bemutatott amerikai béketerv engedélyt adott Izrael számára, hogy joghatóságát kiterjessze a Jordán-völgyre és a ciszjordániai ún. „C területekre”, bennük a zsidó telepekkel. Netanjahu hétfőn a Kneszetben kijelentette, hogy az annektálási folyamat kezdeteként megjelölt július 1-jei időpont nem változik – írták.

(kép forrása: Pannon RTV)

Összesen 67 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Európa Lajtától nyugati része már az iszlám fennhatósága alá került.
Ezek a kormányok ezért tesznek az iszlámnak kedvező, annexió-ellenes (ál)lépéseket, Izrael (ál)-bírálatával. Félnek a no-go zónák hadrafoghatóságától, a társadalmi káosztól: a polgárháborútól.
Amit G. Soros nevű spekuláns 1000 milliárdos örökfizetésű "kölcsönnel" óhajt "jóindulatúlag" feloldani. Mindenki eljátssza a szerepét, közben Európa lakosságcseréje zavartalanul folytatódik.

1. Soros Izraelt "bírálja".
2. Európa Izraelt "bírálja".
3. Soros migránsokkal elárasztja Európát.
4. Európa Sorost irányelvei szerint jár el.
5. Izraelt elkerüli a migráns.
6. Európába özönlik a migráns.

A baráti "európai" fenyegetés természetesen nem antiszemitizmus...

Hajrá Bibi! Hajrá Izrael!

Seres! Az viszont jó lenne, ha Ti cionista médiaként - alapvetően közös az álláspontunk - , no meg a Heti TV-ben sem uszítanátok időnként Orbán Viktor ellen. Tudod, Putyin és a többi téma.

Múlt pénteken hangzott el a rádióban a felekezeti műsorban, hogy a kormány a Mazsihisz fővárosi Szeretetkórházát a járvány kapcsán nem kötelezte fertőzöttek elhelyezésére, vagyis nem kellett részt vállalniuk az általános járványügyi előkészületekben. Mindezt a ZSVK külön megköszönte a kormánynak. Szóval legyetek tisztességesebbek.

Európa mindössze 2000 év üldözés után legyilkolta a zsidókat,van bátorsága és képe belepofázni a zsidó állam szuverén ügyeibe.Ezt egy ufónak mondanám, el sem akarná hinni.Képmutatás és aljasság csúcsa!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés