Kövér László tudta, hogy megsértette a sajtószabadságot

2020. május 26. 18:57

Donáth Anna
Facebook
A tizenhárom éve még kordont bontó Fidesz a Parlament épületében emel kordonokat.

„SZABAD SAJTÓT, NYITOTT PARLAMENTET!

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntése egyértelmű. Amikor Kövér László határozatlan időre kitiltotta a Parlamentből a Hvg.hu, a Nol.hu, az Index és a 24.hu újságíróit, azzal megsértette a sajtószabadságot. Nem is az a legszomorúbb, hogy ez történt – jogállamban is születnek rossz jogszabályok, rossz döntések. Hanem egyfelől az, hogy ezek orvoslása Magyarországon kizárt. Sem a hazai bíróságokhoz, sem az Alkotmánybírósághoz nem lehet fordulni. Másfelől pedig mindannyian pontosan tudtuk, hogy mi történt. Tudták az újságírók, hogy tudatosan megsértették a jogaikat, tudta az ellenzék, de tudta Kövér László és a fideszes tábor is. És utóbbiak szerint ez helyes, sőt, büszkék arra, miként bánnak a valódi sajtóval.

Mára még rosszabbul, mint a kitiltások idején. Az új szabályok általános jelleggel tartják távol a politikusoktól a kérdezőket. A tizenhárom éve még kordont bontó Fidesz a Parlament épületében emel kordonokat. Az újságírók mellett az ellenzéki képviselőket is tilalmakkal és büntetésekkel ártalmatlanítja. A megbüntetett sajtótermékek közül pedig nem mindenkinek lehet már a sérelmét orvosolni. A Népszabadságnak nem pusztán a munkatársát tiltották ki, de idővel magát a lapot is kivégezték.

Fontos a napi küzdelem, amit a valódi sajtó és az elszánt civil jogvédők folytatnak a jogállam védelmében. Okkal támogatjuk mi is az unió eszközeivel a munkájukat – frakciónk, a Renew Europe tízpontos akcióterve az EU új költségvetésében fontos forrásokat különítene el számukra. Jelenleg azon is dolgozunk, hogy átmeneti válságkezelési támogatást juttassunk a demokráciát és alapvető emberi jogokat védő civileknek, illetve a független sajtónak. Tartós változást pedig az hoz majd, ha a Momentum aktív és meghatározó részvételével leváltjuk a Fideszt, és Kövér László soha többet senkit nem tud majd megbüntetni.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 104 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Bassza, meg, ha az én munkahelyemen cirkuszolnának provokátor-hazug firkászok, korbáccsal verném ki őket.
Kisanyám, a brüsszeli cirkuszban vajon miért nem csinálják ezt az újságírók?

Válaszok:
Gombóc XVI. Artúr | 2020. május 26. 20:34

Azért egyszer ki kellene próbálni UGYNEZT az indexes kullancskodást, provokatőrködést MONDJUK bezzeg-Washingtonban, bezzeg-Párizsban stb.... érdekes jelenetek lennének.

Ha tudta is, jól tette. Megérte.
Anna meg törődjön az apjával.

Talán azért, mert Brüsszelben az újságírók nincsenek elzárva a képviselőktől és ott még szóba is állnak velük a(z adófizetők pénzéből élő) képviselők.
Bizony az a demokráciának nevezett izé, ami téged annyira zavar, már csak így működik.

Mit csinál a kicsoda a micsodával??

Vagy akár az aláírás után el is húzhatja a csíkot.

Az pedig téged egy pillanatra sem zavar, hogy azokat az EJEB által kritizált előírásokat Kövér Laca alkotta, hogy korlátozza az újságírók tevékenységét.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés