Bölcsesség

2020. május 25. 9:37

Bonta Miklós
Népszava
Az elit elitje vagyona egy részének kimentésébe fogott.

„Deák Ferenc országgyűlési követi jelentései nem tartoznak a gyakori citátumok közé, ezért is lehetünk hálásak a jegybank stábjának, amely Pénzügyi stabilitási jelentéseit rendre a »haza bölcse« egyik intelmével indítja. Feltehetően azért szimpatizál a hazai jegybank Deákkal, mert 190 esztendővel ezelőtt azt követelte, hogy »a nemzeti bank felállítása hitelünk és kereskedésünk virágzására felette hasznos, sőt múlhatatlanul szükséges volna.« Bár erre akkor még évtizedeket kellett várni, viszont 2020-ban már meg tudjuk ítélni, mit is tesz az MNB a mostani furcsa, válságos időszakban a hitelezés »virágzásáért.«

Jelentésükből kiderül, hogy mindenekelőtt vizsgálódnak. A 2008-2009-es gazdasági krízis tanulságait a magyar bankrendszer leszűrte, tőkehelyzete stabilizálódott, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy március-áprilisban sem menekültek a lakossági megtakarítások külhonba. Igaz, hogy ennek az önkéntes karanténban töltött idő sem kedvezett.

Bár a Pénzügyi stabilitási jelentés erről nem szól, de a bizalom az elit legfelsőbb rétegében már korántsem volt ennyire töretlen. Az elit elitje vagyona egy részének kimentésébe fogott, arra hivatkozva, hogy más országokban szeretne befektetni. Az igazsághoz azonban közelebb állhat az: el kívánták kerülni, hogy pénzük eredetét netán a hatóságok firtatni kezdjék, bár valljuk be, félelmük jórészt alaptalan.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 27 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés