Kivégeztek két gyereket a nyílt utcán – de hol a valódi reakció?

2020. május 24. 13:59

Tibi atya
Tibi atya blogja
Nincs olyan médianyomás a rendőrségen, mint amikor a Vittula előtt csattant el pár pofon, és a töredéke sincs annak, amikor egy ittas újságíró arcán.

„Két gyereket a szó szoros értelmében lemészároltak az utcán egy szóváltást követően. A gyilkosok többszörösen büntetett előéletű intézetisek voltak, akik közül az egyik éppen a 18. születésnapját ünnepelte. Az ünneplés része lehetett az is, ahogy számtalan késszúrással kivégezte áldozatait. Mind viszünk magunkkal kicsapható pengét az ünnepléshez, dehát ez önmagában még nem bűn, ugye? Meg egyébként is, ez nem strukturális erőszak, hanem egyedi eset. Nem szabad általánosítani, vagy túl gyorsan a következtetésekre ugrani. Szörnyűségek mindenhol történnek. És hát hogy volt felöltözve? Náci jelek voltak rajta meg kelta kereszt, igen, ez könnyen vezethet indulatokhoz. Különben is, minek mentek oda? Egy 16 éves gyereknek nem szabadna csak úgy mászkálni!

»Én nem azt szeretném, ha engem többet nem vernének meg a KFC-ben, hanem azt akarom elérni, hogy a részeg bulizókat, de még az apróval betévedő hajléktalanokat se bántsák« – legitimálta Szabó Zoltán azt a szégyenteljes médiahadjáratot, amit egy gyorséttermi proli ellen indított, aki kezet mert rá emelni egy átmulatott este után. Akkor nem voltak személyiségi jogok, nem volt kitakart arc. Nem egy lap akciójáról volt szó, nem egy félresikerült, indulatos posztról, hanem a komplett online média össztüzéről, mely során a pronyó portást a taknyán rángatták át, de nem csak őt, hanem az őt alkalmazó céget, és a partnerfranchise-vállalkozásokat is, még azokat is, akiknek érintőleges közük nem volt az éjszakában elcsattant pofonhoz. Az üzenet egyértelmű volt: vannak eszközeink, hogy tönkretegyük azokat, akik hozzányúlnak a sajátjainkhoz, és ezt akkor is megtesszük, ha csak véletlen, civilként éri őket atrocitás. Egy felszakadt száj többszáz cikket ért.

A napokban a Deák téren néhány büntetett előéletű szarházi hentes módszerekkel lekaszabolt két futballszurkoló kamaszt. Vessük mérlegre, mit ért ez a mainstream médiában: lófaszt se. Néhány cikkecske beszámolgatott, de maradjunk annyiban, hogy szerény diszkréció övezi az esetet. Nincs olyan médianyomás a rendőrségen, mint amikor a Vittula előtt csattant el pár pofon, és a töredéke sincs annak, amikor egy ittas újságíró arcán.

Nem ismertem személyesen a leölt gyerekeket, sem pedig a családjukat, ezért tartózkodom az olyan képmutató sallangoktól, mint hogy »osztozom a gyászukban«. Mást gyászolok. Olyasmit, ami nagyon régóta már nemhogy döglődik, hanem lassan a preparált tetemét sem látogatjuk a lepukkant mauzóleumában. Ez a polgári szolidaritás, melynek értékektől függetlenül mindenkinek egyformán járnia kéne, és aminek tízezerszeres nagyításban kéne jelen lennie abban a negyedik hatalmi ágban, ami elvileg a többi ellenőrzésére szolgál (lol). De az üzenet egyértelmű: ha a mieink haja szála görbül, számíthattok a totális háborúra, ha egy náci gyereket megkéselnek, akkor a legtöbb, ami jár neki, hogy lehozzuk, aztán meglátjuk, hogy kap-e több lájkot, mint egy cuki képsorozat az aluljáróba költözött kacsákról.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 150 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem tudom, a szerző szerint mi minősül mainstream médiának, de az Origo, meg a Blikk cikkezett az esetről, nem is egyszer. És még friss az ügy, szóval szerintem a véleménycikkek ezután jönnek.

A baloldali médiát meg tényleg telibe kell szarni, mert őket aztán semmi nem érdekli, ha nem a szokásos védendő csoportokat lehet sajnáltatni (nők-migrik-cigányok-transzok), vagy nem lehet az üggyel Orbánékat baszogatni.

A képek alapján az áldozatok nem cigányok voltak.

Biztos, hogy ő az elkövető, "Herceg Krisztán"? Az Origo a rendőrségi közlemény alapján "Cs. Krisztián"-t nevezett meg, őt kapták el.

Tudom utálni a sajtót, amikor tájékoztatás helyett elkezd szépelegni. Tipikus példa, hogy két békésen iszogató emberre rátámad tíz másik egy kocsmában, brutálisan összeverik őket, az úgy jön le, mint "kocsmai verekedés, két társaság verekedett össze"
Az első hírek ebben az esetben is pont ilyenek voltak, tízfős társaság támadott meg három főt, az náluk "két csoport összeverekedett".

Azért az egy különbség, hogy ebben az esetben elkapták, és remélhetőleg sok évre megmázsálják a tetteseket.

Kicsit remélem, hogy brutális médianyomás volna, ha valamelyik putriban lapítanának. Szabó Zoltán újságíró meg attól rettegett, hogy fölpofozója büntetlen marad.

Ettől még van igazság a posztban, de a a rendőrség hatékony, az általában jót tesz a zemberek idegeinek.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés