Magyar Nemzet: A Bajcsy-kórházra hárítaná a felelősséget az ellenzék

2020. május 22. 9:46
Nem tesznek mást, mint tényeket ferdítenek el – fogalmazott a kórház főigazgatója.

Egy hete tartó összehangolt támadássorozatot indított az ellenzék és az őt kiszolgáló lakájmédia Magyarország egyik legnagyobb egészségügyi intézménye, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház ellen – írja a Magyar Nemzet. Az ügy hátteréről Bodnár Attila, a kórház főigazgatója tájékoztatta a lapot. „Az ellenzéki politikusok, valamint a balliberális sajtó részéről a Bajcsy-Zsilinszky Kórház ellen intézett támadássorozat egy szakmai köntösbe bújtatott politikai akció” – véli az intézmény főigazgatója.

A Magyar Nemzetnek adott interjúban Bodnár Attila elmondta, a kórház ellátási területéhez tartozik a Pesti úti idősek otthona is, amely a statisztikai adatok szerint egyértelműen a magyarországi koronavírus-járvány legsúlyosabb gócpontja. „Mind Karácsony Gergelynek, mind a teljes ellenzéknek borzasztóan fontos, hogy a saját tehetetlenségüket másra hárítsák, ezért a Bajcsy-Zsilinszky Kórházon keresztül megpróbálják az államra, közvetve pedig a kormányra kenni a felelősséget. A támadásokat azonban a tények semmilyen formában sem támasztják alá” – jelentette ki az intézményvezető, aki azt is közölte, hogy a járvány idején a Pesti úti idősotthonban lakók közül szinte minden súlyos állapotú koronavírus-beteg hozzájuk került. A más egészségügyi intézményekbe szállított páciensek esetében inkább az izoláció volt a cél, hiszen az otthon túlzsúfoltsága nem tette lehetővé, hogy ott számukra karantént alakítsanak ki.

Ez tehát az oka annak, hogy nálunk a csütörtök reggeli adat szerint 30 fő volt a Pesti útról érkezett elhunyt. Amikor pedig arra hivatkoznak, hogy kórházunkban a Covid–19-járvány halálozási aránya 29 százalékos, míg az általános magyar halálozási ráta 12,2 százalék, nem tesznek mást, mint tényeket ferdítenek el” – szögezte le.

(Magyar Nemzet)

Összesen 113 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A Bajcsy kórházba került koronavírusos betegek 26,5 %-a halt meg úgy, hogy minden súlyos Pesti úti idős odakerült. A karantén alá vontak máshová kerültek. A kórházak - az egész világon- 33%-os halálozási adattal rendelkeznek koronavírus ügyben.
Egyértelmű Karácsony felelőssége. Csökkentette az ápolói létszámot novemberben és nem biztosított védőfelszerelést az eü. személyzetnek.

... "száz, véletlenszerűen kiválasztott beteg bevonásával kutatást végeztek a Pesti úti idős otthonból a Bajcsy-Zsilinszky Kórházba érkezők körében. A több hónapos vizsgálat eredményei megdöbbentőek: a száz idős ember közül 97-en kiszáradva vagy mérsékelten kiszáradva érkeztek, 88-an voltak alultápláltak, ebből 27-en csontsoványra fogytak, a páciensek közel felénél pedig valamilyen fokú felfekvés, illetve izomkontraktúra volt tapasztalható. "
Miről beszélsz?

Késő bánat. A fenntartó és az otthon a fő felelősök.

Nem léptek időben. De majd a nyomozások kiderítik.

Hát, karanténszobákat kórházi ápolásra amúgy nem szoruló embereknek, nem a kórházban kell kialakítani. De már az is vicces, hogy a probléma járvány után vetődik föl. Akikre az idősek bízva voltak, nem tették föl a kérdést, hogy mi lesz, ha egy megbetegszik?

Az egésznek az a kiindulópontja, hogy felelősségvállalás kell azokért az emberekért, akik egy idősotthonra rábízzák a maradék egzisztenciájukat. Basszus. Jönnek a hírek, hogy világjárvány közeledik, és a teljes intézményvezetés ott áll letolt gatyával?

Te teljesen hülye vagy. Mi értelme lett volna a kórházaknak tesztelni, ha nem tudják biztosítani az egyszemélyes karanténszobát a teszteredmény beérkezéséig? Továbbá kiket kellett volna tesztelni? Azokat is, akikért a felelős (!) családok sírva rimánkodnak, hogy csak a minimális ideig legyenek egy ilyen veszélyes helyen, mint a kórház?

Jó, de az idősotthon elrendelte a kórházból visszaküldöttek elkülönítését? Karácsony tud mutatni egy általa (februárban !!!) aláírt papírt, amiben kiad egy ilyen utasítást?

A tesztelés nektek beégett, pedig semmi értelme nem volt, de ez egy hosszú sztori, amibe nem bele, mert egyrészt ti magasan tesztek a racionális érvekre, másrészt pedig elmondták már párszor, hogy miért is amin ugrándoztok.
Nem pajtás, védőfelszerelést beszerezni nem a kormány dolga. Ezt a koronavírustól függetlenül is be kellett szereznie egy idős otthonnak, mert nemcsak járvány idején kell. De! Nem tudsz egyetlen olyan idézetet sem hozni, ahol Karácsony védőfelszerelésért könyörög! Mert csak a tesztelést szajkózta, ami orbitális ökörség, ahogyan azt ti akartátok! Egyébként mit csinált Karácsony a soros pénzzel? Hol van erről a beszámoló!

Szabályos karantén? Érted te egyáltalán, hogy miről beszélsz? Nincs olyan, hogy szabályos karantén. Vagy karantén, vagy nem karantén. Hülyeségeket beszélsz, mint egy balliberális.

Pontosan. Ezek az ütődöttek nem értik.

Válaszok:
Csomorkany | 2020. május 22. 21:51

Csak ott van a probléma, hogy a fertőzések bekövetkeztéig történtek a szabálytalanságok, amik egyértelműen Karácsony felelőssége.

Ennél rosszabb a helyzet: értik. Csakhát küldetésük van.

Amikor már mindenki beteg, megette a fene. De egy-egy kórházból kikerült beteg izolálásában és megfigyelésében sokat tud segíteni egy egyágyas szoba.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés