Nem adom vissza a mandátumomat

2020. május 21. 18:34

Varga-Damm Andrea
Facebook
A mintegy összesen 1200 üzenetnek, levélnek, telefonhívásnak, vagyis az aktív tagság jelentős része kérésének eleget téve, nem hagyom cserben a Jobbik közösségét.

„A szavazás utáni napon reggel - megdöbbenésemre - a frakcióvezetés felülbírálta a saját korábbi döntését, azt helytelennek bemutatva – szakmai érvekkel alá nem támasztva -, bocsánatot kért a polgároktól. 

Ebből a folyamatból a Jobbik vezetése arra a döntésre jutott, hogy mindezért személyemet terheli a felelősség, s ezért nekem 24 órán belül vissza kellene adnom a mandátumomat. A keddi szavazási napon 21 javaslatról szavaztunk, amelyből 6 volt a nekem kiosztott téma. Négy javaslatnál nemet ajánlottam a frakciónak, kettőnél igent. Ezen a szavazási napon a Jobbik frakció négy alkalommal szavazott együtt a kormánypártokkal a frakcióvezetés döntése alapján. 

Azért volt kedvező számomra, hogy a mandátum kérdésében 24 óra rendelkezésemre állt a döntés meghozatalához, mert ez elegendő idő volt arra, hogy megismerjem a Jobbik tagságának, s a támogatóimnak e döntéssel kapcsolatos kérését. A mintegy összesen 1200 üzenetnek, levélnek, telefonhívásnak, vagyis az aktív tagság jelentős része kérésének eleget téve, nem hagyom cserben sem a Jobbik közösségét, sem az engem támogató polgárokat, ezért nem adom vissza a mandátumomat.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 123 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Akkor most ki volt a hunyó? Az analfabéta Jakab és társai.

Egyik különb mint a másik. Megélhetési küzdelem. Ember emberének farkasa. Feri is izgalomban szatmárizozik. Klein Piroska hüvelykujját lefelé mutatta.

Popcorn és kávé bekészítve.

Lajos szépen ledobta az atombombáját. A Mozgalomra. Beindult a magbomlás..

Lassan frakciószakadás lesz a dologból.

2018-ban az 1 egyéni mandátum mellett 25 listás mandátumot szerzett az ún. Jobbik.

Íme az ominózus országos lista:

1. Vona Gábor

2. Volner János

3. Dúró Dóra

4. dr. Steinmetz Ádám

5. dr. Varga-Damm Andrea

6. Z. Kárpát Dániel

7. Sneider Tamás

8. Mirkóczki Ádám

9. dr. Fülöp Erik

10. Janiczak Dávid

11. Gyöngyösi Márton

12. Farkas Gergely

13. dr. Staudt Gábor

14. Szilágyi György

15. Jakab Péter

16. Hegedüsné Kovács Enikő

17. Szávay István

18. dr. Lukács László

19. Ander Balázs

20. Bana Tibor

21. Magyar Zoltán

22. dr. Apáti István

23. dr. Brenner Koloman

24. Kepli Lajos

25. Stummer János


Ha jól sejtem, az első 10-ből 2, azaz KETTŐ ember tagja ma már csak az ún. Jobbik-frakciónak, Steinmetz és Z.Kárpát. A továbbiakból is már csak hírmondónak maradt képviselő az ún. Jobbik-frakcióban.
Elég vicces lista.

Válaszok:
Box Hill | 2020. május 21. 20:39

Aki az éppen győztest nem támogatja, azt a győztes leszalámizza. Amikor új ember kerül felülre, akkor a korábbi szalámizóból is szalámi lesz. És ezek diktatúráznak.

Ez az átka, ennek a listás rendszernek. A képviselők nem a választóiknak tartoznak felelősséggel, hanem a Pártnak.

meg is lepett volna... akik meg mindig a jobbikban vannak azok elvtelen haszonleso gerinctelen senkihaziak...
node holnapra ugyis rajossz hogy te mindigis igazi radikalis voltal akit elnyom a vona fele vezetes es cuccolsz at a Mihazankba

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés