Magyarország most egy kicsit jobb hely lett

2020. május 21. 19:55

Szél Bernadett
Facebook
Közelről láttam, ahogy a tranzitzónákban a kormány jogellenesen, átlag egy évig tartott fogva kisgyermekes családokat, rendszeres éheztetésekről nem is beszélve.

„Magyarország most egy kicsit jobb hely lett.

Még rengeteg dolgunk van, de az embertelenség minősített esete volt, ami a határon ment. Tudom, mert láttam, hiszen sokszor jártam ott és el is mondtam a Nektek, milyen körülmények közt tart fogva embereket a magyar állam a szemetek elől elzárt zónákban. Közelről láttam, ahogy a tranzitzónákban a kormány jogellenesen, átlag egy évig tartott fogva kisgyermekes családokat, rendszeres éheztetésekről nem is beszélve. Én börtönóvodának neveztem, mert az ott élők mintegy fele gyermek volt. Szerencsére ennek mostantól vége.

És nem véletlenül nem mehetett be oda a média!

Egyrészt ha látjátok azokat az embereket, a bezárt gyermekeket, kevésbé tudott volna gyűlöletkampányt vezényelni a kormány a menekülő embereket kinevezve minden rossz felelősének – miközben álságos módon két hét alatt adott menekültstátuszt olyan bűnözőknek, akik csak a jogerős büntetésüket akarják megúszni.

Persze azt is látni kell, hogy itt nem valamiféle megvilágosodásról van szó. A magyar kormány gyakorlatilag pár nap alatt vett 180 fokos fordulatot. Varga Judit néhány nappal ezelőtt még mondta azt, hogy »a magyar kormány nem enged a nyomásgyakorlásnak és továbbra is a magyar polgároktól kapott egyértelmű felhatalmazás szerint jár el a kérdésben.«, és hogy az Európai Unió Bíróságának döntése »elfogadhatatlan és ellentétes a magyar Alaptörvénnyel.« Ehhez képest most hirtelen bejelentették, hogy eleget tesznek a bíróság döntésének, ráadásul a rendkívüli jogrend megszüntetéséről is döntés született. Nem tudjuk pontosan, mi állhat a háttérben, de Orbán reakcióit mindig a pénz és a hatalom határozza meg – nyilván nem mindegy neki és gazdasági hátországának, hogy a következő években is zavartalanul csapolhatják az uniós pénzeket, vagy következményekkel kell számolniuk a jogállam leépítése és a rendszerszintű korrupció miatt.

Akárhogy is, egy szégyennel kevesebb. Ez a mostani döntés erősítsen meg minket abban, hogy van értelme küzdeni és muszáj embernek maradni az embertelenségben – és propaganda ide vagy oda, mindig ki kell állni az elveinkért!”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 193 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"Még rengeteg dolgunk van, de az embertelenség minősített esete volt, ami a határon ment. "

Megszüntettük. Emberségesebb, ha a Luftwaffe légihídon viszi az aranynál értékesebbeket Berlinbe elosztásra. Óriási bunkóság volt a fél Balkánt, Taljánföldet feldúlni egy vágyott kötvénykibocsátásért.

Ennek a nőnek vérében van a hazudozás. Mindenki tudja, akit érdekel, hogy rendesen kapnak enni pláne a gyerekek, játszóteret is építettek nekik csúszdával.

Tudod, amikor az online üzemmódban olyan sokat kell segíteni a gyerekeknek a tanulásban, ennek a nőnek nincs más dolga, mint a facebookon írogatni, embereket feljelentgetni, az utcán molinozni, dudálni, mikor főz a családjára? Még, ha a férje együtt dolgozik is vele, azért van egy csomó dolog egy háztartásban.
És fáradhatatlanul pörög, mint, aki be van töltve valamivel.

" rendszeres éheztetésekről nem is beszélve."
Hány kilósan jöttek? Most hány kilósak?

Ennyire buta ez a kvóta nő:-))) pont hogy nem azt csináltuk, amit a bíróság ítélt:-))))

Szél Bernadett ismét löki a rutin-hazugságait. Viszont, a kormány bölcs döntése azt jelenti, hogy a liberálisok elvesztettek egy céltáblát, egy gumicsontot, Orbánék pedig könnyebben intézik a kérelmek elbírálását.

Mehet utánuk Belgradba:-)
Egyébként meg az alcivil szervezetek munka nélkül maradnak:-)

Még a szart is lehet értelmes, talajerősítő célra használni.
Széll csak értelmetlen tartományban képes mozogni.
Reménytelen és szánni való, ne gyűlöljétek.
Ő már gyűlöletet sem érdemel.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés