A halál árnyékában

2020. május 21. 16:56

Zsigmond Barna Pál
Vendégszerző
Nem lehet az egyéni drámákat politikai uszításra felhasználni.

Szabó Tímea megint túllépett egy határt. A halált, az emberéletet használja politikai céljaira. A törpepárt frakcióvezetője egy videót tett fel a közösségi oldalára, amelyben egy idős ember halálát mutatja be a maga drámaiságában, és a sajnálatos eset miatt Kásler Miklósra hárítja a felelősséget. Megszoktuk már, hogy Szabó uszít minden és mindenki ellen, a védekezés irányítói, a határon túli magyarok vagy a jobboldal ellen. Mondhatnánk semmi sem szent neki, most egy tragédiát használ fel önző politikai céljai érdekében. Szabó csak ragadozó módjára lesben áll és keresi az ürügyet hol lehet zavart okozni. Az általa keltett turbulencia olyan, mint amikor por száll fel a ragadozó támadása után.

A filmben egy idős hölgyet látogat meg a képviselő, akinek a férje a napokban hunyt el. Szabó az özvegy leírása alapján azt a drámai történetet mutatja be, hogy az ágykiürítések miatt küldték haza a férjet és emiatt következett be a haláleset.
Szabó a felvezetés után, a videóban a hölgyet egyébként – empátia nélkül – nyeglén köszönti és azt mondja „Most nem adok puszit, bejöttünk akkor bemennénk”.

Az eset bonyolult. A beszélgetésből is kiderült, hogy az elhunyt beteg vérképe rossz volt, tehát adott volt egy nehéz alaphelyzet. A beteg jelentkezett a kórházban, a kórház a vírushelyzet miatt nem fogadta, mert nem voltak műtétek a kórházban. Ez az állítás. Nem tudjuk, hogy az alapbetegség milyen súlyos volt, azt sem tudjuk, hogy ha ott marad az idős beteg, akkor mi történt volna: esetleg elkapja a vírust, vagy a műtét ellenére is komoly szövődmények merülhettek volna fel.

Az özvegy különösen drámai leírást ad az esetről, amit Szabó vágás nélkül beemel a kampányvideójába. De Szabó üzen Kásler Miklósnak és felelőssé teszi a történtekért, és a semmiért felelősséget nem vállaló, állandóan gyűlöletet szikrázó Szabó Tímea Kásler után megfenyeget mindenkit, aki a kormányzati oldalon áll.

Ami Szabó aljasságát kétséget kizáróan igazolja, az az a nehezen érthető körülmény, hogy a videóban a felelősség politikai megfogalmazásában partner az idős hölgy is, aki azt mondja, hogy „nem hibáztatom az orvosokat, őket nem”, de fontosnak érzi, hogy üzenjen a politikai túloldalnak és azt mondja: „Üzenem a túloldalnak, hogy most tapsoljanak”.

Nem tisztelt hölgyem! Fogadja őszinte részvétünket, mi gyászoljuk férjét és azt kérjük vizsgálják ki alaposan, szakmai alapokon az esetet és kérem higgye el nem tapsolunk hanem gyászolunk. És gyászolunk a Pesti úti halálesetekért is, és gyászoljuk minden meghalt honfitársunkat. Nem állunk ki a Pesti úti idősotthon elé és nem használjuk ki a személyes tragédiákat kisstílű politikai játékainkhoz, az ellenfél elleni uszításra. Nem hívjuk tetemre Karácsonyt és párttársát, Szabót. Pedig mi is tehetnénk. 

Az egyéni tragédiák egyetemesek, az egyén szemszögéből a legmélyebbek, a legigazabbak, a legőszintébbek. Ha a politika használja fel ezeket a legtisztább emberi érzéseket, akkor az a legmocskosabb trükk. Nem hisszük, hogy Karácsony tapsolt a budapesti áldozatoknak. Sőt, hisszük,, hogy gyászolta őket. De hisszük azt is, hogy alkalmatlan a védekezés megszervezésére.

A halálesetet felhasználta Szabó, a gyászt politikai kampányba illesztette, és elhitette a hölggyel, hogy a jobboldal okozta a férje halálát. Azt a Kásler Miklóst szidja (aki Szabó leírása szerint már-már sárkányok hátán lovagol és a tízparancsolatot mormolja), aki egész életében embereket gyógyított és ténylegesen emberek ezreinek életét mentett meg.

A veszélyhelyzet mindenkit nehéz helyzetbe hozott, a védekezést irányító szakértők a legjobb megoldásokat keresték. És megtalálták: Magyarország sikeresen védekezett, a magyar egészségügy képes volt megfelelő színvonalon reagálni a járványra, az általános bírálatok alaptalanok, mivel az egész ellátórendszer jól vizsgázott. Nemzetközi szinten is minden statisztika szerint jól állunk, de ettől még adódhatnak egyéni hibák vagy súlyos, sürgős gyógyíthatatlan esetek. Mindenhol, itt, Magyarországon is.

Mi is szorgalmazzuk, hogy vizsgálják ki az esetet és imádkozunk, hogy ne legyen több áldozat, de nem csak a halál szed áldozakat, hanem a gonosz politikai ármánykodás is. Mindannyian felelősek vagyunk azért, hogy mi történik szeretett hazánkban.

A politikai ellentétek és a nehéz helyzet ellenére meg kell őriznünk józanságunkat. Nem lehet az egyéni drámákat politikai uszításra felhasználni. Vigyázzunk egymásra! 

Összesen 54 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az ellenzék semmit nem tett a járvány kezelésében, de mindent akadályozott

Azt szokták mondani (hazudni) a feministák, a liberálfasiszta társadalommérnökök, és tartozékaik, hogy azért van szükség minél több nőre a politikában, mert ők képviselik az együttérzést, a megértést, a gyengédséget, az érzékenységet stb.
Na már most végignézve az ellenzék női élcsapatán, én eme tulajdonságokat sehol sem látom megnyilvánulni, ellenben férfiakat megszégyenítő gyűlöletet, alpáriságot, és aljasságot látok.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés