Brüsszel semmibe veszi a magyarok véleményét

Az elmúlt időszak magyar véleménynyilvánításait folyamatosan igyekeznek lesöpörni az asztalról.

A szólás- és véleményszabadság legnagyobb bajnokai számára ezek csak akkor szent és sérthetetlen eszmék, ha a Megfelelő Vélemény égisze alatt teljesednek ki.
A függetlenobjektív sajtó elborzadva, a jogállamiság és a demokrácia most már teljesen bizonyossá váló, végérvényes temetéseként hozta le azt, hogy kétembert elvitt a rendőrség az otthonából és kihallgatott azért, mert hülyeségeket írt a közösségi oldalán. Az ügyészség rekordsebességgel megállapította, hogy nem történt bűncselekmény, így az illető férfiak azzal a tanulsággal térhettek haza, hogy veszélyhelyzet idején, amikor mindenki normalitására szükség van – szükség lenne – a baj elhárításához, akkor talán nem a legmegfelelőbb pillanat zavaros összeesküvés-elméletekkel bombázni az ismerősöket.
Mégis így tettek, az ő dolguk, borzasztóan nagy rémség nem történt.
A sztorinak nem ez az érdekes része, mert ezt meg lehet így is, meg úgy is ítélni; ha arról van szó, én is szívesen vitatkozom a kérdésben. Szerintem hasznosabb lenne, ha azok ellen lenne fellépés – és mennyi jelölt van –, akik zsoldot kapva, napról-napra, hivatásszerűen keltik Magyarország rossz hírét, hazudnak a járvány helyzetéről, és előbb egészségügyi, majd gazdasági összeomlásban reménykednek, összetett kezekkel,
Nem mutatna rosszul, na, de mondom, beszélhetünk erről más alkalommal.
Az viszont tény, hogy a függetlenobjektívek természetesen úgy karolták fel az ügyet, mint egyszeri momentumos a gendertémát, és vezércikkekben, videókban, miegymásban mutatták be az orbáni diktatúra immár elviselhetetlenné váló állapotát.
Nosza, akkor nézzünk nemzetközi példákat. Mármint olyan nemzetközi példákat, amikor ezek a sajtótermékek hasonló esetekről számoltak be Európában.
Itt van nekünk mindjárt a 444 2016-os cikke, aminek címe a következő: „A német rendőrség házkutatást tartott hatvan Facebook-rasszistánál”. Az írás megállapítása szerint ezt a hatvan embert azzal vádolták, hogy magán Facebook-csoportokban tettek közé rasszista posztokat. Íme, egy idézet, amiből kibogozható, mi volt erről a 444 akkori véleménye: „A német hatóság azzal indokolta a szólásszabadsághoz szokott embernek kissé idegen fellépést, hogy úgy tapasztalták, az utóbbi időben erősen növekedtek a szóbeli szélsőséges megnyilvánulások, márpedig ezt a német törvények tiltják, így fel kellett lépniük ellene.”
Értik, ha ez Németországban történik, akkor „a szólásszabadsághoz szokott embernek kissé idegen fellépés”. Ha itthon, akkor halálos támadás a demokrácia ellen.
Oké, nézzünk még egyet. Maradunk a 444-nél, még mindig 2016-ban járunk. Az írás címe: „A német kormány megfenyegette a Facebookot, mert nem törlik időben a rasszista kommenteket”. Az igazságügyi miniszter nyomatékosan felszólította a közösségi oldalt, hogy a szerintük ennek minősíthető tartalmakat töröljék, illetve azoknak az adatait, akik ezen sorokat közzétették, juttassák el a német bűnüldöző szervek számára. A végén válik a legszebbé, hiszen az igazságügyi miniszter sorait azzal zárja, hogy amennyiben ezt a Facebook nem teszi meg önként, akkor összeurópai megoldást találnak arra, hogy erre kényszeríthessék őket.
Egy heves pillanatra gondoljuk el, ha ugyanilyen levelet írt volna Varga Judit a Facebooknak, kérve a céget, hogy a rémhírterjesztő tartalmakat blokkolják, illetve a rémhírterjesztők személyes adatait adják át a magyar rendőrség számára.
hogy rendet tegyenek végre a diktatúra sötétségében.
Nincs mese, a megoldás egyszerű: a szólás- és véleményszabadság legnagyobb bajnokai számára ezek csak akkor szent és sérthetetlen eszmék, ha a Megfelelő Vélemény égisze alatt teljesednek ki. Ők – és ez elvileg nekik fontos – elfeledkeznek arról, hogy e jogokat tartalomra való tekintet nélkül kell védeni vagy nem védeni; de olyan nincs, hogy amikor baloldali agendát akarunk erősíteni, akkor hirtelen nem számít, és amikor a jobboldalt gyengíteni, akkor csak ez számít, semmi egyéb.
És persze a könnyes szemek.