Kimondjuk: hibáztunk!

2020. május 20. 8:49

Jobbik
Facebook
A mai, magát tévedhetetlennek tartó vezér által irányított rezsim idején ritka az emberi hibák elismerésére.

„Tisztában vagyunk azzal, hogy a magyar történelemben szinte alig találni példát arra, amikor egy politikai szereplő elismerte, hogy hibázott. Főként a mai, magát tévedhetetlennek tartó vezér által irányított rezsim idején ritka az emberi hibák elismerésére. Mindezek ellenére, mi szeretnénk beismerni: hibáztunk, mert nem vagyunk tévedhetetlenek. Emberek vagyunk.

A tegnapi napon az Országgyűlés elfogadta az állami megfigyelőrendszerről szóló 282 paragrafusból álló salátatörvényt. Megváltoztathatatlan tény, hogy a Jobbik – a téma felelősének a javaslata alapján – megszavazta a törvényt. Hiba volt. Még akkor is, ha tudjuk, hogy a kétharmaddal bíró Fidesz nélkülünk is elfogadta volna azt. Akkor is, ha Orbán rendszerében a korlátlan megfigyeléssel kapcsolatban már rég nincsenek illúzióink, most viszont a salátatörvénybe rejtett paragrafusok ezt legalizálták a szolgálatok számára.

Az a több ezer éves emberi bölcsesség adhat valamekkora mentséget számunkra, miszerint tévedni emberi dolog, de a hibát el nem ismerni ördögi. Ezért kimondjuk: hibáztunk!”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 132 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem most hibáztatok. Hanem először akkor, amikor cigánybűnözésről, zsidólistázáról beszélő, EU zászlót égető csőcselék voltatok. Hogy aztán Gyurcsányhoz csatlakozva "EU konform demokratává" váló csőcselék legyetek.

Válaszok:
ThunderDan | 2020. május 20. 10:13

Jakab tartja rezsimben a jobbikosokat.

nem, kivetelesen jo helyre nyomtatok

Engem úgy neveltek, hogy a náci és a kommunista ugyanannak az éremnek a két oldala. Magyar ember mindkettőtől undorodik.

Szerencsétlen társaság. Még a salátatörvény fogalmát sem ismerik, így nem csoda, hogy nem értik a T/10309 törvénymódosító javaslatban foglaltakat.

A javaslat egyes rendelkezései csak az Alaptörvény rendelkezéseit érinti.

A T/10309 törvénymódosító javaslat
https://www.parlament.hu/irom4..

Köszönöm aggódó jókívánságait. Jólesnek. Szép napot!

Na latod, te magad adod meg a csurhe meghatarozasat: lekop es fenyegetozik. Es otthonra lel az europai magyar, demokratikus es liberalt oldalon. Mondhatjuk, vegre hazatalalt, nem kell mar ossze- vissza forgatnia a szemet.
Ez a Jobbik. Es teljesen mindegy, hogy a csurhe mentalitasat a szeljobbon vagy a szelbalon eli ki. A csurhe, csurhe marad.

Tévedni emberi dolog, mondta a sündisznó a súrolókefén.

Undorító ál-alázat. Kormányzat elleni támadásba burkolt súlyos hiba beismerés. Ismerje be: ismét szélkakas módjára cselekedtünk. A szélsőjobbról szélsőbalra átlendült "Jobbik" gyakorlatában ez nem újdonság.

Az egyik idős, régi, s meggyőződéses kommunista ismerősöm évek óta Jobbik szavazó lett, kifejezve elégedetlenségét az MSZP iránt. Korábban többször mesélte a Lehel piacon, , hogy több régi elvtársa vált ezen oknál fogva Jobbik szavazóvá, hiszen az MSZP elárulta egykori elveit.

Ha a Jobbik nem vigyáz, s kívülről támogatja a kormányt, el fogja veszíteni kommunista tömegbázisát.

Kizárnák a jobbikból Varga-Damm Andreát

https://hvg.hu/itthon/20200520..

G.Lajostalanodik a Mozgalom, visszatér Dobrev Klein kebelére 12 év után. Back to origin.

Nem tudom, de régen is benne volt a pakliban, amikor a többieket kizárta Jakab, de megkapaszkodott. Most hibázott és úgy látszik a jobbikban csak a vezérürü hibázhat.

Lajos jól keresett a Mozgalmon.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés