Zenész vagyok – engedjenek dolgozni!

2020. május 13. 11:36

Tárkány-Kovács Bálint
Vendégszerző
Hol a vége? A zenészeket sújtotta először a vészhelyzet kihirdetése, és úgy tűnik, mi leszünk az utolsók, akik visszakaphatják az életüket.

A szerző cimbalmos, zeneszerző, szövegíró a Tárkány Művek alapítója

 

Amikor egy nagyvárost árvíz fenyeget, a nagyváros vagyonának, és lakosainak a védelmében feljebb a folyón átszakítják a gátat, és elárasztanak néhány kisebb falut, ahol kevesebb vagyon szenved kárt, és kevesebb ember kerül veszélybe. Természetesen ebben a helyzetben mindenki magától értetődőnek veszi, hogy az elárasztott házak tulajdonosai teljes kártérítést kapjanak. 

A járványügyi intézkedések is ilyenek: megakadályozandó a nagyobb bajt a kisebbet választjuk. A nagyobb baj a fertőzés korlátlan terjedése lenne, amely ellátatlanul hagyná az egészségügy befogadóképességén jócskán túlcsorduló tömegeket, és ezzel százezres nagyságrendűvé duzzasztaná a halottak számát, és milliósra az egyidejű megbetegedéseket. Ez teljes katasztrófa lenne, padlóra kerülne az ország, mindenki.  Ezt megelőzendő, a kormány járványügyi korlátozásokat vezetett be, amely közel sem egyformán érintette a társadalmi csoportokat. Van, akinek továbbra is szabad dolgoznia, van, akinek részben korlátozódott a munkalehetősége, és vannak sokan, akiknek a márciusi rendelkezések értelmében tilos dolgoznia. Az árvízzel elárasztott falvak lakói ma azok, akik a közösség érdekében viselik a károkat, akiknek tilos dolgozni. De hol a kártérítés?  

Mivel magam zenész vagyok, ezért a zenészek példáján szeretném bemutatni ezt a helyzetet néhány fontosabb szempont szerint.

Képzeljük el, hogy talán másfél év múlva sikerül kifejleszteni, és eljut a tömeggyártásig a vakcina, és két év múlva sikerül beoltani a lakosságot, és túl leszünk ezen a rémálmon. Magyarországnak összesen mennyi kára lesz ebből? Nem tudom, hogy hány ezermilliárd, majd kiszámolja, akinek ez a dolga, én azt szeretném megkérdezni, ki fizeti ki ezt végül? A vírus igazságos, neki minden ember egyenlő, mindenkit egyaránt fenyeget, vagy ha esetleg valaki azt gondolja, őt ugyan nem, mert fiatal, egészséges, akkor mondjuk így: mindenki nagymamáját és nagypapáját, minden családot egyformán fenyeget.

Azonban a jelenlegi járványügyi intézkedések a kárt a társadalom bizonyos csoportjaira hárítja:

vendéglátósok, fodrászok, zenészek, színészek, légitársaságok, fesztiválok, szállodák mennek tönkre, mert tilos dolgozniuk.

A zenészek jelenleg gyakorlatilag az összes jövedelmükkel ezt a káralapot finanszírozzák. Ha két év múlva megkérdezünk egy hegedűművészt, akinek most tilos dolgoznia, és egy informatikust, aki különösebb nehézségek nélkül átállt otthoni munkavégzésre, hogy akkor ki mennyit vállalt abból a kárból, amelybe Magyarországnak a koronavírus járvány elhárítása került, akkor a hegedűművész azt fogja mondani: Én két éven át, az összes jövedelmemmel támogattam a védekezést, én a kárból több millió forintot vállaltam. Az informatikus azt fogja felelni: Én egy forintot nem kellett, hogy viseljek a járványügyi védekezés költségeiből. Mit mondana erre Mátyás király?

Költség vagy kár a védekezésre fordított pénz? Az oltás kifejlesztése költség, a kórházak fölkészítése költség, fizeti a közt képviselő állam, végső soron az adófizetők, vagyis mi magyarok együtt. A fesztiválok, koncertek, gyerekelőadások betiltásából eredő elmaradó jövedelmek a járványügyi védekezés, vagyis az össztársadalmi szempontból szintén költségek, amelyekkel más, még nagyobb költségeket váltunk ki. A GDP bizony masszívan csökkeni fog emiatt, nem csak a Mercedes gyár meg az Ikea leállása miatt. De ezt a költséget nem a köz fizeti, nem az állam, nem az adófizetők. Ezt csak a zenészek fizetik, a fesztiválszervezők, az árusok, a szálláshelyek, az utazási irodák, és az ezekről a helyekről elbocsátott, megélhetésüket vesztett százezrek, akiknek betiltották a munkáját.

Az első reakciók a zenészek közös érdekeit valamilyen szinten képviselő Előadói Jogvédő Irodától és a szerzői jogokat kezelő Artijustól érkeztek: szociális alapú támogatás. Ezek a szervezetek, mások mellett a zenészek pénzét gyűjtik, kezelik, a támogatást nem közpénzből, hanem a zenészek saját pénzéből folyósították, szolidáris alapon. A támogatottak között sok olyan is föltűnt, akiről nehéz elhinni, hogy kenyérre kell neki, ezen többek között Majka is kiakadt, Majkán aztán meg Lovasi akadt ki, majd a reakcióktól megijedt zenészek sora kezdte el kórházaknak fölajánlgatni a zenészek pénzét, a kis alamizsnát.  Az Artisjus ellentmondásosan azzal védekezett, hogy ők azokat az érdemes művészeket támogatták, akik szerzői pályájukon már bizonyítottak, slágereket írtak, amely azt jelenti, nekik éppenséggel ebben a szomorú helyzetben is jut szerzői jogdíj, tehát éppenséggel pont nem ők a legrászorultabb szerzők. De az eredmény már látszik,

a zenei szakma szíriai polgárháborús üzembe kapcsolt, mindenki mindenki ellen, és közben senki nem tudja, miért harcol.

Hogy jutottunk ide?

Egy haszna lett ennek nyilvános megszégyenülésnek, a nép, aki oly szívesen nézi azok bukását, akiket nemrég a vállain hordozott, most döbbenten olvashatja a sajtóhíreket, micsoda mocskolódás megy a művész urak, és mélyen tisztelt művésznők között! Pár napja még úgy kezdtem ezt a cikket írni, hogy miért feledkezett el az ország a zenészeiről? Hát most mindenki erről beszél, és a művészek most is betöltik egyik társadalmi szerepüket: példázzák az emberek problémáit, mert a fodrászokról és a masszőrökről, pohárszedőkről biztos senki nem fog egy betűt se írni. 

A zenészszakma volt az első, amit azonnal hazavágott a járványügyi vészhelyzet. Én vasárnap játszottam volna az Arénában egy szuperkoncertet, csütörtökön mondták le. A Google naptárban nincs csoportos törlés, nincs havi törlés, vagy minden bejegyzés törlése, ezért a teleírt naptáram most is, ma is folyamatosan jelez: Nemzeti Színház színdarabban, Gyulán Márai est, Hagyományok Házában próba, Müpában nagykoncert külföldi vendégekkel. Semmi. Három óvodáskorú gyermekem van, feleségem építész, gyesen van. Tavasszal akartunk építkezni. Eladtuk a lakásunkat, vettünk egy telket, elmentünk januárban albérletbe. Épphogy kidobozoltunk, március közepén föl kellett adnunk az albérletet, egyik napról a másikra megszűnt minden bevételem. Vidékre költöztünk, ahol szerencsére van egy felújítandó régi házunk, most azt újítom föl. A holmink többségét szüleimnél raktároztuk el, a fellépő ruháimat is. Egy öltönyt és egy fehér inget lehoztam magammal, bár tudtam, hogy nem fog kelleni, de ez a ruha, ez a fekete-fehér „pingvin”, ez vagyok én. Ahogy néztem, amint ott lógott a kipakolt panelban a bejárati ajtóra akasztva a vállfán, az ember nélküli üres ruha, elsírtam magam: mint ez a csüngő ruha, színpad és közönség nélküli üres zenész vagyok. Hányan érzik még ezt? 

Nem jelentkeztem az EJI, Artisjus pályázatokra. Nem kell segély. Már a címük is fölháborított.

Munka sem kell, mert van munkám, csak tilos dolgoznom. Mi kell akkor? Csak engedjenek dolgozni!

 Két hónappal a munkám betiltása, és a jövedelmem megszűnése után a kormányzat végre észrevett minket is, és meghirdette a „Köszönjük, Magyarország!” programot. Lovasi András az EMMI pályázatát „szürreálisan teljesítményorientáltnak” nevezte és „viccesen alacsony összegűnek”. A sajtóban kitrombitált egymilliárd forint lehet, hogy egy kilométer autópályára, vagy egy stadion egész széksorára elegendő lenne, de a zenei szcéna bevételkiesésének mértékével köszönőviszonyban sincs. Hogy érthető legyen, bruttó 300.000 forintra lehet pályázni, amiért legalább 5 koncertet kell majd adni a vészhelyzet után. 300.000 forint még az egyhavi bevételkiesést sem pótolja, de egy hónap megélhetésre talán elég (albérlet 150.000, rezsi 50.000, a többi megy adóba, merthogy ugye bruttó), a márciust, visszamenőleg esetleg fedezi. De mi lesz augusztusig? És mi lesz utána? És még egyszer leírom, nem kell segély, elég, ha hagynak dolgozni. A kormány sem segélynek szánja, ezzel szívből egyetértek, de én is érzem a pályázati kiírás „szürreálisan teljesítményorientált” hozzáállását, és értetlenül állok előtte.

Bocsánat, de én szeretnék dolgozni! Én most is dolgoznék, csak megtiltották. Engedjenek és én megyek, engem nem kell hajtani! Most is tele a naptár a semmivel. Szürreális? És hol a vége?

Ez a legszörnyűbb az egészben: hol a vége? A zenészeket sújtotta először a vészhelyzet kihirdetése, és úgy tűnik, mi leszünk az utolsók, akik visszakaphatják az életüket.

A zenészek a legkönnyebben beáldozhatók?

A hangya bosszúja a kis tücskön? Mindig is aljas mesének tartottam, kifejezetten fasiszta tanulsággal. A meséből ugyanis kihagyták azt a részt, amikor a kis hangya nyáron a fáradtságtól már menni se bírt, de a kis tücsök barátja úgy muzsikált neki, hogy kitáncolta magából a fáradalmat. Aztán máskor, amikor a hangyát szerelmi bánat gyötörte, a tücsök olyan szomorú nótákat húzott neki, hogy a kis hangya csak zokogott, potyogtak a könnyei, és minden könnycseppel könnyebb lett a szíva. Aztán gondolt egy nagyot a kis hangya, és merészen szerenádra hívta a tücsköt, és láss csudát, a hangyagirl beleesett a hangyabolyba. A lagzijukban is elhúzta nekik a talpalávalót a kis tücsök, eljött a hangyakirálynő is. Aztán elmúlt a nyár, jött a tél, és a kis tücsöknek nem volt mit enni, nem volt még tűzifája sem. De a hangyabarátai nem hagyták el, hálából vittek neki abból, amit ők egész nyáron gyűjtöttek, és gondoskodtak barátjukról. És amikor az irigy kutya megkérdezte, mit eteted te azt a naplopót, a hangya elmondta a kutyának, hogy a tücsök a lelkét táplálta egész nyáron, ő meg a tücsök testét eteti egész télen. Így van a mese igazából. Mátyás király elégedetten biccentene. De meghalt Mátyás, hogy lesz ez valójában itt, velünk?

Két lélektani momentumra szeretném fölhívni a figyelmet: Ha beszélgetésbe keveredek egy idegennel, megkérdi: te mivel foglalkozol? Zenész vagyok. Jó, de mi a munkád? Mondom, zenész vagyok. Jó, értem, hogy zenélgetsz, de miből élsz? Zenélek. Zenélsz!? De hát a zenélésből meg lehet élni?

Mi a tanulság ebből a kis párbeszédből? Az egyszeri ember azt hiszi, hogy mivel szórakozik, amikor koncerten van, akkor én, aki szórakoztatom őt, szintén szórakozom.

Szeretem a munkám, és szeretem, hogy az emberek is szeretik a munkám, de ez attól még munka, és nem szórakozás.

Amikor járványügyi lépéseket mérlegel a kormány, azt mondja, ez fontos autógyár, ezt meg kell tartanunk, ez nem fontos szórakozás, ezt tiltsuk be, hogy lassuljon a vírus terjedése. Van itt egy sorrend, és valamiért most a zene a legutolsónak tűnik. Jaj, milyen sivár ország leszünk! Némán mulat a magyar!

Egy haldokló betegekkel foglalkozó orvos barátom mesélt nekem arról, hogy az egész lélekben dől el, és látja, amikor a beteg ember föladja, látja a szemén. És látja a csodát, amikor jön a család, jönnek a szerettek, és tartják a lelket, és a lélek erőt vesz a testen, és bekövetkezik a csodás gyógyulás. Mindannyiunk újdonsült nagymamája, Cecília asszony milyen gyógyszert ajánl a léleknek? Én a zenét. 

Másik lélektani momentum a vírust, mint istencsapását értelmező középkori gondolkodás. Az emberi elme mindenben keresi a rendszert, az okságot, és a vírusnál is megtalálja azt. A vírus azért sújt minket, mert bűnös módon túlnépesedtünk, mert mohón a városokba költöztünk, mert bolond módon kígyót-békát megettünk, és ez a tisztítótűz. A lélektani válasz is középkori: vezekeljünk, böjtöljünk! A strandok ugyan kinyitnak, de a medencében tilos a szórakozás, pancsolás, csak úszni ildomos az országos tisztifőorvos puritán ajánlása szerint. A parton legyen legalább 16 nm egy emberre, bár ez gondolom inkább azt jelenti, egy családra. Vagyis négy méterre lennének egymástól a családok. Hmm… az akkor pont úgy fog kinézni mint eddig. De kérdem én, ha strandolni lehet, akkor szabadtéren koncertet hallgatni ugyan miért nem? Mondjuk például pont a strandon. Én éppenséggel minden évben játszom strandokon esténként, még Strandfesztivál is létezik. Ha odacipelem a cimbalmom, egyből lecsuknak? Fesztiválszervezőkkel beszélgetve elmondták nekem, hogy ők fölkészültek strandokhoz hasonló megoldásokra, korlátozni a vendégek számát, maszkviselés, kézmosók, kézfertőtlenítők kihelyezése, több és tisztább wc, szigorúbb higiéniai előírások, wc-k tesztelése, hogy megjelent-e a vírus. Mondhatom, hogy bármit hajlandók lettek volna megcsinálni, csak legyen fesztivál. Miért kellett beáldozni akkor?

A válasz, úgy gondolom, ha racionálisan nem indokolható, a fenti két lélektani mozzanatban keresendő: A zenész nem dolgozik, csak szórakozik, a zenélés nem munka, csak szórakozás, ezért erről le lehet mondani. A társadalom úgy böjtölheti ki ezt az bibliai csapást, ha hamut szór a fejére, szenved, és egyebek mellett lemond minden szórakozásról, a vízben is csak a legszükségesebb úszást végzi, kötelességszerűen, de nem szórakozik, nem pancsol, nem játszik, és mulatni, bulizni nem megy két évig, hogy áldozatával elnyerje az égiek jóindulatát. Ma már nem vagyunk ilyen babonásak? Dehogynem…

Mikor lesz tehát vége a zenészek megpróbáltatásainak? Legutoljára, a sor legvégén. Ez a felsejlő jövő iszonyú! Miért esik így egymásnak a szakma 100.000 forintokon?

Mert már mindenki sejti, hogy itt egymást fogjuk megenni, mert minket hátrahagyott az ország, minket beáldoztak.

Lovasi is utal rá: hol a szektor problémáinak valódi, hosszú távú megoldása? Kedves a százezer forint segély, aranyos a nettó 220.000 forint pályázati előleg, de miből fogjuk túlélni az előttünk álló fél, vagy másfél évet. Van, aki azt hiszi, ez már csak pár hónap? Hadd idézzem az ország egyik legnagyobb fesztiváljának szervezőjét: „Amikor a miniszterelnök bejelentette, hogy október-novemberben jön a második hullám, akkor tudtuk, hogy idén a kultúrában semmi sem lesz, ennek az évnek befellegzett.”

Mit tehetne az ország a művészeiért? Sok apró lépést, ezt egy nagy programmal egyáltalán nem lehet kezelni, sokféle ember sokféle problémájáról van szó, és sokféle munka és bevétel jöhet szóba az elmaradók pótlására. Néhány ötletet szeretnék megosztani, amely a szabadúszó zenészeknek segítség lehet:

Kiterjedt ösztöndíj program, amire szabadon, saját munkatervvel jelentkezhetnek a művészek, és amely havi jövedelmet biztosít. Hasonló ehhez az MMA hároméves ösztöndíja. Talán az MMA tapasztalataival ezt meg is lehetne sokkal nagyobb mértékben valósítani. Ne tessék megmondani a hivatalokból, hogy mit csináljanak a művészek, hadd tudják azt ők!

„Javarészt idegen zene folyik a médiából, nem ezért jöttünk ide Levédiából!” Kiabálta a Belga, talán viccből, talán komolyan. Esetleg itt az ideje, hogy a biztosan szuper jó, három hónapja alakult, nagylemezzel sem rendelkező skót zenekar slágere helyett, az évek óta működő, soklemezes magyar előadók foglalják el az étert, legalább az állami rádiókban és tévékben, de esetleg ideiglenesen a kereskedelmi rádiókban is. Talán megdőlne a mítosz, hogy azért nem játszanak minket magyarokat, mert nem ez kell a népnek. És talán végre beengedhetnék a az eddig pária műfajokat is.

Ez szerzői és előadói jogdíjakhoz juttatná a magyar előadókat.

Bevonni a művészeket az online oktatásba. Nem, nem csak zenetörténetről lenne szó, nem is csak zeneelméletről. Hanem például a skolasztika quadriviumának kulcsszavát, az arányt is tudnánk szemléltetni, vagy inkább hallgattatni. De beszélgethetünk az kottaírásnak a newtoni időkoncepcióra gyakorolt hatásáról is. Vagy megnyithatjuk ezt a kérdést, és özönleni fognak a szuper művészeink szuper ötletei.

A zeneipar elmaradt házifeladatainak elvégzése: hiányzó képzések akkreditációja, közös érdekképviselet, fórumok, szakkönyvek írása, fordítása.

A járvány miatt részben leállni kényszerült tartalomgyártást ismétlésekkel pótolni, szemponttá téve, hogy az ismétlések után járó jogdíj egyenletesen eloszoljon a szakmában.

A háttérmunka kiemelt támogatása: lemezfelvételek, videóklipek, dalszerzés, színre vitel, próbák. És nem, nem 600.000 forinttal kell támogatni egy lemezt most, mert az csak egy hozzájárulás volt eddig, hanem 3-5 millió forinttal, és akkor zenészek, hangmérnökök, szállítók, megkaphatják a gázsijukat.

Oktatási segédanyagok előállítása.

Szekunder irodalom támogatása: nem tudom föltűnt-e, de van ma még olyan, hogy lemezkritika? Lemezajánló még csak-csak, de kritika? És koncertkritika? És művészetelméleti, zeneesztétikai munkák? Írt valaha valaki esztéta színvonalon rockról, világzenéről Magyarországon? És rock- vagy folktörténetről Jávorszky Bélán kívül írt még valaki? Bizonyára, de azért még írhatnának páran…

Vagy kérdezzék meg a zenészeket a hivatalok, intézmények, médiák: hé, ha tehetnétek, mivel töltenétek a karantén időt, hátha tudunk segíteni valamivel! Lehet, épp nem is pénz kell.

És a legegyszerűbb a végére:

hadd koncertezzünk legalább a strandokon, Margitszigeten, kávéházak teraszán, Mercedes gyárban, kórházakban, Ikeában, villamoson!

A zeneipar kieső bevételéről a Music Hungary úgy becsüli márciustól szeptemberig 41 milliárd forint. A HÉTFA Kreatív Műhely szerint a kieső fesztiválszezon 442 milliárd forint bevételkiesést okoz az országnak. Tessék szíves lenni a Szigeten költekező hollandokra és franciákra gondolni! A „Köszönjük, Magyarország!” program neve sajnos eléggé fájdalmas, tilos zenélni, betiltották Magyarországon, és akkor köszönjük Magyarország? Köszönjem meg, hogy elvesztettem a munkám? Ez gúnyolódásnak hat!

Megköszönni jelen helyzetben Magyarországnak lehetne azt, hogy az egészségügyi dolgozók kemény munkával helyt állnak, a zenészeknek meg azt, hogy viselik a kárt, vállalják az anyagi áldozatot. De köszöngetés helyett jobb volna közösen viselnünk a közös terheinket, igazságosan, Mátyás király országában, nem Döbrögisztánban. Az egymilliárd forintról egy történet ugrik be. Egy ügyesen alkudozó cigányzenész mondta nekem, amikor kérdeztem, hogy a cimbalmát mennyiér akarja eladni: „Mire gondoltál?” Amikor látta, hogy kissé elmosolyodom, szigorúan hozzátette: „Gondolj többre!”

Összesen 102 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Zenésszel, újságíróval Dunát lehetne rekeszteni.
Szamócaszedés? Panaszkodtok, hogy a kormány migránsokat hív be dolgozni. (Nem a betolakodókat, akik nem hívásra jönnek).
Vegyétek el előlük a munkát!

Nem tudok annyit előállítani, amit a vevőim igényelnek. Évek óta állandó vevőim is vannak.
Még az is előfordul, hogy te is fogyasztottál belőle.

Ember vagyok.
Hagyjatok emberhez méltóan élni!

Kínaiak, politikusbűnözők halljátok???

Milyen halálos betegség? Azok halnak bele, akiknek egyébként is számtalan betegségük van. Az orvos se tudja eldönteni, hogy végső soron mitől hal meg szegény. Az ilyen betegek eddig is rengetegen belehaltak, ha ráadásul megkapták az influenzát is, csak senki nem mondta el eddig, és senki nem tudta a családon kívül. Egy nagy humbug, egy nagy hiszti az egész, amelynek felültetek. Az orvosegyetemi kutatás épp most mutatja ki, hogy nincs is jelen a "halálos" vírus sehol. Azonnal vissza kellene állítani a szabad életet, semmi nem indokolja tovább ezt a szarakodást.

Egy tisztességes, normális javaslatokat is tartalmazó írást itt köpköd a sok hülye, félrevezetett, hisztiző tahó.

Én már ott elvesztettem az érdeklődésemet, hogy a most munkanélküli zenészek teljes jövedelmükkel a káralapot támogatják, míg azok, akik tovább dolgoznak, semmit nem tesznek bele.
Ja, csak adóznak, amivel fenn lehet tartani a közszolgáltatásokat.

Ilyenkor mindig elképzelem, ha mondjuk a zenészeknek, köztük Tárkány-Kovács Bálintnak szaladna a szekere, és valamilyen okból egy egész szakma nem jutna bevételhez, akkor is azt mondaná-e, hogy ő személyesen most semmit nem tesz a káralapba, bezzeg a másik a teljes jövedelmét.
Tartok tőle, hogy nem.

Amúgy meg érdemes olvasni a Kiszámolót, ott többször elhangzott, hogy ha lehet, érdemes legalább fél évnyi kiadást tartalékolni, mert bármikor történhet olyasmi, hogy szükség van rá.

Ja, tücsök meg a fasiszta hangya, régen a hangya nem tücsköt hívott, hanem a többi hangyával együtt énekelt, zenélt és táncolt, és nem várta el, hogy erre való tekintettel tartsák el őket...

Ha eddig nem tudtad, hogy minden foglalkozásnak megvan a rizikója, akkor épp ideje ezt megtanulnod.

Ja, okoskám.
Te meg hülyécském.
A fonóba is zenészeket hívtak, ugye?
De te nyilván jobban tudod, mert ott voltál, tegnap is, meg ezer éve is.
Na további jó hisztizést.

Feltehet fizetős zenét és még árufeltöltésre is marad ideje.

Azt hiszed, hogy vicces vagy, de csak röhejes.
Menjél csak, nem fogsz hiányozni.

És gondolom, te is tudod, hogy a rádió, mp3 lejátszó és okostelefon előtti időkben nagyon sokan játszottak valamilyen hangszeren (felsőbb körökben a zongoratudás szinte elvárt volt, a pásztorok meg ugye maguknak faragtak sípot), de ezen kívül is rendszeres volt az érzelmek kifejezése énekléssel (ezért lehetett kutatni a népdalokat)
Voltak persze zenészek is, de az már a nagyobb ünnepekhez kötődött.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés