Az igazi probléma a társadalmilag veszélyes Magyar Péter
És ha az ember ezt a véleményt, merészeli képviselni, máris leorbánistázzák.
Matkovich Ilona nem kötötte a váciak orrára az általa módosított költségvetés számait, pedig ez kötelező lenne.
A Dunakanyar központjaként is ismert település első embere a veszélyhelyzet alatt átlépett a törvényeken – írja a vaconline.hu. A portál kifejti, hogy az ellenzéki pártok által közösen támogatott Matkovich Ilona azon túl, hogy a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzetben magához ragadta a döntés jogát és a képviselőtestület megkérdezése és beleszólása nélkül módosította a város költségvetését, még arra sem vette a fáradtságot, hogy a módosított büdzsét kitegyék a város honlapjára. A vaconline hangsúlyozza, hogy az önkormányzati törvény szerint kötelező a költségvetés-módosítást kitenni a település honlapjára, emiatt pedig már a kormányhivatal is elmarasztalta a polgármestert.