Karácsony nem mondott igazat a Pesti úti idősotthonról

2020. május 2. 9:58
Vizsgálat bizonyítja, hogy nem volt folyamatos orvosi jelenlét az intézetben – tudta meg a Magyar Nemzet.

A lap azt írja, hogy legalább tíz olyan nap volt áprilisban, amikor nem volt jelen személyesen orvos a Pesti úti idősek otthonában, és március közepe óta biztosan akadozott az ellátás az intézményben – ez derült ki a Budapest Főváros Kormányhivatala által végzett vizsgálatok során. Karácsony Gergely viszont többször is ennek ellenkezőjét állította, de tényleges bizonyítékkal egyszer sem tudta alátámasztani szavait - folytatja a Magyar Nemzet, hozzátéve, hogy a főpolgármester nyilatkozatainak ellentmond, hogy az ellenőrzéseken az derült ki, a legsúlyosabb napok egyikén még telefonon sem állt rendelkezésre szerződött orvos az idősek otthonában. Az is kiderült, hogy a járványhelyzetben elvárható megfelelő higiénés protokollra vonatkozó dokumentum is csak április második felében, az intézmény gócponttá alakulása után született – írják.

Március óta nincs intézményi orvos

A Magyar Nemzet közli, hogy noha a vonatkozó jogszabályok értelmében egy a Pesti úti idősek otthonához hasonló számú bentlakóval működő intézményben főállású orvosnak kell az ellátást biztosítania, a fővárosi fenntartású otthonban március 12. után ténylegesen már nem volt jelen ilyen szakember, sőt március 20-án hivatalosan is megszűnt a korábbi intézményi orvos jogviszonya. Innentől kezdve egy hónapon keresztül az idősek otthona nem biztosította heti negyven órában szerződött orvossal az ellátást.

A lap úgy értesült, hogy a kormányhivatali vizsgálatok eredménye szerint március 12. után a korábban a háziorvosi feladatok biztosításának megszervezésével megbízott Házidoktor 17 Kft. Felnőtt Háziorvosi Szolgálat igyekezett ellátni az intézmény lakóit. A szolgálati rendszer azonban – többek között az érintett háziorvosok veszélyeztetett kora, a saját praxisukban fennálló kötelezettségeik vagy betegségük miatt – a járványhelyzet során nem tudott megfelelően működni. A szerződés szerint mindössze heti hat napon összesen harminc órában kellett volna jelen lennie orvosnak az intézményben, de ez sem valósult meg.

Úgy tudják, az intézménnyel szerződött kft. háziorvosa március 31-én – amikor már voltak lázas megbetegedések – telefonon tájékozódott az otthonban zajló fejleményekről, és információink szerint jelezte az intézmény vezetőségének, hogy nem lesz képes megfelelő ellátást nyújtani az idősek otthonában. A vizsgálatok során a kft. ügyvezetője – aki munkája során maga is megfertőződött a koronavírussal – beszámolt róla: régóta gondolkozott rajta, hogy felmondja a háziorvosi alapellátásról szóló szerződést a Pesti úti idősek otthonával, de a járványhelyzetre való tekintettel ezt végül nem tette meg, hogy legyen valaki, aki megkísérli ellátni a betegeket – írja a lap.

Kaotikus állapotok

Az is kiderült az újság szerint, hogy a Házidoktor 17 Kft. Felnőtt Háziorvosi Szolgálat ügyvezetője kaotikusnak nevezte az orvosi ellátást a március 12. utáni időszakban. Innentől kezdve április 12-ig nem volt heti negyven órában intézményi orvos az otthonban, és voltak olyan napok, amikor egyáltalán nem jelent meg orvos az intézményben. Az idősek otthona elsősorban megbízási szerződésekkel foglalkoztatta az orvosokat. A kiállított számlákból ugyanakkor nem mindig derül ki, hogy mennyi beteget és hány órában láttak el a doktorok.

A Magyar Nemzet hangsúlyozza, hogy Müller Cecília országos tiszti főorvos április 9-én helyszíni szemlét tartott az idősotthonban, és még aznap kötelező határozatot adott ki, amelyben elrendelte, hogy a fővárosi önkormányzat azonnal és folyamatosan biztosítsa az orvosi ellátást az intézményben, miután addigra világossá vált, hogy tömeges megbetegedések vannak az otthonban, ami a járvány egyik gócpontjává vált. Ezután április 13-án félállásban szerződött le az intézmény egy másik háziorvossal, akinek azonban a Pesti úti megbízása mellett főállású praxisa is van.

A lap információi szerint áprilisban több mint tíz olyan nap is lehetett, amikor fizikailag nem volt jelen orvos az intézményben. Április 13-án, húsvéthétfőn pedig még telefonos ügyelet sem volt, noha akkor már tömeges megbetegedések történtek. Az illetékes hatóság szakemberei április 2. és 27. között 15 alkalommal voltak jelen az intézményben, és ebből tízszer nem találkoztak orvossal a Pesti úti idősek otthonában.

 

Összesen 130 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem az öregség a tragikus, hanem az ahogy a pénzükért bántak velük a Pesti Úti Öregek otthonában. Remélem a felelősségre-vonás sem marad el.

A tények mióta kampány téma?

,,Karácsony nem mondott igazat,,

Kevesebb betű kellene ahhoz, hogy leírjuk, mikor mondott igazat.

Majd a Gergő hamisít valami papírt és azt képzeli, most akkor helyén kezelte az ügyet.

hullagyaros karacsony megsemmisito otthonai

Magam sem értem, hogy miért bírálják Karácsonyt, az Intézet vezetője az egyedüli és kizárólagos felelőse a szabálytalanságoknak, az ellátás, benne az orvosi rossz megszervezésének, a haláleseteknek, a járvány következményeinek fel nem ismerésének.
Egy intézetvezetőnek a járvány nemzetközi trendjeit is figyelemmel kellett volna követnie, hiszen bizonyosan rendelkezik nagy létszámú tanácsadói testülettel, nyelveket beszélő szakemberekkel. Egy intézetvezető miért várja fentről, az egyébként is elfoglalt és a kormány, fővárosi vezetéssel szembeni aknamunkája elhárításán dolgozó Karácsony részéről az intézkedésre vonatkozó javaslatokat. Akit itt le kell váltani, az az intézetvezető.......s talán még a portást.

Szerintem is jól látod, biztosan orvos vagy, a rendszeren belül. Felháborító ez a népirtás, amit a kormány művel...leépítenek mindent, az ágyakat kidobják, azok már most is csak papíron léteznek.

Bár vannak olyan álhírek, hogy ennek ellenkezője történik.......persze Veled, az egészségügyet belülről ismerővel nem szeretnék vitatkozni, én csak a pálya széléről kiabálok be, mivel most nem tudom a focit szakérteni.

Sejtettem, hogy valami ilyen lehet az ügyben, ez lehet az alapja az ellentmondó nyilatkozatoknak. Ide egyértelműen rendőrségi vizsgálat kell. A fenntartó egy un. Egészségügyi Szolgáltatóval kötött szerződést, az meg a koros orvosai miatt ( 65 felett) egy idő után már nem tudott teljesíteni. Aztán meg kapkodtak fűhöz-fához. ( Ép ésszel nehezen képzelhető el más, hiszen a már régebben hivatalban levő Intézményvezető tisztában volt azzal, hogy egy ekkora otthon nem működhetne állandó orvos nélkül, nyilvánvalóan jelentette ezt, akinek csak tudta.)

,,az önkormányzat vezetője ugyanis a jegyző, nem pedig a főpolgármester,,

Tévedés. Az önkormányzat első számú vezetője a választott polgármester. Minden más vezető kinevezett.

,,Helyi önkormányzat kinevezett vezetője

A képviselőtestület (közgyűlés) által kinevezett vezetőként a polgármester irányításával vezeti a települési önkormányzat hivatalát, felel a hivatal működésének jogszerűségéért és szakszerűségéért, valamint a hivatal és részegységek munkájának szervezettségéért.

A helyi önkormányzatok (község, város, főváros, kerület) hivatalaiban osztály- vagy főosztály-vezetői besorolással, kinevezett vezetőként irányítja a szakmai-igazgatási feladatot ellátó részegységek valamelyikét.

Feladatai:

a képviselőtestület felhatalmazása alapján a polgármesteri hivatal operatív gazdálkodási feladatainak irányítása;
az önkormányzat működésével kapcsolatos feladatok ellátásának biztosítása a polgármester irányításával;
a hivatal munkájának megszervezése és a hivatal vezetése;
döntés-előkészítés a polgármester hatáskörébe tartozó államigazgatási ügyekben;
részvétel a képviselőtestület (közgyűlés) és bizottságok ülésein;
szakterületén az önkormányzati feladatok ellátásának biztosítása;
döntéshozatal a hatáskörébe utalt közigazgatási ügyekben;
beosztottai tevékenységének irányítása, felügyelete és ellenőrzése;
több szakmai területet is érintő ügyekkel kapcsolatos munkák összehangolása;
szakterületén az egységes hivatali struktúra érvényesülésének biztosítása;
a működési idő (ügyfélszolgálati idő, munkaidő) betartása, illetve betartatása;
képviselőtestülettel való kapcsolattartás, részvétel a testület döntéseinek előkészítésében, illetve a döntés utáni végrehajtásban;
külső szervekkel, más önkormányzati vezetőkkel és a lakossággal való rendszeres kapcsolattartás.

Jellemző munkakörök:

Aljegyző
Főjegyző
Gyámhivatal vezetője
Jegyző
Körjegyző
Megyei főjegyző
Polgármesteri hivatal, önkormányzat osztályvezetője,,

38-an hunytak el eddig ott, több százan fertőzöttek.

A városvezetés, az otthon vezetősége a fő felelősök.

Sajnálom, ha többen nem értitek az iróniát.....nem én tehetek róla. A kölcsönös késdobálás helyett, néha vidámabb lenne ezzel színesíteni a csatamezőt. Inkább olvasd el kétszer, amit írok, s utána keresgéld a jelzőket. Amivel egyébként nem sértettél meg.

Buci Gyuri....ezek szerint vele voltál pék, hogy egyből Ő jut az eszedbe, illetve Te akkor kezdő pékinas lehettél, ezért nem értesz semmit sem a világból........mármint a korod miatt. Elég, ha Feri elmondja Neked az igazságot.

Petíció

Karácsony Gergely Mondjon le! Emberek életével játszik, alkalmatlan.
https://www.peticiok.com/karac..

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés