Brüsszelhez fordult a DK a gödi önkormányzat ügyében

2020. április 22. 19:49
A párt szerint már két hete látszott, hogy Orbán vissza fog élni a „felhatalmazási törvénnyel”.

Újra az Európai Bizottsághoz fordul a Demokratikus Koalíció Göd, és a többi önkormányzat védelmében – írja közleményében Gyurcsány Ferenc pártja.

„Éppen két hete, hogy a Demokratikus Koalíció az Európai Bizottsághoz fordult. Már akkor látszott, hogy Orbán Viktor vissza fog élni a saját maguknak megszavazott felhatalmazási törvénnyel. Azóta bebizonyosodott, hogy nem tévedtünk. Orbán Viktor csak az alkalmat várta, hogy a tavaly őszi választások után leszámolhasson az önkormányzatokkal. Ez az alkalom most jött el számára, Göd az első áldozat.

Csakhogy ezzel a lépéssel a kormány nemcsak Göd Város Önkormányzatát, hanem Göd lakosait és a környező településen élőket is megkárosítja.

És ne legyen kétségünk, Orbán addig folytatja ámokfutását, míg valaki meg nem állítja. Éppen ezért a Demokratikus Koalíció újra az Európai Bizottsághoz fordul, mert tisztán látszik, hogy milyen aljas, a demokráciát lábbal tipró intézkedésekre használja a kormány a rendkívüli jogrendet. A Demokratikus Koalíció nem fogja hagyni, hogy Orbán Viktor elvegye az önkormányzatok és az emberek pénzét. Minden eszközünkkel harcolni fogunk Orbán ámokfutása ellen.”

(MTI-OS)

Összesen 79 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Brüsszel=Moszkva a ballibnek

pontosítsunk :-)

Gödön fideszes polgi alatt indult a gyár tervezése.

A gödiek nagyon nagyon nagyon nagyon nem akartak a településükre akkumulátorgyárat. Nagyon nagyon nem. A kormány meg a fideszes polgi meg csak tolta le a torkukon, hogy dehogynem.

Itt ne nyissunk kérlek vitát arról, hogy káros-e az akkumulátorgyár, hogy örülhetnének-e a gödiek egy ekkora beruházásnak, sok munkahelynek, mert TÖK MINDEGY. NEm hiszem, hogy egy településnek meg kellene magyarázni, hogy mit miért nem akar.
Nem akarják.
Pont.
Olyan hihetetlen mértékben nem akarják, hogy MÉG EGY MOMENTUMOST IS MEGVÁLASZTOTTAK POLGÁRMESTERNEK (!!!) Mennyire elkeseredettnek kell már ehhez lenni....Tejóég. Na.

(A Fideszt innen is üdvözlöm, üzenem: ettől függetlenül rájuk fogok szavazni, mert ha a mai ellenzék nyer, én főbe lövöm magam. Engem még egy akkumulátorgyár se tudna ennyire elkeseríteni, de amint látjuk, van akit igen)

Szóval a sztori helyesen: A gödiek annyira meg akarják fúrni a beruházást, hogy még egy megfúrásban vérprofi momentumost is megválasztottak polgármesternek.

A Fidesz tetszett volna egy olyan településre vinni sok sok pénzért akkumulátorgyárat, ahol örülnek neki. Biztos lett volna ilyen település. Akkor most nem kellene aggódni, hogy az adófizetők pénzével és sok-sok új munkahellyel mi lesz.

Még mindig inkább ez, mint a beteg liberális agyhalál, migránsinvázióval.

De, lesz.
Most az van, hogy most aztán tutibiztos lesz gyár, mert valami különleges besorolást kapott a terület. Új munkahelyek épülnek, ami most jobban kell, mint valaha.
Ez egy gyárbővítés. Valami összeszerelő üzem van most ott, ami az új gyárban gyártaná az akkumulátorokat. A Samsung (?? lusta vagyok gúglizni) és a kormány adta rá össze a pénzt, ha jól emlékszem, régi sztori.
Szóval jön a gyár az akaratuk ellenére, + most ráadásul még a már ott lévő gyár (amit bővítenek) adóját is elviszik Gödről.
Értem én a mozgatóerőket, és ettől függetlenül minden támogatásom a kormányé, de nem árt ha tudjuk, hogy ez egy régi sztori, már az önkormányzati választások előtt állt a bál, és a helyi lakosok nagyon nem akarják azt az akkumulátorgyárat.

A moslékkoalíciós partnerek lenyúltak egy kis korrupciós dohányt, mire a NOmentumos csávó borította a bilit. Úgy látszik kihagyták a
buliból.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés