„Lelkiismeretesen továbbörökítjük őket, bár tudjuk, nem állna meg a világ forgása, ha félretennénk. Valami hasonlóvá érik lassan az eurokraták gyökértelen kultúrkörében a »magyarozás«. Tavaly már a harmadik olyan ciklus kezdődött el az Európai Parlamentben, amelynek során a régi és az új képviselők is nagyon hamar beleunhatnak a rendszeres „magyarvitákba«. Vannak persze az igazán elszánt Orbán-fóbiások, akik sose csömörlenek meg, ha hazánkról van szó, no meg a magyar ellenzék – ők ilyenkor csillognak, ha már máskor, máshol nem nagyon sikerül. Figyelembe véve a parlamenti választások eredményeit, ez aránylag értelmetlen elfoglaltság, de hát lelkük rajta. A jelentéstevők és más élharcosok legalább öt percre a magyar ellenzék sztárjaivá válnak, noha Judith Sargentini nem emelte őket hatalomba, a jó Rui Tavaresre és Viviane Redingre pedig már alig emlékszünk.
Az uniós intézmények és nyugati liberális politikusok aktuális fő aggodalma nem a koronavírus, mint minden normális embernek, hanem a járvány elleni védekezésről szóló magyar törvény. Hogy ez miért van így, azt csak annak ismeretében érthetjük meg, hogy a liberálisokat teljesen hidegen hagyja, országaikban mi érdekli az embereket, és mi van befolyással az életükre. Az emberek számára érdektelen témák habosítása és az ideológiai viták végtelenre nyújtása a specialitásuk.
Ezt koronázzák meg némi felsőbbrendűségérzettel, a közép- és kelet-európai tagállamok lenézésével és az uniós források megvonásával való fenyegetőzéssel.