DK: tömegesen kell tesztelni a lakosságot!

2020. április 21. 15:06
Komáromi Zoltán szerint amíg a régióban mindenütt sikerült 5,5 százalék alatt tartani az elhunyt fertőzöttek arányát, addig ez Magyarországon meghaladja a tíz százalékot.

A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólította fel a kormányt, hogy a koronavírus-járvány miatt azonnal kezdje el tömegesen tesztelni a lakosságot. Komáromi Zoltán, a DK szakpolitikusa keddi, online sajtótájékoztatóján azt mondta, amíg a régióban mindenütt sikerült 5,5 százalék alatt tartani az elhunyt fertőzöttek arányát, addig ez Magyarországon meghaladja a tíz százalékot.

Hangsúlyozta, hiába kérték az ellenzéki pártok és ajánlotta az Egészségügyi Világszervezet (WHO), hogy minél több koronavírus-gyanús esetet teszteljenek, ez nem történt meg. Az elvégzett tesztek száma alig haladja meg az ötvenezret, egyetlen olyan nap volt, hogy Magyarországon több mint háromezer vizsgálatot végeztek el, szemben a szomszédos országok napi 10-15 ezer tesztjével – emelte ki.

Az eddig feltárt gócpontok világosan megmutatták, hova vezet a tömeges tesztelések elmulasztása, a mostani helyzetben pedig nincs helye a titkolózásnak – fogalmazott Komáromi Zoltán.

(MTI)

Összesen 43 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ez üzlet nekik. Székely Tamasnak laborja van, oda akarják hajtani a megijesztett embereket fizetős tesztekre.
Üzlet ez a részükről, semmi más.

Nem itt tartottak úgy három-négy hete a románok? :))))

Aztán valahogy elmaradt teljes Bukarest letesztelése. :) Majd a DK...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés