Magyar Nemzet: Azonnal bevethetők a vegyivédelmi katonák

2020. április 21. 9:16
A veszélyhelyzet elrendelése óta készenlétben van egy huszonöt fős úgynevezett biológiai mentesítő csoport.

A csoport a Magyar Honvédség 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóaljánál állomásozik, a riasztást követően három órán belül el tudnak indulni, és bárhol, bármit tudnak mentesíteni a vírustól, illetve a mérgező vagy sugárzó anyagoktól, ha erre utasítást kapnak a honvédség operatív törzsétől. A lapnak Miklovich János ezredes, a zászlóalj parancsnoka elmondta, ennek az alakulatnak a tagjai végezték el a Pesti úti idősotthon fertőtlenítését a napokban.

Ismertetése szerint a fertőtlenítést egy belsőtér-mentesítő készlet segítségével hajtották végre, amelyet a nagyobb helyiségekben használnak. A lakótereknél az alkohol tartalmú szereket juttatták ki, amelyek gyors párolgással pusztítják el a víruscsírákat, de a berendezésekben nem okoznak kárt. A katonák szigetelő védőruhát használtak gázálarccal és olyan szűrővel, amely a vírus ellen is tökéletesen véd.

A Magyar Honvédség alakulatai a saját operatív törzsük utasításai alapján hajtják végre a feladataikat, a fertőtlenítést tehát ezen a törzsön keresztül lehet igényelni – emelte ki a parancsnok. A zászlóalj utoljára a kolontári vörösiszap-katasztrófánál hajtott végre hasonló feladatot, ott a lakott területeket elárasztó lúgos, maró anyagok ellen küzdöttek.

A vegyivédelmi szolgálat ugyanakkor folyamatosan részt vesz a NATO gyorsreagálású erejében, most is készenlétben van egy helyszíni mintavevő és -azonosító csoport a Magyar Honvédség Görgei Artúr Vegyivédelmi Információs Központ biztosításában. A vegyivédelmi zászlóaljnál egy úgynevezett multifunkciós szakasz áll készenlétben, amely képes rövid időn belül kitelepülni a műveleti területre, és csatlakozni a NATO egységeihez. A zászlóalj alaprendeltetése a tömegpusztító fegyverek, a vegyi, biológiai és atomfegyverek elleni küzdelem.

Részt vesznek a honvédelmi katasztrófavédelmi rendszerben, fő profiljuk a nukleáris balesetek elhárítása lett, de nagymértékű vegyi szennyezés esetén is képesek segíteni a katasztrófavédelmi hatóságoknak. A vegyivédelmisek kiképzése is speciális: egy évben legalább kétszer gyakorlatoznak itthon, és legalább két alkalommal mennek külföldre is, ahol éles, mérgező harcanyaggal hajtanak végre feladatokat – írta a lap.

(MTI)

Összesen 12 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Magyar Nemzet: Azonnal bevethetők a vegyivédelmi katonák

Nacsak!
Mégis háború van?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés