Szabó Tímea és az emberség

2020. április 20. 20:11

Dobsa István
Vendégszerző
Bízom abban, hogy ez a járvány mihamarabb véget ér, de már most is látszik, hogy van, ami a Covid-19-nél is veszélyesebb tud lenni, ez pedig az emberi keserűség és gyűlölet.

A koronavírus-járvány idején sokan tudnak példát mutatni összefogásból, erkölcsi nagyságból, de ugyanakkor van, ami sajnos nem változik. 

A mai nap éppen az utóbbi állítás igazolódott, mikor is a Párbeszéd frakcióvezetője, Szabó Tímea elirigyelte a magyar kormány külhoni régiókba juttatott vírus elleni védőfelszerelését.

Kedves Tímea, azt kívánom, soha ne kerüljön olyan helyzetbe, hogy segítségre szoruljon, de ha mégis, akkor ránk, kárpátaljai emberekre mindig számíthat! Nem azért, mert példamutató emberi munkássága alapján ezt megérdemli, hanem sokkal inkább azért, mert nem szeretném, ha a

mi generációnkban még léteznének ennyire lelkiekben szegény és elkeseredett emberek.

Fontos, hogy jó példával járjunk elő. 

Bízom abban, hogy ez a járvány mihamarabb véget ér, de már most is látszik, hogy van, ami a Covid-19-nél is veszélyesebb tud lenni, ez pedig az emberi keserűség és gyűlölet. Ez ellen pedig nemhogy a védőmaszk, de semmilyen vakcina sem használ! Ezúton is jobbulást, kedves Tímea!

Összesen 131 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A 'gyilkos' minősítés talán túlzott. Maradhatunk értelmi minősítésénél.

Válaszok:
pollip | 2020. április 21. 8:15

http://www.atv.hu/videok/video..

04.05-nél simán azt hazudja, hogy Szerbiáról és Macedóniáról beszélt az Országgyűlésben.

Ezt a Tamás Gáspár Miklós is mondhatja
(mármint hogy a családja háromnegyed részben erdélyi)

Szimplán soviniszták, rasszisták. A migránsoknak örömmel osztogatnák.

Tökéletesen lényegtelen, hogy mennyire vágja Erdély történelmét. Szabó Tímea egy szarember. Egy beteg lelkű, mocskos rohadék.

Ezt én értem, remélem, hogy te is az iróniát!

DD

Egy hiszterika, akármelyik nem freshwater university-t végezte.

Egyetértek. Csakhogy az ellenzék gyilkosozta le a kormányt. Sajnos.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés