Erdő Péter: Gyengeségünk mögött megtalálhatjuk az Isten szeretetét

2020. április 12. 7:24
A hitünkkel való szembenézésre tanít minket húsvét ünnepe; ahogy Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek fogalmazott szombat este a budapesti Szent István-bazilikában.

A bazilika Szűz Mária-kápolnájában, a koronavírus-járvány miatt hívek nélkül celebrált szentmisén Erdő Péter arról beszélt:, hogy Krisztus feltámadásával Isten kinyilatkoztatta, hogy „mindnyájunkat az örök életbe hív”. „Ez keresztény hitünk alapja”, a húsvét pedig Erdő Péter szerint alkalom arra, hogy a saját életünket is szembesítsük hitünkkel.

Ha ezt megtesszük, kiderül, hogy amit szörnyen nehéznek éreztünk, nem is olyan fontos, amit kilátástalannak láttunk, nem is olyan sötét” – fogalmazott a bíboros.

A főpásztor kitért arra: nem véletlen, hogy a feltámadási szertartáson az egyház ősidők óta olvassa az Ószövetség fontos szakaszait. A teremtés, a vízözön, Ábrahám áldozata, a választott nép kivonulása Egyiptomból és természetesen Krisztus szenvedésének, halálának és feltámadásának története mind része az „üdvösség nagy művének”.

Az üdvösség történetének fényében „meglátjuk, hogy a gyengeség, amelyet olyan gyakran tapasztalunk magunkban, reális valóság”, de „ott van mögötte Isten szeretete és ereje” is. Az ő jelenlétében pedig „nagyon sok minden megtörténhet velünk, és sok mindenre képesek lehetünk”.

Összesen 6 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés