Ungár Orbán oldalán

2020. április 7. 14:34

Bauer Tamás
hvg.hu
Vegyük észre, hogy amikor Ungár az eurót ellenzi, Orbán és Matolcsy politikája mellett foglal állást a DK-val és más integrációpárti politikai erőkkel szemben.

Ungár három kérdést vesz elő, melyekben a maga álláspontját szegezi szembe azzal, amit Gyurcsányénak gondol: az euró bevezetését, a határon túli magyarok szavazati jogát és a GMO-mentességet. E három kérdés – melyek közül a továbbiakban kellő hozzáértés híján mellőzném a GMO-t – része egy-egy szélesebb kérdéskörnek.

Az euró bevezetése körüli vita annak eleme, hogy vajon az európai integráció további elmélyítésében, a föderatív Európában keressük-e Magyarország jövőjét, mint arra a 2010 előtti kormányok törekedtek, vagy a nemzetek Európájában gondolkodunk, manapság önmagát szuverenistának nevező politikai irányt követve, amely az Unió hatáskörét nem bővíteni, hanem szűkíteni kívánja. Ez utóbbi jellemezte az Orbán-kormány politikáját az elmúlt tíz évben. A rendszeres kötelezettségszegési eljárások azért indultak, mert Orbán kormánya és parlamentje olyan döntések sorát hozta, amelyek tudhatóan sértették az Unió normáit, vagyis az Uniótól vont el hatáskört a magyar kormány, illetve parlament javára.

Fontos példa erre, hogy noha a belépéskor Magyarország kötelezettséget vállalt az euró bevezetésére, tehát a monetáris unióhoz való csatlakozásra, Orbán ezt bizonytalan időre elhalasztotta, sőt alaptörvényébe iktatta, hogy Magyarország fizetőeszköze a forint. Miközben a csatlakozáskor azt fogadtuk el, hogy a monetáris politikát majd uniós hatáskörnek fogjuk tekinteni, Orbán és Matolcsy ahhoz ragaszkodik képtelen feltételek megfogalmazásával, hogy azt hosszú távra nemzeti hatáskörben tartsa. Van-e előnye annak, ha a monetáris politika nemzeti hatáskörben marad? Olyan előnye, amellyel például az eurót bevezető görögök nem rendelkeztek? Igen, van, mert akkor lehet a saját valuta leértékelésével segíteni azokon a bajokon, amelyeket a görög állam felelőtlen költségvetési és jövedelempolitikája okozott.

Hasonlóképpen jó lehet a saját valutára épülő árfolyampolitika a romló hazai versenyképesség ellensúlyozására – erre használja Matolcsy. Azok a politikai erők, amelyek ezzel szemben az euró mielőbbi bevezetése mellett foglalnak állást – és a DK közéjük tartozik –, az Unió közös költségvetésének, a tagállamok egyaránt szigorú költségvetési gyakorlatának, a versenyképességet javító szerkezeti és versenypolitikájának hívei. Úgy vélik, hogy e feltételek megvalósulása esetén az euró bevezetésének nem lennének számunkra hátrányai, viszont érvényesülnének a közös valutának az árfolyamkockázat megszűnésében, a kereskedelmi és pénzmozgások kiszámíthatóságában, a magánszemélyek országok közötti mozgásának kényelmében megjelenő előnyei. Vegyük észre, hogy amikor Ungár az LMP politikusaként az eurót ellenzi, Orbán és Matolcsy politikája mellett foglal állást a DK-val és más integrációpárti politikai erőkkel szemben.

Amikor Ungár a határon túli magyarok magyarországi választójogának fenntartása mellett foglal állást, ismét csak Orbánt, az ő nemzetpolitikáját támogatja a 2010 előtti kormányok azon politikájával szemben, amely ma a DK álláspontjában van jelen. A DK ugyanis, miközben fontosnak tartja a határon túli magyarok nyelvhasználatának, anyanyelvi oktatásának és kultúrájának a magyar állam általi támogatását, amitől egyébként a 2010 előtti szocialista-szabaddemokrata kormányok sem tértek el, nem helyesli a kisebbségben élő magyaroknak a magyarországi politikai közösségbe való bevonását, ami az állampolgárságban és a választójogban fejeződik ki.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 96 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Haj, pedig Körmös Bauer (ÁVO) apukám még milyen jól szót értett Péter Ungár Alajos (ÁVO) nevű nagyapjával - az ÁVO köteléke soha nem szakad.

Péter, mint Ávos sarja az Ávos sarjnak mondom, hogy az Ávo-ból nincs kilépés, eltávozás, hetedíziglen sem.

"noha a belépéskor Magyarország kötelezettséget vállalt az euró bevezetésére"

2002 a kormányalakításkor az MSZP/SZDSZ kormány meg azt vállalta, hogy 2007 évben bevezetjük az eurót.
Az az euróból szocska lett.
(Aki nem tudná mi a szocska keresse meg Hadházy tábláját.)

Nos az a helyzet, hogy Bauer korántsem szépen emlékeztette arra Ungárt, hogy a közös ÁVO-s gyökereket nem lehet elszakítani. Különben mi a fasznak szólna bele más párt belügyeibe?
Ugyanezt megcsinálták Schifferrel, saját nagynénije ekézte a ballib sajtóban.
Minden tiszteletem Ungáré és Schifferé, ha ellent tudnak állni az ÁVO nyomásának.
így bassza meg, ez van 2020-ban!!!!!!! hatvan valahány évvel az ÁVO állítólagos feloszlatása után!

Bauernek az a fontos, hogy egy "európai demokrata" elkövette az ősbűnt: egyet mert érteni valamiben Orbánnal.

Vannak gyöngyök az írásban:
"A határon túl élő kisebbségek oktatásának és kultúrájának támogatása elterjedt gyakorlat Európában, a politikai közösségbe közjogi értelemben történő bevonásuk viszont nem, kivéve néhány balkáni országot."
Izraelben ezért tényleg pofán vágnák Bauert, joggal.

Miért annyira irritáló balliberális, kommunista, internacionalista, gyökértelen, mindig is külföldi elvárásokhoz igazodó egynémely zsidó értelmiségi körökben, hogy vannak, nem is kevesen, hazában, nemzetben gondolkodó zsidó értelmiségiek, emberek is, miként Ungár Péter. Akit mindig is nagyon tiszteltem.

Szerintem Ungár Péter édesapja, Ungár András megtette már a szakítást.
De nekem nem dolgom az Ungár család ügyeivel foglalkoznom. Nekem az a dolgom, hogy őrjöngjek, hogy az ÁVO-network még létezik és kioktat. Írásban megjelenik. Politikai súlya van.
És ezzel például megint visszajön a faji vita. (Aminek az egyik szemét képviselője éppen Bauer, amikor élénken helyeselt a Magyar Narancs azon kijelentésére, hogy Kuncze azért kellett az SZDSZ élére, hogy legyen ott egy nem zsidó is.

Az egész rendszerváltás utáni 30 évünket ezek teszik tönkre.

Bauer most mutatta fel a molinót Ungárnak. Mától tudja, hogy a baloldal az első lehetséges ki fogja őt csinálni.

Tartok tőle, hogy nem lesz vége. Sajnos! De kordában vannak legalább most.

Bauer hazudik!
Gyurcsányék kormányon nem támogatták a határon túli magyarokat.
Nem beszélva a Horn féle alapszerződésekről, Medgyessy poharazgatásáról.
Ami ez eurót illeti Svédország, Dánia, Csehország, Lengyelország sem akar eurót, pedig ők is kötelezettséget vállaltak..

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés