Holnapután

2020. április 7. 12:11

Békés Márton
PestiSrácok.hu
A járvány tükrében az eddigi globalizáció működésmódját magát pillantottuk meg.

„»Jön az új és régi lesz, és visszajön a régi, mely újnak látszik.« (Asbóth János) Napról-napra tisztábban látunk. A koronavírus, a vele összefüggő, de már régóta körülöttünk settenkedő recesszió, az olajárzuhanás, a nem csökkenő migrációs nyomás és a természetrombolás egymással összekapcsolódó krízisei miatt a globalizáció válságba került. A »katasztrófák konvergenciája« (Guillaume Faye) segít felismerni, hogy valójában nem egyszerűen a globalizáció került válságba, hanem kiderült: a globalizáció maga a válság. Ezt a válságot a jelenlegi, globális keretek között nem lehet megoldani, hiszen pont ezek idézték elő. Ki kell lépnünk a régi keretek közül, hogy világra segíthessük az újat. A társadalomnak, akárcsak az embernek, teste van és rendelkezik immunrendszerrel – előbbi az állam, utóbbi a szuverenitás, amelynek legláthatóbb eszközei a népi felhatalmazás, a hatékony kormányzat és a nemzeti határok. Ezek megerősítésére van szükség, hiszen a jelenlegi összetett válságot pontosan ezek mellőzése váltotta ki.

ÁLLAMELLENES IMMUNHIÁNY

A globális járvány nem független a globális világrendtől, sőt annak szerves része, éppenséggel válságba kerülésének végső bizonyítéka. A világjárvány kialakulása összefügg a világtársadalom létrejöttével, határtalan terjedése a határoknélküliséggel, a megállítására tett erőfeszítések ezért szükségképpen a járvány keretéül szolgáló nemzetközi gazdasági és politikai rend – ideiglenes, részleges vagy teljes – felszámolásával járnak együtt. Nem véletlen, hogy ez éppen most történik: oka van, mégpedig a fennálló világrend leglényegéből fakadó. A járvány tükrében az eddigi globalizáció működésmódját magát pillantottuk meg.

A globalizáció 20. század végi, 21. század elejei modellje szánt szándékkal rombolta le a társadalmak immunrendszerét, amelyre számos politikai, gazdasági, katonai megoldás kínálkozott. Ezek közös célja az volt, hogy a nemzetállamokat kívülről és belülről is meggyengítsék, önvédelmi képességüket lecsökkentsék, vagyonuktól megfosszák őket s korlátozzák területi joghatóságukat. Az 1990-től kezdve könyörtelenül érvényesített »washingtoni konszenzus« elvei, mint a privatizáció, a monetarizmus vagy a szabadkereskedelem és az ezt kikényszerítő globális intézményrendszer (Európai Központi Bank, IMF, Világbank, WTO) világszerte azokat a standardokat terjesztette el és kérte számon, amelyek a globális üzleti-kereskedelmi érdekeknek szolgáltatták ki a nemzetállamokat. Volt, ahol diplomáciai és gazdasági nyomásgyakorlással érték el ezt, másutt ezek önkéntes érvényesítését különböző integrációk feltételéül szabták, megint máshol azonban keményebb eszközökhöz nyúltak, többnyire az Egyesült Államok – adminisztrációkon átívelő (1991 és 2016 közötti) fegyveres beavatkozás-sorozattal megvalósuló – demokrácia-exportjának segítségével. A rendszer két utat kínált: kolonizáció vagy öngyarmatosítás.

Az elmúlt harminc évben kiépült neoliberális világbirodalom nem a klasszikus gyarmatosító eszközökkel, de ugyanazzal a logikával terjeszkedett világszerte. Amint, Carl Schmitt korunkra is érvényesen megfogalmazta: »Az emberiség koncepciója az imperialista terjeszkedés hatékony eszköze, humanitárius verziója pedig kifejezetten a gazdasági imperializmust szolgálja.« A globalizmus ideológiája a kozmopolitizmus és a neoliberális gazdaság- és társadalompolitika együttese, amely a kormányzat gyakorlatában permanens »válságkezelést« és politikai semlegesítést jelent, az államfilozófiában pedig a nemzeti közösségek lerombolását és az államhatárok feloldását. Az örökös »válság« nem más, mint maga a neoliberális kormányzati filozófia (ennek működését láttuk idehaza 2006 és 2010 között). A rá jellemző cinikus fordulattal a nemzetközi anarchisták jelszavát (No nation, no borders) nem más, mint a világkapitalizmus valósította meg.

Ahol régen partraszállást valósítottak meg, ott újabban embargót vezetnek be, ami korábban ejtőernyős deszantosok fegyveres beavatkozása volt, az ma az uniós jog intervenciójának szorgalmazása. Rövidebben: korábban tankhadosztály, ma Amnesty International. Amint a félszáz ország aktivistáinak kiképzést tartó CANVAS-szervezet vezetője, az »erőszakmentes ellenállás« szerb apostola (Soros György kegyeltje és Miheil Szaakasvili személyes kiképzője), Szrgya Popovics ki is mondja Útmutató a forradalomhoz című 2015-ös forgatókönyvében: »a bombázókat és tankokat újabban felvonulások és szórólapok helyettesítik«. Az eszköz tehát változott és körmönfontabb lett, de a cél maradt ugyanaz: a nemzetállami szuverenitás aláásása.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 68 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés