Mindenki vigyen át még egy embert

„Ez a válság ketté fogja szakítani Magyarországot. Nem politikai alapon (úgy már nem kell), hanem másképp. Lesznek, akiknél megmarad a jövedelem; akiknél van elegendő tartalék, megtakarítás, és lesznek, akiknek a lába alól egyik pillanatról a másikra kicsúszik a talaj. Nem csak lesznek: vannak. Telnek, sőt már meg is teltek a menhelyek, egy hónap múlva újraindulnak a kilakoltatások, de az embermentő szervezetek szerint már most is naponta százas nagyságrendben kerülnek utcára családok, elsősorban a »nem lepapírozott«, azaz minden jogi védelem nélküli albérletekből azért, mert elfogyott a munka, elfogyott a pénz. Gyerekkel, a mínusz négy fokos éjszakába – nem kell részletezni.

Nem az érdemek fogják eldönteni, hogy ki melyik partra kerül. Sokat segít a szerencse, talán valamennyit a kormány jóindulata is, de az a segítség ér a legtöbbet, amit az egyik ember a másiknak tud nyújtani. Állítólag mi vagyunk a legkeresztényebb ország Európában (a miniszterelnök mondta, tehát biztos így van.) A keresztény tanítás a világ legegyszerűbb tanítása. Még vallásosnak sem kell lenni hozzá. „Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs. S akinek van mit ennie, ugyanígy tegyen.” Ennyi az egész.

Mindenki, aki megteheti, keressen egy családot (hagyományosat, egyedülálló szülőset, bármilyet), egy idős embert, egy hajléktalant – valakit, akiért felelősséget tud vállalni, és próbálja meg átsegíteni ezeken a hónapokon. Talán nincs mindenkinek a közvetlen szomszédságában egy rászoruló – bár most valószínűleg van, vagy lesz -, de az biztos, hogy a legtöbb rászoruló magyar szomszédságában van valaki, aki tudna segíteni, ha akarna. Ha olyan szerencsés vagy, hogy neked még van, keress valakit, akinek nincs, és adj neki egy kicsit a tiédből.”