Guy Verhofstadt-tal számtalan vitánk volt

2020. április 2. 13:46

Kovács Zoltán
Facebook
A liberális politikus most épp arra büszke, hogy ő már három évvel ezelőtt az európai értékekről igyekezett kioktatni minket.

„Guy Verhofstadt-tal az elmúlt években számtalan vitánk volt, van, és megérzésem szerint lesz is. Soros György egyik lelkes brüsszeli képviselőjeként 2015-től kezdődően éveken keresztül kritizálta a magyar bevándorláspolitikát. Ma már ott tartunk, hogy a Die Presse arról ír, hogy Orbán Viktornak igaza volt, és megérdemli, hogy bocsánatot kérjenek tőle.

A liberális politikus most épp arra büszke, hogy ő már három évvel ezelőtt az európai értékekről igyekezett kioktatni minket. Teszi mindezt a koronavírus-törvény elfogadása kapcsán. Ha elolvasta volna a törvény szövegét – amely angolul is elérhető –, akkor talán még ő is megérthetné, hogy a határozatlan idő nem az örökkévalóságot jelenti, hanem a veszélyhelyzet végét. Mi európai demokratának, kereszténydemokratának tartjuk magunkat, így természetesen az erről való döntést a legfőbb magyarországi döntéshozó szerv, a magyar Országgyűlés kezébe adtuk.

Mindent megteszünk azért, hogy ezért is bocsánatkérést érdemeljünk. No, nem azért, mert arra vágynánk. Magyarország Kormánya a magyar emberektől kapta – sorozatban a harmadik kétharmados – felhatalmazását, az intézkedések pedig az ő érdekeiket és védelmüket szolgálják. A demokratikus normáknak megfelelően eljön majd az idő, amikor ők is elmondják a véleményüket a Kormány teljesítményéről. Most azonban a legfontosabb, hogy ne feledjük, mindnyájan felelősök vagyunk egymástért! Vigyázzunk egymásra!”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 40 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Javaslom, Zoltán a következőt:
Egy weboldal létrehozását, a hazugságáradat regisztrálására, visszamenőleg 2010 nyaráig. Legalább a 8 vezető bal-lib médiaterméket és az ellenzéki politikusok megnyilvánulásait.
Külön elválasztva a bal-lib holdudvar gyalázkodó állításait, sorszámozva, könnyen érthetően, egy mondatban...
Ma a bal-lib média-ellenzék kb az 1034. esetnél tart.
Az "értelmiségi" holdudvarnál kb. ugyanitt, 1000-en felül és így tovább, naponta.
És az adatokat a számláló alapján naponta frissíteni!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés