A Kormány a helyén van és dolgozik tovább

2020. március 31. 12:50

Orbán Balázs
Facebook
Bele se gondolok, hogy mi lenne itt, ha ők viselnék a kormányzati felelősséget.

„Az ellenzék a többi uniós országokban tapasztaltakhoz képest egészen példátlan módon nem támogatta a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt, s ily módon a Kormány eddigi válságkezelő intézkedéseit. Egészen érthetetlen, hogy ilyen nehéz időkben miért volt fontosabb az ellenzéknek a szokásos, gyakorlatilag a baloldal által a rendszerváltoztatás óta folyamatosan hajtogatott, jobboldali diktatúrával riogató pártpolitikai logikát elővenni, mikor most a nemzeti egység ideje van itt. 

Merő rosszindulat és ferdítés minden megnyilatkozásuk, s azóta is igyekeznek megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. A napnál is világosabb, hogy mi történt: politikai szempontból nem erősítették meg az eddig tett válságkezelő intézkedéseket, jogi szempontból pedig nem adták hozzájárulásukat az intézkedések hatálya meghosszabbításához. Ez a tény, minden más csak mellébeszélés. 

Szomorú tapasztalni, hogy a felkészült jogi szakértők mennyire eltűntek a túloldalról, az ellenzéki megszólalóknak pedig alapvető szövegértési és jogértelmezési problémáik vannak, s egyszerűen nem értik, hogy egy ilyen rendkívüli helyzetben a jogrend hogyan alakul át, s hogyan kell a járvány elleni védekezéshez átállítani egy ország működését. Bele se gondolok, hogy mi lenne itt, ha ők viselnék a kormányzati felelősséget.

Nézzük meg még egyszer, hogy mi a pontos jogi helyzet! 

Az Alaptörvény értelmében a Kormány elemi csapás – például egy az egész világot sújtó humánjárvány – esetén veszélyhelyzetet hirdethet, ami alatt a általánostól eltérő magatartási szabályokat alkothat. Ezek a járványügyi intézkedések azonban csak 15 napig maradhatnak hatályban, kivéve ha az Országgyűlés meghosszabbítja őket. 

Erről szól, ezt az aktust végzi el a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény. Korábban én is írtam arról, hogy a szöveg feketén-fehéren úgy fogalmaz: az Alaptörvény nem függeszthető fel, az Alkotmánybíróság működése nem korlátozható, a Kormány a felhatalmazást csak a szükséges mértékben, arányosan és célhoz kötötten gyakorolhatja, a felhatalmazást az Országgyűlés bármikor visszavonhatja és a Kormánynak rendszeres beszámolási kötelezettsége van az Országgyűlés felé. Ezek a kitételek mindenki számára elolvashatóan ott szerepelnek az Alaptörvényben és az ellenzék által nem támogatott javaslatban.
Kérdem én, hogy mi a gond ezekkel a garanciákkal?

Az ellenzék mégsem támogatta a törvényjavaslat Házszabálytól való eltérésben történő tárgyalását (majd magát a javaslatot sem), ezért az első körben meghozott intézkedések hatálya múlt csütörtökön és vasárnap lejárt. Mindez nehéz jogi helyzetet és bizonytalanságot eredményezett sok olyan embernek, akik a védekezésben vesznek részt. Hiába kiabálja az ellenzék, hogy minden intézkedést meg tudott tartani az ország a felhatalmazás nélkül is, ez egészen egyszerűen nem igaz. Néhány intézkedés más szabályozó eszközökkel vagy önkéntes jogkövetéssel részben fennmaradt (igyekeztünk orvosolni a bajt, ahogy tudtuk, mert az országnak védekeznie kellett abban a pár napban is), de a egészségügyi dolgozók külföldre utazásának tilalma fenntartását, az lejárt működési engedélyű egészségügyi dolgozók működésének meghosszabbítását a lejárt okmányok hatályának meghosszabbítását, a bírósági ítélkezési szünetet, a GYES/GYED meghosszabbítását vagy a nem önkormányzati fenntartású óvodák és bölcsődék bezárásának polgármester által elrendelését például nem tudtuk pótolni, mert a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény nélkül erre nem volt jogi lehetőség. S ha a törvény nem született volna meg, a később meghozott intézkedések nagy részét sem lehetne fenntartani.

Az ellenzék felelőtlen viselkedése miatt tehát pár napig ezeken a területeken bizonytalanság uralkodott, amit a kormánypárti többség által megszavazott törvény segítségével utólag próbálunk majd eloszlatni. Köszönet mindenkinek, aki támogatta a javaslatot és ezzel segítette a védekezésben dolgozókat! Reméljük, hogy mindenki megérti, hogy ezekre az intézkedésekre (pl. a bírósági ítélkezési szünet fenntartására) visszamenőleg, arra is pár napra is szükség van, amikor ez megszűnt, hiszen valójában a jogbiztonságot szolgálja, ha bizonytalan jogi helyzeteket nem tartunk fenn. 

S bizony, ha a kormánypárti többség tegnap nem támogatta volna a törvényjavaslatot, akkor napok múlva sorban jártak volna le a később meghozott intézkedések is, csak pár példát említve: hitelfizetési moratórium, járulékkedvezmények, végrehajtási és kilakoltatási moratórium. 

Azt hiszem, hogy ezt egyetlen józan gondolkodású ember sem akarhatta volna, az ellenzék mégis nemet mondott nemcsak az eltérő tárgyalási rendre, hanem az egész javaslatra. S most, utólag, hiába bűvészkednek, ez a jogi helyzet, ez a jogi és politikai következménye a szavazási magatartásuknak. Ha megválasztott országgyűlési képviselőként ilyen nehéz helyzetben nem értik a döntéseik jogi és politikai következményét, az megbocsáthatatlan, ha politikai okokból nem érdeklik őket ezek a következmények, akkor meg az.

A Kormány a helyén van és dolgozik tovább. Köszönet illet mindenkit, aki ezekben a nehéz időkben a járvány egészségügyi és gazdasági hatásainak enyhítésén munkálkodik!"

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 111 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A politikai osztályunk egy (1) rablóbanda.

Érdekes hozzáállás. A "tolvaj" kormány a tízmillió magyarból olyan 950 ezernek a legjobb ami történt a rendszerváltás óta. 50 ezernek meg szívás- így jártatok...

Horror és fejetlenség lenne. Közben KariGeri facebookozna.

Nemsokára, pár hónap múlva a járvány megszűnésével majd mérleget lehet vonni, mennyire szólt a hatalomról a felhatalmazási törvény. Nyilván akkor már nem látunk, kommentterek köddé váló huszára...

Jó ez a lista, mert ha ezeket kihúzzuk a parlamenti képviselők listájából, megkapjuk a hazaáruló senkiházik létszámát. Szerencsére kevesen vannak-vagytok...

Hogy a görcs rántaná rá az ujjaDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD...

Nem teljesen értem, egy államtitkárnak miért is kell azon rágódnia, hogy mi lenne ha nem ők lennének kormányon?

Egyeseknél a koronavírus nem tüdőgyulladást, hanem agylágyulást okoz. Gyógyulást kívánok.

Hamár listázunk. A kixeltjeim listája
50 kommentes Brekivel bővül.
X

Szerinted hogy a kutya fülében van pénz kezelni a járványt? Bezzeg a románok már IMF hitelt vesznek fel!

Jó, lehet csak kilencmillió magyarnak optimális a Fidesz kormányzása...

Így, így. Feketén-fehéren.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés