Chrudinák Alajos emlékezete

2020. március 30. 8:07
Tarics Péter
Magyar Nemzet
Chrudinák Alajosnak a meg nem alkuvás, az igazságérzet határozott egyéniségéből és jelleméből fakadt, hiszen már egyetemista korában sem bírta elviselni az igazságtalanságot.

„A Magyar Televízió legendás közel-keleti tudósítója, az MTV Külpolitikai Főszerkesztőségének egykori vezetője, a Panoráma egykori főszerkesztője március 29-én lett volna 83 éves. Hosszú küzdelem után március 11-én visszaadta lelkét Teremtőjének. Külpolitikai műsoraival korszakot, műfajt és iskolát teremtett Magyarországon. Megalkuvást nem ismerő bátorsága, vakmerősége, szókimondó, objektív interjúi és műsorai a világ egyik legismertebb és legnépszerűbb tudósítójává tették őt. Sokoldalú egyéniség volt, aki tehetségével és több mint százhetven dokumentumfilmjével kivívta a szakma és a világ közvéleményének elismerését.

Chrudinák Alajosnak a meg nem alkuvás, az igazságérzet határozott egyéniségéből és jelleméből fakadt, hiszen már egyetemista korában sem bírta elviselni az igazságtalanságot. Ez így volt 1956-ban is, amikor moszkvai egyetemistaként a magyar nagykövetség előtt többedmagával tiltakozott a magyar szabadságharc katonai leverése ellen. Ezért nem folytathatta a tanulmányait, 1957-ben Magyarország összes egyeteméről kitiltották.

Sőt: csaknem egy évig ült börtönben. Később az ELTE BTK sémi filológiai tanszékén tanult, majd tanított, illetve a Magyar Rádió, valamint a Magyar Televízió munkatársa lett. A Közel-Keleten, valamint a szocialista világban készült filmjeit az akkori nyugati világ is megvásárolta. Monte-Carlóban 1980-ban Arany Nimfa-díjjal ismerték el munkásságát.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 20 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában