Gulyás Gergely: Majdnem minden döntésnél az elsők vagyunk

2020. március 29. 22:28
Ezek az adatok mind ellenőrizhetőek: mind a veszélyhelyzet kinyilvánításában, mind a határok lezárásában, mind gazdasági intézkedésekben és a kijárási korlátozás meghozatalában Magyarország az első helyen jár – fogalmazott a miniszter.

Bayer Zsolt reflektált az ellenzékre és az ellenzéki sajtóra, ami szerinte szinte minden nap nyilvánvaló hazugságot kommunikál, miszerint a kormány szinte mindenben elkésett az intézkedések kapcsán.

Gulyás Gergely válaszában elmondta, hogy ezek az adatok mind ellenőrizhetőek, mind a veszélyhelyzet kinyilvánításában, mind a határok lezárásában: mind gazdasági intézkedésekben és a kijárási korlátozás meghozatalában Magyarország az első helyen jár.

Az ellenzék hétfői, koronavírus-törvény elleni fellépésére reflektálva kijelentette: 

„Mindvégig úgy gondoltam, hogy még ha vannak is viták, akkor is a jelenlegi helyzetben az ország iránt érzett felelősség vagy akár csak a politikai számítás is arra kell, hogy indítsa az ellenzéket, hogy a védekezéshez szükséges felhatalmazást biztosítani fogja a kormány számára, vagy legalábbis nem idéz elő egy olyan helyzetet, ahol akár csak néhány napra ez a felhatalmazás kétségessé válik. Nem így történt. Nagyon sajnálom, hogy nem így történt: nagyon nehéz bármilyen minősítést ezen ellenzéki magatartás kapcsán túlzónak tekinteni, de mégis azt kell, hogy mondjam, hogy most nem a politikai viták ideje van itt, hanem az összefogás ideje. Ezzel az ellenzékkel is meg kell próbálnunk megteremteni azokat a viszonyokat, amelyek mellett nem politikai támadás közepette kell a kormánynak a veszély elhárításához szükséges intézkedéseket megtennie.”

Összesen 78 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

azért az elképesztő, hogy gulyás 3-400 esetről hazudozik, közben viszont olyanokat sem tesztelnek, akikre minden okuk meglenne (gondolom pont azért nem tesztelik őket, hogy aztán lobogtathassák, hogy milyen kevesen vannak):

ismerős közvetlen kapcsolatba került bizonyítottan koronavírusos emberekkel. aztán az egész család belázasodott, tipikus tünetekkel. amikor nagy nehezen mégis kijött hozzájuk a mentő, a mentős közölte, hogy nincs kapacitás őket letesztelni, mert nincsenek kritikus állapotban. szóval kaptak két hét karantént, de a statisztikában pl. ők sem szerepelnek.

magyarországon 3%-os a halálozás, ami kb 5-ször annyi, mint máshol a járvány ezen szakaszán.
magyarországon kb annyi halott van mint csehországban, csak a cseheknél közel 3000 betegre jut ennyi.

nem arról van szó, hogy magyarországon kevés a beteg, hanem hogy itthon fogalmunk sincs róla, hogy kik a betegek.

Válaszok:
pollip | 2020. március 29. 23:25

a másik hazugság meg ugye az, hogy a különleges felhatalmazás bármilyen mértékben veszélybe került volna.
ez nem így van, a 15 nap letelt, semmi nem változott, csak néhány rendeletet meg kellett újítani.

orbán az új törvényével a saját "betonszilárdságú" alkotmányával megy szembe.
gyakorlati jelentősége nincs, csak a fideszes alkotmány szerzőit gúnyolja ki.

Mivel mivel az országok nem pont egyforma elvek szerint teszteknek, a halálozást a lakosság számához érdemes viszonyítani. Reálisabb képet kapsz.
Ne hagyd magad átverni a ballibek által.

Válaszok:
emhem | 2020. március 30. 1:14

ahogy a fenti cikkben eredetileg volt:

gulyás gergely: "Nem véletlen az, hogy míg ma már mindenhol ezer szám vannak megbetegedések addig Magyarországon háromszáz eset (pénteki felvétel) az ahol a fertőzést kimutatták (...)".
én: azért nincs ezerszám megbetegedés magyarországon, mert súlyos mulasztások vannak tesztelés téren

gulyás gergely: " (...) ezt mindenhol tizenöttel kell szorozni tehát a különbségek megmaradnak."
én: nem mindenhol ugyanannyival kell szorozni. magyarországon sokkal többel kell szorozni mint szlovákiában, csehországban, ausztriában vagy németországban.

ezek a hazugságok teljesen függetlenek attól, hogy mennyire is rossz a helyzet magyarországon.

- magyarország szerencsés volt, mert későn ért ide a járvány
- a magyar kormány nagyon sokáig (március 13-ig) semmit nem csinált a járvány megfékezéséért
- a kormány által meghozott intézkedések _ma_ már megfelelően szigorúak (ennek semmi köze a palpatine-törvényhez)
- viszont a magyar államapparátusnak továbbra sincs gőze sem a járvány jelenlegi helyzetéről

így pedig csak reménykedhetünk, hogy hamarosan túljutunk a krízisen.

Válaszok:
Berecskereki | 2020. március 30. 4:52

Hazudsz.

2020. március 4-én Magyarország Kormánya elindította a koronavírussal kapcsolatos hivatalos tájékoztató honlapját és egy kapcsolódó tartalmú, de technikailag független Facebook-oldalt.

Az operatív törzs 2020. január 31-én jött létre a 1012/2020 (1.31) kormányhatározattal a védekezés érdekében.
A járvány megjelenése után, március 11-én veszélyhelyzetet hirdettek ki a kormány (40/2020. (III. 11.) Korm. rendelet veszélyhelyzet kihirdetéséről).
Ettől az időponttól folyamatosak az intézkedések.

A teszt pedig nem gyógymód. A koronavírus kezelésére pedig nincs gyógyszer. Semmi értelme a lakosság tesztelésnek, mert ez csak horribilis költséggel járna és semmit sem segíteni a helyzeten. Folyamatosan kellene ismételgetni, mert bárki, bármikor megfertőződhet. A magánlaboratóriumnak lenne hatalmas bevétel és profit. Lehet, hogy az ezt szorgalmazó online felületek jutalékot kapnak? Te is?

Válaszok:
emhem | 2020. március 30. 10:31

Ez a válasz neked szól.
Berecskereki 2020. március 30. 4:50

Te abban reménykedjél, hogy ne legyen olyan személy aki felismer és jól elagyabugyál, vagy rémhírterjesztésért elítél a bíróság, ahol majd a rabtársak megtesztelnek.

Milyen 90. napról beszélsz geci? A WHO március 11-én nyilvánította a világjárvánnyá a koronavírust.


"Rohadt nagy járvány. Legalábbis ami a médiában végigszaladt. Mintha egy világméretű kísérletet futtattak volna le, amely révén azt akarták kideríteni, hogy megfelelően kiépített propagandával el lehet-e hitetni az emberekkel egy rettenetes világjárvány fenyegetését úgy, hogy a valóságban nincs semmiféle járvány, annak halvány nyoma sem? A válasz: igen. Ma a világmédia bárkivel bármit el tud hitetni, semmit sem számít a valóság, semmit sem ér a józan ész. A koronavírus-kampány valójában egy háború volt a józan ész ellen, és ebben a háborúban a józan ész vereséget szenvedett. Ismerje el ön is, Kedves Olvasó, hogy bármennyire is gyanakodott, voltak pillanatok, amikor mind elbizonytalanodtunk. Mert mi van, ha mégis igaz?"

-- Bencsik "Békemenet" András, 2020. március 6.

Orbán az utolsóként - 2 héttel ezelőtt- állíttatta le a kínai repülőjáratokat.
Nemrég még azt nyomta a Fidesz propaganda, hogy a szájmaszk viselése szükségtelen.
Az iskolabezárások után megindult a roham a teszkókba- semmit sem tettek.
Kínából hoztak aranyáron egy csomó gagyi egészségügyi felszerelést aranyáron.

Összefoglalva, amit tettek: 0 (zéró)

Most is csak a hatalom még teljesebb megragadásával vannak elfoglalva

az iskolákat március 13-án este zárták be. orbán viktor még aznap reggel is fizetés nélküli szabadsággal riogatta a tanárokat, a kormánypropaganda pedig egészen estig keltette a hangulatot az iskolabezárás ellen.
ami eddig a pontig történt, az látszatintézkedés volt, illetve uszítás a külföldiek és az ellenzék ellen.
azelőtt simán előfordult olyan, hogy koronavírusos esetet elengedtek, mert a protokoll miatt nem lehetett tesztelni.

a fertőzöttek kontaktjainak tesztelése és a teljes népesség tesztelése között óriási szakadék van. (dél-korea is csak az előbbit tette) a kettőt egybemosni durva csúsztatás.
amúgy meg a teszt egyáltalán nem drága. és a kormány szerint hiány sincs belőle..

a kommentjeimnek semmi köze a rémhírterjesztéshez. ez közszolgálat, igaz és nyilvános tényekről beszélek, tájékoztatok.
jogállamban ilyenért nem ítélhetnek el.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés