Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Az elemző szerint világosak az erőviszonyok és az ezzel kapcsolatos megfontolások a Tisza elnökének cselekedeteiben.

69 tő szárított kendernövényt találtak nála a rendőrök.
Hatvankilenc tő szárított indiaikender-növényt találtak egy helybeli férfi házában, aki még a termesztéshez használt elektromos áramot is lopta – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t. Szabó Szilvia közölte, a nyomozók csütörtökön tartottak kutatást a gyanúsítottnál, a férfi lakóhelyén 69 tő szárított kendernövényt, valamint nagyobb mennyiségű kábítószer termesztéséhez szükséges eszközt foglaltak le. Az is kiderült, hogy a tulajdonos a helyiségben lévő berendezések működtetéséhez szükséges elektromos áramot illegálisan vételezte.
A hatvanéves férfival szemben kábítószer birtoklása bűntett és lopás vétség miatt indult eljárás, őrizetbe vétele mellett kezdeményezték letartóztatását – tudatta a százados.

(MTI)
