Transzparencia-csomagot javasol a Párbeszéd

2020. március 26. 13:10
Elmondásuk szerint a csomag célja, hogy „a kormányzati kommunikáció nyílt és egyenes legyen, összehangoltan a nemzetközi normákkal”.

Transzparencia-csomagot javasol a Párbeszéd - közölte csütörtöki online sajtótájékoztatóján Barabás Richárd, a párt szóvivője. Elmondta, képviselőik törvényjavaslatot nyújtanak be a vészhelyzetben való tájékoztatási kötelezettségről annak érdekében, hogy „a kommunikáció nyílt és egyenes legyen, összehangoltan a nemzetközi normákkal”. Indítványozzák, hogy egyoldalú „kinyilatkoztatások” helyett újságírói kérdésekre reagáló sajtótájékoztatókon kommunikáljon a miniszterelnök, ezeken legyen elegendő idő kérdezni és érkezzenek valódi válaszok.

Barabás Richárd hangsúlyozta: a kormány által javasolt büntetőtörvénykönyv-módosítás a Párbeszéd álláspontja szerint a véleménynyilvánítás aránytalan korlátozását jelenti. Javaslataik között említette, hogy a kormányzat közöljön naprakész adatokat a megbetegedések területi és életkor szerint megoszlásáról, valamint a rendelkezésre álló egészségügyi kapacitásokról. Kezdeményezésük elemeként említette, hogy a jövőben járványügyi szakemberek tartsák a témával foglalkozó kormányügyi sajtótájékoztatókat, mondván, „le kell jönnünk erről a rendvédelmis megközelítésről: nem háborúban vagyunk, hanem járványügyben”.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter délelőtti tájékoztatójára reagálva a Párbeszéd szóvivője kijelentette: „nem szerencsés veszélyhelyzetben az ellenzéket vádolni a nem megfelelő járványügyi lépések megtételével”, miközben minden hatalom a kormány kezében van a helyzet kezelésére. Tíz éve volt a magyar kormányzatnak arra, hogy stadionok helyett kórházakat építsen – fogalmazott a Párbeszéd szóvivője, aki arról is beszélt: két hét elegendő volna ahhoz, hogy a kormányzat elkészítse a parlament online ülésezésének jogszabályi és technikai hátterét.

(MTI)

Összesen 30 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Azért lehet törvényjavaslatot benyújtani, hogy egy pártttól legyen elvárható a kulturáltság, a műveltség, az igazmondás, a tolerancia....,....
A ballib nem férne bele a kriteriumokba

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés