Méltányosabb intézkedéseket a KATÁ-soknak!

2020. március 26. 18:07

Tordai Bence
Facebook
Az önfoglalkoztatóknál nem elegendő az adókötelezettség elengedése, a kieső jövedelmek pótlására is gondolni kell.

„A Párbeszéd fölszólítja Varga Mihály pénzügyminisztert és a kormányt, hogy azokat a KATÁ-s vállalkozókat is mentesítsék az adófizetési kötelezettség alól, akik idén márciusban kezdték el a tevékenységüket.

A kormány hétfőn megjelent rendelete szerint (61/2020. (III. 23.) Korm. rendelet) csak azok a vállalkozók mentesülnek a KATA megfizetése alól, akik 2020. februárjában már a KATA hatálya alá tartoztak. Ez a megszorító feltétel méltánytalan azon vállalkozókkal szemben, akik márciusban kezdték meg a tevékenységüket.

A Párbeszéd ezért azt javasolja a kormánynak, módosítsa a rendelet szövegét úgy, hogy azokra a vállalkozókra is vonatkozzon, akik e rendelet kihirdetése előtt kérvényezték a NAV-nál, hogy a KATA hatálya alá tartozzanak.

A Párbeszéd arra is felhívja a kormány figyelmét, hogy az önfoglalkoztatóknál nem elegendő az adókötelezettség elengedése, a kieső jövedelmek pótlására is gondolni kell – náluk is, ahogy az alkalmazottaknál is. Erre nyújt megoldást a Párbeszéd által ajánlott válságkezelő alapjövedelem, amely havi 100 ezer forintot jelentene a bevétel nélkül maradó önfoglalkoztatóknak is.

A KATA elengedésével a kincstár olyan pénzekről mond le, amelyeket valószínűleg meg sem kapna, hiszen a KATA fizetése felfüggeszthető – igaz, ez esetben a főállású KATÁ-s havi 7710 forint egészségügyi szolgáltatási járulékot fizet. Valójában tehát csak ennyi segítséget nyújt a kormány az önfoglalkoztatók egy részének – ami nagyon kevés. S ezt a keveset sem méltányosan nyújtja.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 109 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Olyan lelkesen költik a más pénzét, pedig semmi közük hozzá!!!
Ne szóljanak bele a válságkezelésbe, kiírták magukat a normális emberek világából.

Tordainak halvány gőze sincs a KATA adózással kapcsolatban.

,,A KATA elengedésével a kincstár olyan pénzekről mond le, amelyeket valószínűleg meg sem kapna, hiszen a KATA fizetése felfüggeszthető - igaz, ez esetben a főállású KATÁ-s havi 7710 forint egészségügyi szolgáltatási járulékot fizet. Valójában tehát csak ennyi segítséget nyújt a kormány az önfoglalkoztatók egy részének,,

Kezdjük azzal, hogy a KATA fizetés nem függeszthető fel, hanem a tevékenység szüneteltethető.
A KATA adózási formával a következő adók válthatók ki:
SZJA
Osztalék alap utáni adó
Társasági adó
Egyéni járulék és egészségbiztosítási járulék
Szociális hozzájárulás adó, szakképzési hozzájárulás.
Amennyiben valaki főállásúként KATA adózás alá van bejelentkezve az a főállása során fizeti az egészségbiztosítást. Így a szüneteltetés alatt, mivel tevékenységet nem folytat, jövedelme nincs, nem kell járulékot fizetnie.

Végezetül. A KATA egy altalanyadó egy bizonyos összeghatárig. Egészségbiztosítási járulékot pedig annak kell fizetni, akinek nincs járulékalapot képező jövedelme. Vagyis nincs egészségbiztosítása.


Párbeszéd = Pesti Műsor a cirkuszban

Az is méltányos intézkedés lenne ha Tordait felfüggesztenék. :-)

Mindenki lehet KATÁ-s, aki évi 12 millióig ad számlát, akár munkadíjként bevehet ennyit, ha az anyagot a megrendelő szerzi be.

Nem ez a réteg az, amelyben MINDENKI hóna alá kéne nyúlni.

A valóban hihetetlen forgalom esés miatt előbb-utóbb segélyezésre van szükség, annak, aki rászorul. Ezt kizárólag egyedileg lehet vizsgálni és segélyezéssel megoldani, nyilván önkormányzati bonyolításban.

Ők azok, akiknek messze kevesebb kapacitásuk van, mint amire VAN igény és a járvány lecsengésével gond nélkül indulhatnak és kérhetnek ismét annyit, amennyi eszükbe jut.



A KATÁ-s kisvállalkozók NEM a templom egerei.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés