Arra emlékeztetett, hogy a nemzeti parlamentekben, a médiában és az internetes felületeken folytatott demokratikus vita, valamint a hivatalos információkhoz és dokumentumokhoz való hozzáférés biztosítása minden szabad és demokratikus rendszer alapvető eleme. Válsághelyzetben különösen fontos a társadalom hitének és bizalmának fenntartása - mondta.
Buric leszögezte: a koronavírus-járvány megfékezése iránti elkötelezettség jegyében hozott tagállami intézkedéseknek tiszteletben kell tartaniuk az Európa Tanács alapvető értékeit: a demokráciát, a jogállamiságot és az emberi jogokat. Az Európa Tanács továbbra is készen áll arra, hogy segítse a tagállamok erre irányuló törekvésit, többek között azáltal, hogy minden szükséges ismeretet és segítséget rendelkezésükre bocsát.
„Arra szólítom fel a magyar hatóságokat, hogy ragadják meg ezt a lehetőséget” – fogalmazott Marija Pejcinovic Buric.