Koronavírus – A Honvédkórház hétfőtől elővizsgálati pontot működtet

2020. március 15. 16:29
A járó- és fekvőbeteg ellátást csak vizsgálatot követően lehet igénybe venni.

A koronavírus miatt kialakult járványügyi helyzetre való tekintettel március 16-tól elővizsgálati pontot működtet a budapesti Honvédkórház Róbert Károly körúti székhelyén. Az intézmény vasárnapi közleményében azt írta: a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ székhelyén kizárólag az elővizsgálati ponton történő áthaladást követően lehet igénybe venni minden járó- és fekvőbeteg ellátást.

Az elővizsgálat lázmérésből és kérdőív kitöltéséből áll, amely mindenkinek kötelező. Ennek bevezetése miatt rövid idővel megnőhet a várakozási idő, ezért arra kérik az előjegyzett időponttal rendelkező betegeket, hogy a megadott időpontnál 30 perccel korábban érkezzenek.

A járó- és fekvőbeteg-ellátó szakrendelések, szakambulanciák és a fekvőbeteg osztályok, valamint a diagnosztikai ellátások szolgáltatásait kizárólag azok vehetik igénybe, akiknél nem merül fel a koronavírus-fertőzés gyanúja. Ellenkező esetben a beteg további vizsgálata a kórház Sürgősségi Centrumában történik – közölték. 

(MTI)

Összesen 39 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az OPNI-t is meg kellene nyitni és oda be lehetne szállásolni az ellenzéket. Gyurcsány lehetne a gondnok elnöki beosztásban, a sleppje meg miniszterek lehetnének. Akkor talán lenyugodnának.

Ezt a "Szebb jövőt!" cseréld már ki a
"VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK!"-re.
Jobban illik a profilodhoz.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés