Három ország szembeszállt az Európai Unióval: Orbán Viktor fontos szövetségeseket szerzett

A múlt heti uniós csúcs komoly eredményeket hozott Magyarországnak. A szuverenista erők már nincsenek egyedül az Európai Unióban.

Nem tetszett nekik a karantén a Szent László Kórházban, ezért engedély nélkül elhagyták azt.
Államhatárig történő kitoloncolással kiutasított Magyarországról és az Európai Unióból két iráni állampolgársáú egyetemistát az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság – áll a Belügyminisztérium MTI-hez eljuttatott közleményében.
A Magyarországon tanuló férfiak engedély és védőruházat nélkül hagyták el a Szent László Kórházban számukra karanténként kijelölt szobát, és nem is voltak hajlandók visszatérni oda. A hallgatók hangosan elégedetlenkedtek, az egészségügyi személyzettel szemben pedig agresszíven léptek fel – áll a közleményben.

A kiutasítást addig viszont nem hajtják végre, amíg a feltételek nem lesznek adottak. Az egyetemsitáknak ebben az időszakban a számukra kijelölt helyen kell tartózkodniuk. A fiatal férfiak ezen felül három évig nem léphetnek hazánk területére, és nem is tartózkodhatnak Magyarországon.
(MTI)