Civil társasházi gyűlést pécézett ki magának a Pikó-féle Józsefváros lap

2020. március 12. 11:01
Olyan társasházi gyűlésről tudósít címlapon a józsefvárosi baloldali önkormányzat lapja, amelyen hétköznapi lakók vettek részt, akik nem közszereplők. A lap annak ellenére közli több résztvevő nevét és politikai szimpátiáját, hogy tudósítója elvileg ott sem lehetett volna a zárt ülésen. A Fidesz frakcióvezetője szerint megfélemlítés és bosszúvágy van a háttérben, a módszer pedig az ötvenes éveket idézi.

Furcsa cikket jelentetett meg a baloldali Pikó András vezette nyolcadik kerület lapja, a Józsefváros: a lap március 11-ig száma a Delej utcai „Kolónia” decemberi társasházi gyűléséről és közösképviselő-választásáról tudósít, meglehetősen botrányos hangnemben. A lap, melynek tudósítója, Gaal Ilona bejutott a gyűlésre, nyilvánosságra hozza több résztvevő nevét, felhánytorgatja, hogy némelyikük részt vett a kampányban, s leírják annak a lakónak a nevét is, aki a közösképviselő-választáson végül győztes céget felterjesztette, és leírják, hogy korábban az illető mely önkormányzati bizottságnak volt Fidesz-KDNP-s tagja. A lap címlapsztorijának lényege, hogy egy állítólag Fideszhez köthető céget választottak volna meg a közösképviselőség ellátójának.

A szövegből az is kiderül, hogy jelen volt az eseményen a polgármester kabinet-helyettese. 

Mindez azért furcsa, mert

egy társasház tulajdonosai nem közszereplők, egy ilyen társasházi gyűlés pedig belső, zárt fórum,

ahová mehet be csak úgy akárki. A társasházi gyűlés tehát nem nyilvános esemény, melyen nem közszereplők vesznek részt, nincs ott tehát keresni valója sem újságírónak, sem polgármesteri kabinet-helyettesnek. Ha az adott társasházban tulajdonos egy önkormányzat, akkor őt a saját vagyonkezelő cégének valamely munkatársa szokta képviselni. 

Megkerestük az esettel kapcsolatban Vörös Tamást, a kerületi Fidesz-frakció vezetőjét, aki a Mandinernek elmondta: szerinte példátlan eset, hogy ilyen történik, az eljárás az ötvenes éveket idézi. Szerinte az lehet az ügy mögött, hogy az új, baloldali vezetésű önkormányzat nyomást szeretne gyakorolni a Kolónia lakóira, hogy a mostani vezetésnek megfelelő közös képviselőt válasszanak, valamint politikai bosszút szeretnének állni azokon, akiket nem kedvelnek vélt vagy valós politikai szimpátiáik miatt.

A Józsefváros lap felelős kiadója egyébként jelenleg az önkormányzat 100 százalékos tulajdonában lévő Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt. A cég  vezetésére Pikóék által kiírt pályázaton ketten indultak: a Józsefváros egy tapasztalt munkatársa, illetve Gőz Gabriella, aki 2003-tól két éven keresztül a Gyermek-, Ifjúsági-, és Sportminisztérium sajtóreferenseként, majd sajtófőnökeként dolgozott, ezt követően 2007-ig a Miniszterelnöki Kabinet sajtótitkára volt, majd 2009-ig a Polgári Titkosszolgálatokért felelős miniszter mellett látta el a sajtófőnöki teendőket. Azaz

Gőz Gabriella 2003-2007 között Gyurcsány Ferenc közvetlen munkatársa volt. 

A Pikóék által kiírt pályázaton mindkét jelölt elhasalt, azaz pályázatuk nem volt eredményes, majd ugyanazon a testületi ülésen,a következő határozati ponttal nemes egyszerűséggel pályázat nélkül megszavazták igazgatónak Gőz Gabriellát. 

A képviselőtestület 2020. február 27-28-i üléséről szóló jegyzőkönyvi kivonat szerint ugyanis: „Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete, mint a Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt. alapítója és tulajdonosa úgy dönt, hogy: a Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt. igazgatósági elnöki megbízásra kiírt pályázatot eredménytelennek nyilvánítja.”

Valamint: „Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete, mint a Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt. alapítója és tulajdonosa úgy dönt, hogy: 1.) tudomásul veszi a Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt. Igazgatósági elnökének lemondását, azzal, hogy a jogviszony 2020. február 29. napjáig tart. a Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt. igazgatósági elnökévé 2020. március 01. napi hatállyal 5 évre javasolja dr. Gőz Gabriella megbízását.” Ezért „dr. Gőz Gabriella, a Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt. Igazgatóságának elnökeként bruttó 358.981,- Ft/hó megbízási díjban, továbbá bruttó 179.491,- Ft/hó költségtérítésben részesül.”

A Józsefváros lap főszerkesztője, Lengyel Tibor korábban a Népszavánál is dolgozott,

januárban azzal indított, hogy a fideszes Ferencz Orsolya önkormányzati képviselővel készült, január 8-án interjúban nem úgy jelentette meg a képviselőnő válaszait, ahogy ő szerette volna, valamint az interjú mellé odaíratta megjegyzésekben, hogy őszerinte mi az igazság, így végigkommentálva az interjút, új sajtóműfajt felfedezve ezzel.

Összesen 48 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés