Több száz rendezvényt törölnek Debrecenben

2020. március 12. 12:02
Koncertek, színházi előadások, illetve sportesemények is elmaradnak.

A következő egy hónapban Debrecenben több mint 410 olyan kulturális, tudományos és sportrendezvény marad el, amelynek a látogatottsága meghaladná a száz főt – közölte a város polgármestere csütörtökön sajtótájékoztatón. Papp László (Fidesz-KDNP) a kormány által kihirdetett veszélyhelyzet nyomán meghozott önkormányzati intézkedések között említette, hogy az önkormányzati vagyonkezelőhöz tartozó cégeknek pandémiás tervet kell kidolgozniuk a közszolgáltatások folyamatossága érdekében, a tervek a jövő héten lépnek életbe.

Az azonnali intézkedések közül a polgármester kiemelte: a nagyerdei gyógy- és termálfürdő csütörtöktől nem fogad látogatókat, a tervezett orvosi kezeléseket átütemezik, az Aquaticum élményfürdő a most folyó karbantartás után nem nyit ki, a városi uszoda lakossági szolgáltatásai szünetelnek, de bezárták az összes iskolai uszodát is.

Minden debreceni versenysporteseményt csak zárt kapuk között lehet megtartani, felfüggesztette előadásait a debreceni Csokonai Színház és a Vojtina bábszínház, elmarad a tavaszi fesztivál, a kortárs magyar drámákat bemutató Deszka Fesztivál és a nyári katonazenekari fesztivál is – jelezte Papp László.

A polgármester külön kiemelte: elmarad az idei nyárra tervezett Bartók Béla nemzetközi kórusverseny. A találkozóra kilenc ázsiai kórus is jelezte részvételét, a repülőjegyeket és a szállásokat most kellene lefoglalni, ezért az adott helyzetben a találkozó törléséről döntöttek. A többségi önkormányzati tulajdonban lévő debreceni repülőtér az operatív törzs utasításainak megfelelően üzemel: törölték a milánói járatokat, nem közlekedik a Tel Aviv-járat és ezen a héten a Lufthansa légitársaság is csupán egy járatot közlekedtetett Debrecen és München között – sorolta.

A polgármester arra kérte a lakosságot, hogy hivatali ügyeiket lehetőleg interneten és ne az ügyfélszolgálatok felkeresésével intézzék, a Debreceni Vízmű Zrt. például március 16-tól fel is függeszti a személyes ügyintézés lehetőségét, a villamosokon, trolibuszokon és autóbuszokon pedig – amelyeken már nem korálozzák a felszállást az első ajtókra – nem lehet jegyet venni a járművezetőknél. Papp László közölte: bár veszélyhelyzet esetén a közgyűlés hatásköreinek többségét a polgármester egy személyben gyakorolja, nem kíván ilyen döntéseket hozni, a továbbiakban is számít a testület munkájára.

(MTI)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés