Ki a magyar író?

2020. február 24. 8:55

Demeter Szilárd
Vendégszerző
Inkább azokat az írókat érdemes támogatni, akik magyarhírűek akarnak lenni – és amennyiben világhírűekké válnak, akkor is büszke magyarok maradnak.

A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójának írása

 

Azt állítottam: magyar író az, aki magyarul ír magyar olvasónak, és azt akarja, hogy száz év múlva is magyarok olvassák. Ez utóbbi száz esztendős időtávot nem véletlenül tettem hozzá. De erről senki nem beszél.

Erdélyiként sok asszimilálódó magyart láttam. Nézzük Jánost. Jánosnak még volt magyar identitása, de gyermekeit már románnak nevelte – merthogy úgy jobban érvényesül a kölyök, gondolta már hivatalosan Ioanként –, unokái egy szót sem tudnak magyarul. Két emberöltő alatt a magyar nemzeti kultúra elveszítette őket.

Erről beszélek. Évek óta figyelem egyes magyar írók külföldi nyilatkozatait. Sokfélét beszélnek, de alapvetően ugyanazt mondják: „Figyeljetek már fel rám. Nézzétek, milyen jókat mondok, a ti fületeknek tetszőt. Vegyetek be a bandátokba. Közétek akarok tartozni. Lécci, lécci, naaa...”

Ezt mondják, amikor diktatúráznak, amikor állami pénzzel kistafírungozva külföldön aggódnak az emberi jogokért, a jogállamiságért, a szabad sajtóért. És ezt mondják, amikor meghálálják a külföldi ösztöndíjakat, díjakat, vagy amikor a párszáz, jó esetben párezer példányban elfogyó idegen nyelvű könyveik bemutatóján franciábbnak akarnak látszani a franciáknál, németebbnek a németeknél, angolabbnak az angoloknál.

Bármi mások akarnak lenni, csak nem magyarok.

Magyar írónak lenni nekik snassz. Nem versenyelőny, hanem hátrány. Ők a kádári kisember értelmiségi verziói, akik meg vannak győződve arról, hogy ha pár száz kilométerrel arrébb születnek, akkor világhírűek lennének.

Anyanyelvük és a magyar kultúra nekik nem lehetőség, hanem börtön.

Máshol szeretnének lenni, másvalakik, más irodalom nagyságai.

Fejben örök másodikok.

Vannak olyanok, akiknek sikerült megkapaszkodniuk, a futottak még kategóriában számon tartják őket elvtársaik. Akik, ha vissza akarják igazoltatni előítéleteiket, akkor előrángatják őket, a mieink szolgaian felmondják a leckét, azzal visszakerülnek abba a dobozba, amire az van írva: kelet-európai liberális. Mert a nyugati elvtársaiknak nem a közös gondolat, hanem származásuk okán fontosak. Mondjuk, meg is értem: hozzáadott értékük ennyi. A világról tulajdonképpen nem gondolnak semmit. Nem oktatják ki a svédeket, nem agitálnak német gyűlöletbeszédek ellen, nem gyűjtenek aláírást, ha Párizsba beszökik valami – ami, ha Magyarországon történne, biztosan rossz lenne.

Őrájuk kár közpénzt költeni. Nem megtérülő befektetések.

Akkor már inkább azokat az írókat érdemes támogatni, akik magyarhírűek akarnak lenni – és amennyiben világhírűekké válnak, akkor is büszke magyarok maradnak.

Az identitásváltó írók másik verziójára, az újmarxista futóbolondokra szót sem érdemes vesztegetni. Jönnek fel, mint a talajvíz, és újra elkövetik atyáik bűneit. Sok kis lukácsgyörgy osztja az észt. Csak hatalom közelébe ne kerüljenek – mert akkor ők mindenféle lelkiismeretfurdalás nélkül újból lövetni fognak.

Hát engedtessék meg nekem, hogy ne akarjak velük szóba állni.

Mindez nem újkeletű probléma. Hasonlóról Arany János írta 1877-ben:

 

Kozmopolita költészet

Nem szégyellem, nem is bánom,
   Hogy, ha írnom kelle már,
Magyaros lett írományom
   S hazám földén túl se jár;
Hogy nem "két világ" csodája -
   Lettem csak népemböl egy:
Övé (ha van) lantom bája,
   Övé rajtam minden jegy.

Ám terjessze a hatalmos
   Nyelvét, honját, istenit!
Zúgó ár az, mindent elmos,
   Rombol és termékenyit:
De kis fajban, amely ép e
   Rombolásnak útban áll:
Költő az legyen, mi népe, -
   Mert kivágyni: kész halál.

Vagy kevés itt a dicsőség,
   S a nemzettel sírba lejt?
Kis-szerű az oly elsőség,
   Amit a szomszéd se sejt?
Nincs erőnkhöz méltó verseny?
   Dalra itthon tárgy elég?
Nem férünk a kontinensen,
   Albion is kéne még?...

Légy, ha birsz, te "világ-költő!"
   Rázd fel a rest nyugatot:
Nekem áldott az a bölcső,
   Mely magyarrá ringatott;
Onnan kezdve, ezer szállal
   Köt hazámhoz tartalék:
Puszta elvont ideállal
   Inkább nem is dallanék.

S hol vevéd gyász tévedésed,
   Hogy faját s a nemzeti
Bélyeget, mit az rávésett,
   A nagy költő megveti?
Hisz forgattam, a javából,
   Én is egypárt valaha;
Mind tükör volt: egymagából
   Tűnt nekem föl nép, s haza.

És ne gondold, hogy kihalnak
   Sujtott népek hirtelen,
Amig össze-zeng a dalnok
   S a nemzeti érzelem.
Tán veszélyt, vagy annak látszót
   Vélsz a honra tűnni fel:
Hát van lelked, a szent zászlót
   Épen akkor hagyni el!?

Oh, ha méltóbb s új kobozzal
   A megifjodott hazát
Zönghetném még Homérosszal;
   Ne csak mindig panaszát!
De legyek, ha veszni sorsa,
   Húnyó nép közt Osszián,
Inkább, hogysem dalok korcsa
   Közönyös harmóniám!

(1877. aug. 8)

Összesen 161 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A magyar író sokféle, akár a magyar ember. Van közte vörösinges, meg van Nemecsek is, így, nagybetűvel. Van közte Hegedűs hadnagy, meg van Dobó is. Van Hübele Balázs, meg van fontolva haladó is. Van közte lukácsgyörgy, meg van közte szabódezső is.

És van közte tehetséges, meg tehetségtelen is.

Szerintem ez számít.

Megjelentél kedves tolvajom? Elég szellemtelen vagy, hat osztállyal nem kellene "tollat ragadnod".

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés