Varga Judit: A kormány célja a „börtönbiznisz” megállítása

2020. február 20. 12:46
A kormány elítéli azokat a visszaéléseket, amelyek a börtönviszonyok miatti kártalanítási pereket kísérik – jelentette ki az igazságügyi miniszter.

A kormány célja, hogy megállítsa a „börtönbizniszt”, amely mára több milliárdos iparággá vált – mondta az igazságügyi miniszter csütörtökön az Országgyűlésben. Varga Judit a börtönzsúfoltsági kártalanításokkal kapcsolatos törvényjavaslat általános vitájában elmondott expozéjában közölte: a börtönviszonyok miatti kártalanítások azonnali felfüggesztését követően a nemzeti konzultáció eredménye alapján olyan új szabályozást alkotnak, amely megszünteti az eddigi igazságtalan gyakorlatot, és elsődlegesen az áldozatok, a sértettek és hozzátartozóik érdekeit helyezi előtérbe.

Ezáltal az áldozatok jogos követeléseinek kielégítését a jelenleginél hatékonyabb és gyorsabb módon fogják biztosítani – közölte a miniszter. Rögzítette: a kormány elítéli azokat a visszaéléseket, amelyek a börtönviszonyok miatti kártalanítási pereket kísérik, mert szerinte ezek súlyosan sértik a társadalom igazságérzetét. A miniszter a kormányzati fellépés első lépéseként említette a törvényjavaslatot, amely „a bűncselekmények áldozataira, illetve a fogvatartottakra vonatkozó kompenzációs rendszerek közötti megbomlott természetes arányok helyreállítása érdekében” rendelkezik a kifizetések felfüggesztéséről az új szabályozás elfogadásáig, június 15-ig.

Előtérben az áldozatok jogai

Beszélt arról is, hogy a második lépésként a kormány kész arra, hogy a nemzeti konzultáció eredményeként olyan jogszabályokat alkosson, amely a társadalom széleskörű felhatalmazásával bírnak és amelyek az áldozatok jogait helyezik előtérbe. Varga Judit jelezte, az új szabályozás érdekében a kormány a nemzetközi vitákat is kész felvállalni. Beszámolt arról is, hogy az elmúlt években új börtönök épültek, folyamatosan javultak a fogvatartottak elhelyezési követelményei, férőhelybővítéssel enyhült a zsúfoltság, munkalehetőséghez jutottak a fogvatartottak. Hangsúlyozta, a kormány célja nem tüneti kezelés, hanem a túlzsúfoltságnak – mint a kártalanítások jogalapjának – teljes megszüntetése. A miniszter közölte, a törvényjavaslat rendelkezik arról, a börtönzsúfoltság megszüntetése érdekében legkésőbb szeptember 30-ig biztosítani kell, hogy a büntetés-végrehajtási intézmények átlagos kihasználtsága ne haladja meg a 100 százalékot.

Szólt az előterjesztés azon részéről is, hogy a visszaélések elkerülése érdekében a jövőben a kártalanításként megállapított összeg főszabályként a büntetés-végrehajtási intézet által kezelt letéti számlára érkezik. Kifizetés ügyvédi letéti számlára nem teljesíthető – mondta. Kitért arra, hogy a börtönviszonyok miatti kártalanítási perek hosszú ideig szinte ismeretlenek voltak a magyar jogrendszerben, az ezekkel összefüggő perek száma még az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt is elenyésző mennyiségű volt. Az elmúlt időszakban azonban „egyes külföldről finanszírozott szervezetek és a velük együttműködő jól ismert ügyvédi irodák” felismerték a strasbourgi kártalanítási ügyekhez kapcsolódó pénzszerzési lehetőséget – hangoztatta. Hozzátette: ennek köszönhetően ugrásszerűen megemelkedett a bíróság előtti perek száma.

A kártalanítási rendszer ebben a formában a visszaélésre is lehetőséget ad

Úgy folytatta, a strasbourgi bíróság a magyar vonatkozású ügyeket vizsgálva, a Varga és társai ügyben arra a következtetésre jutott, hogy a börtönzsúfoltságból adódó problémák ismétlődése és állandósulása, valamint az érintettek nagy száma miatt hatékony jogorvoslati eljárásra van szükség. A bíróság ebben az ítéletében arra hívta fel Magyarországot, hogy preventív, illetve kompenzációs jogorvoslati mechanizmust vezessen be – idézte fel. Varga Judit szerint a jogalkotó eredeti szándéka az volt a 2013-as jogszabállyal, hogy az akkori elhelyezési körülmények ellensúlyozására hatékony és jól működő kompenzációs rendszert hozzon létre. Hozzátette: az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a kártalanítási rendszer ebben a formában a visszaélésre is lehetőséget ad.

A közvéleményt megrázó bűncselekmények elkövetői milliós nagyságrendű kártérítéshez juthattak, miközben az áldozatok és hozzátartozóik igényérvényesítése nem kellően hatékony – mondta. Ismertetése szerint a börtönviszonyok miatti kártalanítási ügyekben 12 680 határozat született, amely közel kilencmilliárd forintot vont el a költségvetésből; ebből mindössze 10 százaléknyi összeg került a sértettekhez, a kifizetések 61 százaléka pedig ügyvédi irodák letéti számláira érkezett.

(MTI)

Összesen 62 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés