Szervkereskedés

2020. február 20. 11:26

Bayer Zsolt
Magyar Nemzet
Igen, jó, ha a nyilvánosság is megtudja, az egészségügyi piacon olyan maffiózók vannak jelen, akikhez képest a Keresztapa világa egy babazsúr.

„Különös, amikor az ember a saját feleségét kénytelen megvédeni a nyilvánosság előtt. Saját feleségét, a nagybetűs doktornőt, az orvost, aki aneszteziológusként és intenzív terapeutaként húsz évet húzott le a műtőben, mindenhol a legnagyobb megbecsülés és szeretet övezte, aki soha, egyetlen forintot nem fogadott el senkitől, soha, egyetlen forintot sem tett el jogtalanul, akinél tisztább embert nem ismerek.

S akit most nem kevesebbel, mint szervkereskedelemmel és korrupcióval vádolt meg egy aljas és végtelenül ostoba »újságíró«, bizonyos Élő Anita. A támadásnak amúgy egyetlen oka van: az, hogy Dr. Matusovits Andrea az én feleségem. S persze ennek az aljas és becstelen támadásnak a feleségemen messze túlmutató következménye is lehet, nevezetesen az ország vérellátásának veszélyeztetése, ami egész egyszerűen bűncselekmény. Éppen ezért a férj kötelességén túl ezért is kötelező, hogy reagáljak erre a gazemberségre.

Miképpen az érintettek is reagálni fognak, a feljelentések megtételével. Ahogy egyébként a feleségem az OVSz vezetőjeként már kénytelen volt a megfelelő hatóságokhoz fordulni védelemért, mivel az egészségügyi piac legkülönbözőbb szereplői a legkülönbözőbb módokon próbálták és próbálják megvesztegetni, presszionálni és/vagy lejáratni. Egyebek mellett kilóra megvett, becstelen, gazember újságírók segítségével.

Igen, jó, ha a nyilvánosság is megtudja, az egészségügyi piacon olyan maffiózók vannak jelen, akikhez képest a Keresztapa világa egy babazsúr. Aki ebbe a világba nem hajlandó belesimulni, az megkapja az ágyába a lófejet… És akkor lássuk a rágalmakat és a tényeket!

Élő Anita vonatkozó cikkének már a címében hazudik és rágalmaz: »Bayerné titokban adta el multiknak az állami vérplazmát« – ordít a cím, amiből semmi nem igaz. S hogy a végén kezdjük, Élő arra hivatkozva választotta ezt a címet, hogy közérdekű adatigényléssel fordult az OVSz-hez a vonatkozó szerződés kiadása miatt. Erre azt a választ kapta, hogy minden közérdekű adat fent van az OVSz honlapján (igen, ott van!). Erre Élő úgy reagált, hogy nem tudja megnyitni a vonatkozó linket(!), majd másnap megjelentette az írását.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 205 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az Élő által művelt "újságírás" természetesen független, objektív és tényfeltáró. De semmiképp sem a lakájmédia fajtájából való.

Válaszok:
nick89 | 2020. február 20. 11:52
Gombóc XVI. Artúr | 2020. február 20. 20:28

Emmanuel Goldstein 2020. február 20. 11:30
44
Maffiózók Orbán aranykori Magyarországán? Ez kizárt. Bayer rágalmazza a rendszert, lefogadom, hogy ő is Soros embere.

Bayerzsóti megint lesre futott...

Mert védi az igaztalanul megvádolt feleségét? Nagy az Isten állatkertje, de téged molekuláris taxonómiai hókusz-pókusz nélkül is halálbiztosan lipsiként azonosítanálak...

Uniós direktíva, és ennek megfelelő hazai jogszabályok tiltják.
Több oka van:
1. Az anyagi ösztönzők arra késztethetnek embereket, hogy saját egészségüket veszélyeztessék, vagy olyan betegségeket, kockázati faktorokat titkoljanak el, melyek a vért, plazmát, szövete, szervet kapó rászorulókat veszélyeztethetik.
2. Ha az altruizmus helyett a direkt anyagi érdek kerül előtérbe, az a társadalmi kohézió egyik legfontosabb pillérét (betegeken, elesetteken való segíteni akarás) kezdené ki.

Ha mindezt el is hiszed, akkor tegyél feljelentést, de NÉVVEL!!!
És akkor igazad biztos tudatában kellő nyugalommal nézel szembe egy esetleges rágalmazásért indított büntetőjogi, majd polgári perben a váddal, felperessel.

Igen. Úgy látszik, a Jobbikhoz csapódás a szebb jövő helyett csak a szebb múltat hozta el számukra.

1. A társadalmi kohéziót az erősíti, hogy mindenki részt vesz a maga eszközeivel, képességeivel a közterhek viselésében.
2. Aki nem képes járulékot fizetni, mert nyugdíjas, keres, de nem talál állást, GYES-en, GYED-en van, kiskorú, felsőfokú tanulmányait végzi stb., továbbra is teljes jogon biztosított, hiszen számukra ezt törvény garantálja.
3. Aki tudna, de nem akar, vagy épp uniós jogszabályt (jajjaj, Unió segíccs most elmarad) sért a kettős jogviszony fenntartásával, az EDDIGI jogszabályoknak megfelelően sem lehetett volna biztosított. Csak ennek nem szerzett érvényt senki eddig.
4. Akinek nincs érvényes jogviszonya, de az ellátás elmaradása az életét veszélyezteti, vagy maradandó egészségkárosodást okozna, továbbra is el lesz látva.
5. Aki nem akar biztosítást, az ellátásokat piaci alapon megvásárolhatja.

Ismeretlen tettes ellen. Ahogy szoktátok.

Te sem olvastad el a cikket. Ott a válasz.

Mit vársz a nicktolvajoktól? Gyávák, aljasak.

Így van. Mindentől irtózom, ami hulladék...

A "lakájmédiából" van bőven a bal és a jobb oldalon is egyaránt...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés