Ennél zöldebb már nem lehet a politika

2020. február 20. 7:44
A Facebookon nevet váltott az LMP.

Február elején kongresszust tartott a pár százalékosra mért ellenzéki párt, és azért, hogy minél inkább a zöld gondolat, a klímaváltozás elleni fellépés jusson az emberek eszébe róluk, ne az SRB vs. Hadházy-ügy, vagy éppen az ellenzéki összefogásokból való folyamatos kihátrálás, megszavazták, hogy a nevük immáron szó szerint is bezöldüljön.

Ennek egyik legkézzelfoghatóbb jele közel két héttel a döntés után manifesztálódott: megváltoztatták a Facebook-oldaluk nevét! A lépés természetesen magától értetődő: napjaink közösségi médiában tematizált világában a digitális jelenlét akkor is fontos, ha az IRL jelenlétben egy kicsit hátrányt szenved egy politikai közösség. Sőt, igazán csak akkor fontos, hiszen így azt ellensúlyozhatja – némileg, hiszen maguk a politikai szavazások (még) nem a Facebookon dőlnek el, tehát a lájkok száma messze nem jelenti azt, hogy valaki átlépi a parlamenti küszöbértéket, vagy éppenséggel nem.

(Mandiner)

 

Összesen 18 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés