Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Az elemző szerint világosak az erőviszonyok és az ezzel kapcsolatos megfontolások a Tisza elnökének cselekedeteiben.

A miniszter kiemelte, hogy Európa kötelessége a keresztények segítése világszerte, hiszen az európai együttműködés kereszténydemokrata politikusok öröksége.
A keresztény gyökereit egyre kevésbé vállalni merő Európában Magyarország kiemelt célként határozta meg a keresztény közösségek támogatását – mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Fejlesztési együttműködés a migráció okainak felszámolására című nemzetközi konferencián, szerdán Budapesten.
A Konrad Adenauer Alapítvány, a Miniszterelnökség, valamint az Európai Parlament Európai Néppárt frakciója által szervezett eseményen a tárcavezető kiemelte: Európa kötelessége a keresztény közösségek támogatása, hiszen az európai együttműködés kereszténydemokrata politikusok öröksége. Magyarország e tekintetben jó példával akar elöl járni, ezért hozta létre a Hungary Helps Programot – mondta Gulyás Gergely.

(MTI)
