„Az új Nemzeti alaptanterv körüli vitát figyelve jutott eszembe, hogy van ugyan pedagógusdiplomám, de az életem nem az iskolai tanítással, oktatással, neveléssel telt el. Másképpen fogalmazva, más irányú elfoglaltságom és kötelezettségeim miatt nem tanítottam a felnövekvő generációkat. Az aktív pedagógusoktól eltérően nem próbáltam megértetni, hogy az átörökítendő tradíciók, viselkedési minták nem csökevényes, elnyűtt formulák, hanem olyan alapvetések, amelyeket generációk adtak tovább utódaiknak, irányítva őket, vagyis tanították a helyes életre. Mert a pedagógus az, aki olyan tudást közvetít és oly módon, amelyet az internet – a technika, egy gép – képtelen.
A tanár az aznapi hangulatától nem független módon, néha vidáman és persze időnként morózusan oktat. De ez is az élet egyik fontos eleme, mert meg kell tanulnia és be kell fogadnia minden diáknak, hogy a felnőttek világa sohasem változatlan, és ahhoz tudni kell alkalmazkodni. Erre való a tudás, ezt szolgálja a tanárok által közvetített oktatás mint egyetlen helyes módszer. Viszont a tanítás és oktatás kötőeleme a nevelés, ami biztosítja a keretet a tudás elsajátításához éppúgy, ahogy a tisztelet megadásának készségét mások iránt. Ráadásul a nevelés összeköti az iskolát a családdal, így támogatva a szülők igyekezetét, hogy a még zabolátlan gyermekükből ember legyen. A nevelés tehát közös nevező a tanár és a szülők között. Életszerű, hogy ha egy gyermek kétféle nevelést kap, az eltorzítja a még képlékeny személyiségét. Vagyis szülőnek és tanárnak szövetségesnek kell lennie a nevelés terén.