Mohos Gábor segédpüspök: Szent István nyitott volt az új lehetőségekre, ugyanakkor ragaszkodott a sajátos magyar értékekhez

Szent István király, Magyarország fővédőszentje ünnepén, augusztus 20-án Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök – aki egyben az ünnepi szentmise szónoka is volt – mutatta be az ünnepi szentmisét a budapesti Szent István-bazilika előtti téren. Másokkal együtt koncelebrált Erdő Péter bíboros, prímás is.

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyének a Magyar Kuríron közzétett beszámolója szerint Mohos Gábor püspök Reviczky Gyula Szent István királyhoz című versének soraival kezdte homíliáját:

„Hazámnak szentje, nagy királya!
Tisztelni meg nem szűn’ e nép.
Kezében a kereszttel állta
Meg ezer éven át helyét.”

Felidézte, hogy valaki egyszer úgy jellemezte Szent II. János Pál pápát: amit gondolt, amit mondott, amit hitt és amit tett, tökéletes összhangban állt egymással. Ez a belső egység jellemzi a hiteles embert, és egyben minden szent közös vonása.

„Az életszentség nem valami olyan többletvalóság, amely idegen az embertől, hanem éppen ellenkezőleg, saját identitásunk, egyéniségünk hiteles megvalósulása” – fogalmazott Mohos Gábor.

A püspök ezután az emberi élet útjáról beszélt. Mint mondta, olykor úgy érezhetjük, nem haladunk előre, csak ugyanazokat a köröket rójuk. A hívő ember számára azonban az élet nem céltalan körforgás. Van kezdete, és van célja: az örök beteljesedés, amelyet üdvösségnek nevezünk. Isten nem csupán átmeneti időre alkotta az embert, hogy azután visszahulljon a semmibe. Halhatatlan lelket adott neki, ezért örök jövője van, végleges sorsa pedig összefügg azzal az úttal, amelyet földi életében bejár.

Mohos Gábor kiemelte: Szent István ebben az örökkévalóság felé nyitott távlatban szemlélte saját életét, népének helyét és uralkodói küldetését. Bár kapcsolatokat ápolt kora meghatározó hatalmaival, a pápától kért korona azt is kifejezte, hogy

A szilárd alapot, a kősziklát számára Jézus Krisztus és az ő tanítása jelentette.

Szent István valódi nagyságát ezért nemcsak tettei és történelmi eredményei mutatják meg. A püspök hangsúlyozta: éppen ilyen fontos, mennyire bontakozott ki embersége, hogyan őrizte meg szívében a természetes emberi érzéseket, és miként gondozta magában a jóra való készséget, amely még sebzettségében is alapvetően jellemzi az emberi szívet.

István király a keresztségben valódi újjászületést élt meg, és az ajándékba kapott új élet mind teljesebben bontakozott ki benne. Ezt a lelke legmélyén megélt, minden mást felülmúló tapasztalatot akarta egész népe számára elérhetővé tenni, amikor a keresztény hit elterjedését segítette.

Szent István nyitott volt az új lehetőségekre, ugyanakkor ragaszkodott a sajátos magyar értékekhez. Tudta, hogy a keresztény hit és a népi identitás nem gyengítik egymást. Éppen ellenkezőleg: a helyesen megélt népi identitás teljesebbé teszi a keresztény hitet.

A püspök szerint a katolikus hit nem egyformaságot eredményez. Úgy őrzi meg az addig összeegyeztethetetlennek látszó sokszínűség gazdagságát, hogy azt egy teljesebb, harmonikus egységre vezeti. Szent Istvánnak ez az öröksége nem mindig és nem azonos erővel jelent meg a magyar történelemben, de „mintegy búvópatakként újból és újból felszínre tört”, és a mai napig él.

A jelen kihívásaira térve Mohos Gábor hangsúlyozta: helyzetünket a múlt öröksége is meghatározza. Nem lehetünk függetlenek mindattól, amit a 20. században az előttünk járó nemzedékek, szüleink, nagyszüleink és őseink átéltek.

– mondta.

Felidézte, hogy a 20. században sokan azt gondolták: a technika fejlődésével az emberiség idővel teljesen kezébe veheti saját sorsát, és minden problémát megoldhatóvá tehet. 

A természet erői, az éghajlat és az időjárás változásai megmutatják, mennyire sérülékeny az az életforma, amelyet biztosnak és magától értetődőnek gondolunk.

Már azért is komoly erőfeszítéseket kell tennünk, hogy megőrizzük eddigi vívmányainkat. A püspök példaként a folyamatos áramszolgáltatást említette, amely rengeteg eszközünk és tulajdonképpen egész modern életformánk működésének alapja. Fenntartása azonban nem magától értetődő: sok szakember állandó, összehangolt munkájára van szükség hozzá.

Ma már sem egyetlen ember, sem egy család, sem egy ország nem tud önállóan létezni. Az összefogás ezért nem pusztán lehetőség, hanem létszükséglet.

– figyelmeztetett Mohos Gábor.

Mint mondta, nem azt kellene elsősorban keresnünk, ami elválaszt egymástól, hanem azt, ami összeköt és egy néppé tesz bennünket. A különbözőségnek nem a megosztottság forrásává, hanem az egymást gazdagító sokszínűség kifejeződésévé kellene válnia. Hangsúlyozta, hogy mindez nem elvtelenséget vagy megalkuvást jelent.

Szent István öröksége olyan, valódi értékeken alapuló, egyenes párbeszédre hív, amely elismeri és tiszteletben tartja a jogos nézetkülönbségeket, ugyanakkor keresi az együttműködés lehetőségét az egész ország és a nemzet közös érdekeinek szolgálatában.

Homíliájában Mohos Gábor az emberi élet végső szakaszáról is szólt. Minden ember élete mély titok – fogalmazott –, amely egyedülálló módon mutatkozik meg akkor, amikor valaki földi útjának végéhez érkezik. Ilyenkor mindent más fényben lát: világosabbá válik számára, mi volt vagy mi lett volna igazán fontos, és mi bizonyult lényegtelenebbnek, noha korábban meghatározónak tűnt. Ez az élet döntő, bizonyos értelemben szent időszaka, amelyre tisztelettel kell tekinteni.

A püspök ennek kapcsán felidézte: 

Mohos Gábor kiemelte: 

Szent István keresztény államférfi volt: kereszténysége meghatározta, hogyan viszonyult királyi hivatásához, uralkodói küldetése pedig azt, miként élte meg hitét a mindennapokban. Hivatását népe szolgálatának tekintette, hite pedig a legnehezebb helyzetekben is erőt adott számára. Élete végén, amikor a jövő sötétnek és emberileg reménytelennek látszott, hite indította uralkodói szolgálatának legmeghatározóbb tettére: népe sorsát és jövőjét a Boldogságos Szűz Mária anyai pártfogásába ajánlotta.

Mohos Gábor hangsúlyozta, hogy az elmúlt ezer esztendő számos nehéz, olykor kilátástalannak tűnő időszakában a hívő magyar nép megtapasztalta ennek az anyai szeretetnek a valódi segítségét és oltalmát. Bár az ember hibákat követ el, amelyeknek következményei vannak, Szent István legértékesebb öröksége Szűz Mária hatékony anyai közelsége.

Ez „biztos alap és egyben kiapadhatatlan forrása reményünknek, amellyel a jövőbe tekintünk” – fogalmazott a püspök, majd homíliáját fohásszal zárta: „Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya és Szent István király, könyörögjetek értünk! Ámen.”

Az ünnepi szentmisén koncelebrált Székely János szombathelyi püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke; Udvardy György veszprémi érsek, Ternyák nyíregyházi megyéspüspök, Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök, Fazekas Ferenc szabadkai megyéspüspök, Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapát, Stephan Turnovszky bécsi segédpüspök, Martos Levente Balázs és Fábry Kornél esztergom-budapesti segédpüspökök, José Antonio Rodriguez Garcia, az Apostoli Nunciatúra ügyvivője, Németh Gábor, az MKPK titkára, papok, szerzetesek. Együtt ünnepeltek a társegyházak, a női szerzetesrendek, és a lovagrendek tagjai és képviselői.

A szertartáson jelen volt Baka András köztársasági elnök, Magyar Péter miniszterelnök, Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke, Varga Zs. András, a Kúria elnöke, Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter, Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter, Áder János volt köztársasági elnök és Semjén Zsolt korábbi miniszterelnök-helyettes.

Nyitókép forrása: Facebook/Esztergom-Budapesti Főegyházmegye