A Solymosi-paradigma: balett és országimázs!

2020. február 13. 11:48

Játszótéri Filozófus
Mandiner
A balett életmód és életstílus is egyben. A stílus pedig, mint tudjuk, maga az ember.

Jó ideje készültem már filozofálni a magyar balett kulisszák mögötti világáról. A Magyar Nemzeti Balettintézetben folyó magas fokú, mondhatni mesteri oktatást szülők és gyerekek tucatjai követik nyomon nap mint nap. Az intézet a Magyar Állami Operaház részeként a hazai és a nemzetközi kultúrszcénában egyaránt fontos és hiánypótló szerepet tölt be. Hiánypótló, mert a klasszikus balett alapjait ötvözi a korszerű tánctudással. Az intézet ugyanis missziójának tartja a belülről fakadó tánctudat minél korábbi elsajátítását, felszínre hozását már akár óvodás kortól kezdve.

A balett életmód és életstílus is egyben.

A stílus pedig, mint tudjuk, maga az ember.

És itt el is érkeztünk Solymosi Tamás balettművészhez, akit az elmúlt évadok során számos véleménycikkben megénekeltek már. Nevezték már ámokfutónak, tisztogatónak, a gender-őrületnek teret adó, magyargyűlölő művésznek, illették plágiumváddal és egyéb nemzetellenes címkékkel. Megmosolyogtató címkék ezek a lejáratás és bomlasztás posztkommunista eszköztárából. Ellenszere a zsigeri dac. Igazán sokrétű személyiség lehet a Direktor, gondolhatnánk. Mindig érdemes benézni a kulisszák mögé, ahol a király meztelen...  A stílus maga az ember. Nos, Direktor úr egy személyben a nemzeti balettstílus megtestesítője. Nem csalás, nem ámítás: egy kiforrott, vérbeli magyar, hazaszerető balettművész, aki tehetsége és szorgalma okán megjárta a világot jelentő deszkákat a Metropolitantől a bécsi vagy amszterdami Operán át az English National Balletig, majd hazatért; és kimunkált vízióit, nemzetközi inspirációit, átfogó szaktudását és kiterjedt kapcsolatrendszerét hazájában példásan kamatoztatva alkot, korszerűsít.

A mai virtuális világban is tényszerű statisztikák szerint egyre gyarapodó, mi több, lelkes publikum számára hozzáadott értékkel bír a Solymosi-igazgatta Nemzeti Balett egyre bővülő repertoárja, a minőségi magyar és külföldi koprodukciók, melyek mögött a szakma megfeszített csapatmunkája áll. Felismerve és a gyakorlatba átültetve a korszerű trendeket, az Intézet Solymosi Tamás címzetes és nemzetközileg jegyzett balettművész vezetésével hosszú távú víziókon alapuló tantervvel és holisztikus megközelítést alkalmazó metodológiával végzi a balett utánpótlás nevelést.

A magyar balett újra szép lesz, méltó régi nagy híréhez! És mégis, gyakorta olvasni gyalázó hangnemben íródott tollforgatásokat, amik lekicsinylik, pellengérre állítják az aktuális, művészeti pályázaton bemutatott és 2018-ban elfogadott igazgatói koncepciót.

Savanyú a szőlő, gondolhatjuk,

elnézve az operaházi előadások átlagon felüli nézőszámait és a generált bevételeket. Az idei Diótörő-szezonban 600 milliós árbevételt könyvelhetett el az intézmény. Idén rekordszámú előadáson ejtettek ámulatba kicsiket és nagyokat a Nemzeti Balett és Balettintézet művészei, és kikerült a teltház tábla, pedig a szakma egyes nagyjai már ősszel legyintettek: apad az igény a klasszikus értelemben vett karácsonyi Csajkovszkij-etűdre. Szárba is szökkent egy másfajta, korszerűbbnek gondolt Diótörő az Operettszínház produkciójában, ami a virtuális világ gondolatiságát igyekezett tükrözni, annak minden profanitásával egyetemben.

A Solymosi-féle balettvíziókat, csakúgy mint az emblematikus és a végletekig eredeti Ókovács-megközelítést, talán leginkább a szakrális és profán közötti ellentétekben lehet tetten érni. Napjaink egyik legnagyobb értéke a csipetnyi szakralitást a mindennapokba belopó művészet, legyen az alkotó vagy táncművészet egyaránt. Ezt őrzi az Operaház és a Nemzeti Balett is, fontolva, és nem az elvárt, trendszerű progresszió mentén haladva. Elég egy pillantást vetnünk a Keresztény Évad repertoárjára ahhoz, hogy részt vehessünk az értékőrzésben.

Solymosi Tamás sokak szemében megosztó személyiség. Mint minden valamire való vizionárius, mondhatnánk.

Hová visz ez az út, bátyám? Nem visz ez sehová, mi magunk megyünk rajta – tartja a bölcs székely mondás.

Felismerve a modern trendeket és vegyítve azokat a klasszikus nemzeti hagyományokkal, Solymosi direktor pontosan ezen az úton halad előre néhol magányosan, néhol pas de deux vagy pas de trois kombinációban. Nyomatékkal és kellő tekintéllyel szervezi az együttes felkészülését, nyomon követi az előadásokat a helyszínen és lelkesen szemlézi a kis növendékek vizsgabemutatóit. A balettmestereket és a művészeket is a minőség jegyében választja ki, dacolva az ellenszéllel és fittyet hányva az örök fanyalgókra.

Vigyázó szemetek Reá vessétek!

Összesen 2 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés